Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Aki nem viseli a következményeit, az ne szavazzon?

2017. november 02. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngVajon politikai öngyilkosság vagy jogos követelés Gyurcsány Ferenc „ne szavazzanak a határainkon túliak” kérdése? Vagy egyszerre mind a kettő? Netalán csak egy mazochista politikus hattyúdalának vagyunk szemtanúi?

Ugyan nem népszavazási kezdeményezés keretében, hanem csak úgy magában, de igazi darázsfészkes tabutémában érdeklődik volt miniszterelnökünk az átlagemberek véleménye iránt: „egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?”

A kérdés sajnos sokkal populistább, mint amilyennek kellene lennie egy normálisan működő demokráciában. Az alapfelállás elvileg nagyon egyszerű, főleg ha a lényegre koncentrálva megtisztítjuk a felesleges nacionalista, irredenta meg egyéb érzelmektől: lehet-e más micsodájával verni a csalánt? És ha igen, mikor bosszulja meg majd magát ez a politikailag igen kétes „adomány”? És mennyire becsületesek azok, akik élnek is ezzel a szavazatért vett lehetőséggel?

„(…) a 2014-es választáson részt vevő határon túliak – ők szinte mind, 95 százalékos arányban a Fideszre szavaztak – voksai nélkül a Fidesz nem szerzett volna kétharmados többséget” (index.hu)

Mert valljuk be őszintén, egy olyan állam következő parlamenti összetételére és kormányára szavazni, ahol nem élünk, meg ahova egy fillér adót sem fizetünk, és amihez a beszélt (ha ugyan egyáltalán beszélt) nyelven kívül valójában sok közünk nincs, hát nem biztos, hogy becsületes. Nem véletlen, hogy a demokráciák egyik alappillére az, hogy nemcsak állampolgári jogok, hanem kötelezettségek is vannak, így például a választójog általában maga után vonja azt is, hogy a jog gyakorlásának következményeit is viselje el a kedves állampolgár. De mi van akkor, ha olyan gáláns politikusokkal találkozunk, akik még azt is lehetővé teszik, hogy nem kell szagolnunk azt, amit szakítottunk? Ha nyugodtan verhetjük más micsodájával a csalánt, és ezért még jutalmat is kapunk? Bátran beikszelhetjük még a legpopulistább, a hazáját aprópénzért kiáruló szereplőt is, csak legyen még egy ingyen sportpálya a falunk szélén meg a templom tatarozása is időszerű ugyebár, ha nyer a favoritunk, csak úgy dől majd a bőségszaru? Az meg kit érdekel, hogy az anyaországban évente 32 ezer ember hal meg a kutyaütő (és általunk is megszavazott) kormányuk által lepusztított egészségügy miatt. Elviselhető veszteség, hiszen itthon a faluban minden rendben, de tényleg, a templom újraszentelésére meg még el is jött valami páváskodó főmufti odaátról, ennyi belefér, a tévében is mutatták. És még a szavazófülkéig sem kell elmenni, a levélszavazatokat összeszedi a falu fideszes megbízottja, sőt, kérésre biztos ki is tölti, idejéből kitelik.

De vajon tisztességes ez a tényleges adófizetőkkel szemben? Azokkal, akik etetik a kormányt meg előteremtik az ellopható adóforintokat? Ha eltekintünk az „ők is magyarok”, „végre egyesült nemzetünk”, „keresztények vagyunk mindannyian, nemzeti fennmaradásunk záloga az összefogás”, meg „a rohadt libsi-bolsik még ezt is sajnálták szegény magyar testvéreinktől, miközben egymillió migránst telepítenének be, azoknak meg bezzeg”, valamint túljutunk az oly népszerű „vesszen Trianon” mindent ütő szlogenén, akkor bizony azt kell mondanunk, nem igazán. Mert miért vannak egyeseknek jogai úgy, hogy kötelességek nem párosulnak hozzá? Miért nem csak azok szavazhatnak, akik Magyarországon laknak és ide adót is fizetnek? Olyanok, akik nem csak a nekik hízelgőknek bedőlve szavaznak, hanem saját hátukon érezve a következményeket mérlegelik, kibe is vessék bizalmukat? És nem utolsó sorban, miért kell a magyar adófizetőknek olyan országban élőket támogatni, akiknél magasabb az életszínvonal, mint nálunk? Olyan nemzet adófizető tagjait, amely nemzet lassan már minden nemzetközi rangsorban megelőz minket? A bezzeg a migránsok meg végképp értelmezhetetlen, hiszen ha itt lennének, dolgozniuk meg adót fizetni kellene nekik (ellentétben a határainkon túli magyarokkal), másrészt állampolgárságot és szavazati jogot úgysem kapnának csak akkor, ha még a csillagokat is lehoznák az égről (ellentétben a határainkon túli magyarokkal).

A vitából a határainkon túli magyarok kormánylojális szervezetei sem maradhatnak ki – hiszen a tét számukra hatalmas, ugyanis ha nem szállítják tömbben a magyarok szavazatait, akkor számíthatnának bármilyen támogatásra is az anyaországtól? Miniszterelnökünk sértődős természetét ismerve kizárt – ha nincs 90% feletti fideszes szavazat, akkor cserébe a lé sem fog csordogálni és bizony a ma olyan lelkes szervezetvezetők álla felkopik, ezért aztán ne csodálkozzunk, ha olyan nyilatkozatokat adnak ki, amelyben hitvallást tesznek a beleszólás jogának megmaradása érdekében.

„Elszakított területeken élőkként nem lehetünk közömbösek az aktuálpolitikai történésekkel szemben sem, hiszen ezek határozzák meg a nemzetpolitika irányát is" (MPP állásfoglalás)

Gyurcsány kérdésének éppen ezért mozgósító ereje van, nem is kevés – a határainkon túli magyarok soha nem látott mértékben kezdhetik félteni mindazt, ami eddig az ölükbe pottyant úgy, hogy még csak hálásnak sem kellett lenniük nekik, kivéve természetesen azt a pártot, amely mindez lehetővé tette. A szavazati joguk ellen irányuló aláírásgyűjtés egyben ráveheti a külhoniakat, hogy sokkal nagyobb mennyiségben szavazzanak a tárgyban, ki legyen Magyarország következő miniszterelnöke, nehogy elapadjanak a források – a kockázat nulla, az adójukat meg úgyis Románia költségvetésébe fizetik be, ha gáz az egészségügy vagy a szociális háló, majd oda panaszkodnak. Közben pedig azok a lelkes és kevésbé lelkes magyar adófizetők, akiknek nem tetszik ez a rendszer, simán hazaárulónak, a nemzetük ellenségeinek, testvérgyilkosnak meg legrosszabb esetben Soros-bérencnek vannak kikiáltva és ha a jelenlegi kormány marad hatalmon, nem is reménykedhetnek az állampolgári kötelességek, az egyenlő közteherviselés és hasonló problémák normálisnak mondható megoldásában.

kampany.pngKormánypártunk eközben mindent elkövet, hogy hatalmon maradjon, ennek pedig a szavazatvásárlás kulcseleme. Miniszterelnökünk éppen ezért úgy citálja az isteni kegyelmet meg egyéb keresztény dogmákat, mintha legalábbis nem történt volna meg az állam és az egyház szétválasztása több mint száz éve, és ugyanehhez az áramlathoz csatlakozik a határainkon túliak pátyolgatása is. A stratégia lényege, hogy minél több szavazat gyűljön be, nehogy már megtörténjen az ellenzék által beígért elszámoltatás, a végén még az egy év alatt megháromszorozódó vagyonