A média lerohanása

3. rész itt

Hatalmunk megszilárdítása érdekében az egyik legnagyobb falat a média lerohanása és a lehető legszervilisebbé tétele. A célunk az, hogy egy olyan alternatív valóságot mutattassunk be a választóknak, ahol minden nagyon szép, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendben, a mi személyünk pedig a nemzet megmentője, a fennmaradás kulcsa, sőt, magának a létének a záloga.  A média minden ágazatára figyelmet kell fordítanunk, ám jellegénél fogva másképp kell foglalkoznunk

• a közszolgálati médiával (tévé, rádió),
• a kereskedelmi médiával (tévé, rádió),
• a kormánybarát és ellenzéki nyomtatott újságokkal,
• a kormánybarát és ellenzéki elektronikus sajtóval,
• a blogszférával,
• a bulvársajtóval,
• az ingyenes újságokkal,
• a központi hírgyártással,
• a médiahatósággal és
• a frekvencia kiosztással valamint a koncessziós ügyekkel.

Mivel a látszat szerint egy európai demokratikus államot vezetünk a nép felhatalmazása alapján, sajnos nem tüntethetünk el senkit sem rövid úton a föld színéről, ha nem tetszik, amit rólunk ír. Sőt, az Unió és Brüsszel azt sem fogja tolerálni, ha leplezetlenül megszüntetjük a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot valamint a média sokszínűségét. Korlátozni azonban korlátozhatjuk, sőt gondosan előkészítve meg is szüntethetjük, bár ebben az esetben is jobb a lopakodó technika.

Feltétlen kerüljük el az olyan helyzeteket, amelyekben a kormány fejére olvashatják, bizony a rendőrség bírósági engedély és tényleges bűncselekményre utaló körülmények hiányában hónapokig hallgatott le újságírók telefonját, hátha kiderül, kormánykörökből kik szivárogtatnak a sajtónak. Nem engedhetünk teret az olyan miniszteri mosakodásnak sem, miszerint az illetékesek már régen megsemmisítették a felvételeket és egyébként is minden lépés nagyon-nagyon törvényes volt. Kinek hiányzik, hogy mindenféle jött-ment nemzetközi jogvédő szervezet rangsorában egyre hátrébb kerüljünk? A látszat, azaz az „olyan mintha” tartja fenn a rendszerünket Európa közepén, ne okozzunk csalódást.

Közszolgálati média, avagy a királyi tévé és rádió aranykora

A közszolgálati média kettő az egyben intézmény: egyrészt feneketlen pénznyelő, másrészt nagyszerű pénzkifizető hely, bónuszként pedig egyetlen közszolgálati feladata van, ez pedig a választók agyának átmosása napi 24 órában.

Több módon is lerohanhatjuk a közszolgálati médiát, ám az igazán nyerő az, ha a különböző állami intézmények többlépcsős átszervezésével és összevonásával létrehozunk egy olyan giga-céget, amelynek polipkarjai átláthatatlanul és földi halandók számára kibogozhatatlanul, ellenben megkerülhetetlenül szövik át a teljes médiát. Azt a médiát, amely a lakosság számára ingyenesen még a legutolsó faluban is elérhető. A giga-cég természetesen nem azt jelenti, hogy jogilag is egyetlen vállalatnak kell lennie az éves szinten akár százmilliárdot is felemésztő monstrumnak. Célszerű holdingba szerveznünk a szerteágazó tevékenységeket (gyártás, sugárzás, ingatlankezelés, catering, stb.) az anyacég alá akár több szintben és egymással is random jelleggel összekapcsoló leányvállalatok formájában. A variációk száma végtelen, például az egyik céggel végeztethetjük az alap hírműsorok szerkesztését, a másikkal a politikai magazinműsorokat rakatjuk össze, a harmadikkal a szórakoztató, bulvár jellegű híradásokat és így tovább, és csak a mohóságunk a határa annak, mennyi közpénzt közpénztelenítünk a céghálóban.

Az lényegtelen, hány országos csatornánk van, netalán abból mennyi hagyományos vagy éppen tematikus, a lényeg az, hogy az azokon megjelenő hírekre folyamatos ráhatásunk legyen, akár kül-, akár belpoltikai hírekről van szó, de ugyanez érvényes a bulvárra is. Hogyan tudnánk különben minden egyes műsorpercet az agymosás szolgálatába állítani?

Az agymosás levezénylésére és technikai kivitelezésére jelöljünk ki lojális pártkatonákat a propaganda minisztériumból meg a médiacég nagyfőnökei közül, a műsorgyártásra pedig olyan embereket alkalmazzunk, akik gondoskodnak egyrészt az ideológiailag megkívánt tartalom még éppen elfogadható színvonalú hangi-képi megjelenítéséről valamint agyilag befogadható tálalásáról, másrészt ügyelnek arra, hogy a különböző külsős baráti produkciós irodák minimum 300%-os felárral dolgozzanak az állam számára. Ha többel, az sem baj, a lényeg, hogy a különbözet, illetve annak elosztása felett mi rendelkezzünk.

A célunk kettős: a választópolgárok totális manipulálása, azaz rendszerünk elfogadhatóvá tétele, illetve a lenyúlható költségvetési források magáncélra átcsoportosítása szigorúan az általunk engedélyezett baráti cégeken keresztül. Így két legyet ütünk egy csapásra, a kinevezett vezetőknek pedig egyetlen dolguk van, hogy a mi kívánságainak teljesítsék.

Hogyan manipuláljunk? Úgy, hogy annak eredményeképp soha ne kullogjunk a népszerűségi listák végén és a következő választáson ellenfeleink mégcsak megszorítani se tudjanak. Ennek érdekében

• érjük el, hogy a főműsoridő 90%-a a kormányról és annak fantasztikus és egyben korszakalkotó eredményeiről szóljon tudatosítva minden hallgatóban-nézőben, hogy a megválasztásunk részükről az évszázad döntése volt. Segítsük a választóink önigazolását és önnön vállveregetésüket, a műsoridő maradék 10%-át pedig töltessük ki az ellenzék lealacsonyításával és bénázásának bemutatásával. Szóljon a kormánypropaganda ahogy a csövön kifér és mindenképpen hagyjunk nagy mozgásteret a médiaszakembereinknek az igénybe vett eszközök terén, használják nyugodtan a fantáziájukat a mi erősítésünkre és ellenfeleink lejáratására. Meginterjúvolhatják például az utca beépített és fizetett emberét, mint laikus járókelőt, hogy sugárzó arccal végre kiönthesse szívét és elmondhassa, intézkedéseink a lehető legszuperebbek és soha nem élt még ilyen jól, mint most. Használhatnak random betelefonálókat és talk show vendégeket is, a késleltetett adás illetve a konzervanyag a garancia rá, hogy egyetlen negatív jelző se illethessen minket. Az oknyomozást és a problémák taglalását hagyjuk meg a kábelcsatornáknak (végül is demokráciát építünk meg sajtószabadságot), a nézők 1-2%-át szórakoztassák azzal, amivel akarják. Ha pedig túlságosan felbátorodnak és az ildomosnál gyakrabban lépnek a tyúkszemünkre, akkor majd valamelyik strómanunk felvásároltatjuk őket állami hitelből, szőrőstől-bőröstől.

• A köztévének is engedélyezzük, hogy néha utánajárhassanak egy-egy problémának, de szigorúan csak olyan eseményekre korlátozva a riporterek érdeklődését, amelyről nem mi tehetünk. Kiváló gumicsont például a „már megint moslékkal etetik a gyerekeinket” oknyomozás bűnösnek bélyegezve azt a csalárd közétkeztető vállalkozót, akit valamelyik ellenzéki többséges önkormányzati testület bízott meg helyi szinten. Az ilyen típusú történetekből csak nyertesen kerülhetünk ki, hiszen mi és a stábunk mindent megtesz azért, hogy hatalomra kerülve az ilyen csúfságok írmagját is kiirtsuk. A kirívó eseteket azonnal toroljuk meg, a fejleményekről pedig folyamatosan tájékoztattassuk a nézőket legyenek képben és még véletlenül se mulaszthassák el a keresztre feszítés egyetlen mozzanatát sem.

• Tartsunk hetente sajtótájékoztatót, ahol müezzinként oszthatjuk az igét, az önmagunknak feltetetett kérdésekkel pedig magasztaltassuk az egekig mind saját személyünket, mind munkásságunkat, mind kormányunkat. A műsor mindig az előre megbeszélt koreográfián alapuljon és csakis az általunk kijelölt, a mikrofonállvány szerepét túl nem lépő riporter kérdezzen alánk elkerülve a valódi spontaneitást és legfőképp a kellemetlen meglepetéseket. Népszerű beszélgetős műsorok vendégei is lehetünk, de csakis gondosan beharangozott különszámban (a miniszterelnök ennyit mindenképpen kiérdemel), nehogy bárki is lemaradjon róla. Ebben az esetben is fontos az előre megbeszélt és menet közben meg nem változtatható tematika.

• Kötelezzük a felügyeletünk alatt álló médiát, hogy az ellenzéket a lehető legritkább esetben hagyják szóhoz jutni, akkor is lehetőleg csak olyan felvételekkel kerülhessenek műsorba, amelyekben a politikusok éppen hebegnek-habognak, elalszanak egy-egy parlamenti beszéd alatt vagy az orrukat túrják, netalán a náthától alig látva szörtyögnek-szipognak. Ne fukarkodjanak a riportok „szakszerű” megvágásával sem, hagyjanak ki olyan szavakat vagy kifejezések, amelyek hiánya akár teljes mértékben átértelmezi, még szerencsésebb esetben teljesen megváltoztatja a mondanivalójukat. Ugyan előfordulhat, hogy a megszólaló saját maga is felveszi az interjút és perel, de a helyreigazítás úgyis csak jóval később történik, akkor, amikor már a meghamisított szöveg beleégett az állampolgárok tudatába, illetve a több perces manipulált interjút 10 másodperces helyreigazítással is ellensúlyoztatható két cuki mosómedvés-prérikutyás híradóspot között vagy közvetlenül a körömgombás, netalán műfogsor ragasztós vagy intim betétes reklám után.

• Az előző kormányról vagy az ellenzékünkről bármilyen negatív hírnek a főcímben a helye, mégha apróság is, például tilosban parkolás vagy szabálytalanul épített szerszámoskamra a kertben. A választóknak joguk van megtudni, helyesen cselekedtek, amikor leváltották az ilyen galád embereket és a valóság megismertetésével csak arra adunk lehetőséget, hogy a tisztességes emberek elítélhessék a nem tisztességesen viselkedő politikusokat. A riporterek-szerkesztők operálhatnak csúsztatásokkal és egyéb lejárató módszerekkel is, a lényeg egyedül az általunk szándékolt végeredmény.

• Ne csak politikusként jelenjünk meg a médiában hanem közemberként a kis színesek között is mint gondos családapa, sportember, művészetpártoló, természetjáró, állatvédő, stb. Az állatok világnapján pózoljuk menhelyről saját kezünkkel megmentett kutyával, a víz napján cukros üdítő helyett a falikútból kortyolgassunk, húsvétkor locsoljuk meg a lányunkat/unokánkat, gyermeknapon pedig egy csomó lufi meg pelenkás között mosolyogjunk mindaddig, amíg vesz a kamera.

• Vészhelyzet esetén, legyen az tömegbaleset, árvíz, földrengés vagy az évszázad vihara, helyeztessük magunkat a középpontba gumicsizmában, kockás ingben-dzsekiben, gesztikuláljunk hevesen és fülünkre égett telefonnal keltsünk „mindig ott vagyunk, ahol szükség van ránk”, „a nép érdekében a pihenést sem ismerjük” benyomást.

• Megfelelően kiporciózva az általunk favorizált kegyeltjeink (barátaink, harcos társaink) is megjelenhetnek a médiában, de csakis olyan kontextusban és mennyiségben, ahogy mi azt jóváhagyjuk. Feltétlen kövessük figyelemmel az eseményeket, nehogy azok, akik tőlünk függenek, túlzásba vigyék az önreklámozást a mi kárunkra. Még véletlenül se hagyjuk, hogy a saját fényünket holmi miniszter vagy államtitkár, esetleg frakcióvezető elhalványítsa, netalán teljesen ellopja, ezzel teljes mértékben magára irányítva a választók figyelmét és növelve népszerűségét. Előzzük meg a bajt és ha már kénytelenek vagyunk másoknak is engedélyezni a médiamegjelenést, azt olyan jelmezben és díszletek között tegyék, amely nem hathat negatívan a népszerűségünkre. A hozzánk köthető személyek lehetőleg kerüljék a rongyrázós, arrogáns felsőbbrendűséget árasztó, kastélyos-delfines medencés riportokat. Az átlagválasztók körében visszatetszést kelt a gipszoroszlános park, nem is beszélve arról, ha az a gipszoroszlán még aranyozva is van, szigorúan követve a szupergiccs stílusirányzatot.

• Ne álljunk meg a politikai műsoroknál, a szórakoztató műsorokat is vonjuk a befolyásunk alá. Jöhetnek a politikusfeleségek mint szakácsnők, gyakorló háziasszonyok és dolgozó anyák, a politikusok mint a gasztronómia, a művészetek és a sport lelkes pártolói. A rólunk rendszeresen pozitívan nyilatkozó udvari művészeink is legyenek állandó meghívottjai a különféle beszélgetős műsoroknak, cserébe lépten-nyomon zengjék a mi dicsőségünket. Írhatnak-előadhatnak dalokat, készíthetnek szobrokat, festhetnek festményeket olyan eseményekre, mint az új alkotmányunk évfordulója, az általunk aranyárban rendezett bármilyen világbajnokság, nemzetközi konferencia, expó vagy éppen stadionátadás, esetleg kutyakiállítás. A születésnapunkról is megemlékezhetnek csakis pozitív hangvétellel, apróbb anekdotákkal fűszerezve a digitálisan feljavított retro felvételeink mutogatását.

• Használjuk ki a reklámfelületeket is – hiszen ki ne szeretne még a hirdetésekben is arról hallani, mennyivel is jobban él most, mint négy évvel korábban? Ráadásul minél többször mondjuk, annál nagyobb az esélye, hogy még az egybites állampolgár is elhiszi, milyen szuper jó neki. Jusson eszünkbe Lenin, aki szerint egy hazugság ha elég sokszor mondogatják, igazzá válik. Tudott valamit az öreg. Bónuszként a reklámfilmeket is azok készítsék, akiknek ezt megengedjük (és akik ezért pénzügyileg nagyon hálásak is nekünk), így a haszon is sokszorozódik.

• Az állami gigarendezvények (emlékévek, nemzeti ünnepek, sportversenyek), az állami vállalatok-intézmények és a bankok reklámjai is jó szolgálatot tesznek még akkor is, ha a kutyát sem érdekel az atomerőművünk szolgáltatta tiszta energia vagy a monopol gázszolgáltató gázrózsája. Nem kell visszafogni a lovakat, reklámoztassuk nyugodtan a monopolhelyzetben lévő áramkereskedőt, az állami szerencsejáték szervezőt meg minden olyan egyéb céget, amely egyrészt fényt visz alattvalóink életébe, másrészt rendelkezik haveri cégek segítségével nagyszerűen elkölthető marketing kerettel. Ráadásul a közszolgálati média – ezekkel az egyébként teljesen felesleges spotok vetítésével – extra reklámbevételhez, azaz burkolt állami támogatáshoz jut, amelyből újabb és újabb drága produkciókat és soha meg nem valósuló műsorterveket, adásba nem kerülő anyagokat készíttethet. Mi pedig egy újabb jól működő csatornát üzemeltünk be, amelynek a segítségével a költségvetési forrásokat átlényegíthetjük a magánszféránkba.

• Állítsuk a technikai haladást a szolgálatunkba. A műsorszórókat kényszerítsük rá, hogy az analóg helyett lépjenek be a digitális korba úgy, hogy csak az állami tévécsatornákat lehessen a hagyományos készülékeken segédeszköz nélkül és ingyenesen nézni, semmi mást. Szorítsuk rá az embereket, hogy még az ingyenes kereskedelmi tévékhez is vásárolják meg a plusz kiegészítő berendezést, ha továbbra is nézni akarják a kedvenc szappanoperájukat, ezzel is biztosítjuk, hogy a választóink legszegényebb és legbefolyásolhatóbb rétegei csakis a mi ingyenes fejtágításunkat használhassák a szem rágógumijának.

• Használjuk ki a tévé- és rádióadók internetes oldalait vagy okostelefonokra vagy táblagépekre készült applikációit, amelyek segítségével a választóink a nap 24 órájában úgy tájékozódhatnak a világ és leginkább a hazai történésekről, hogy mégcsak televízió közelébe sem kell lenniük. A maximális kormánylojalitás itt is kötelező.

3. rész

Folytatjuk (5. rész)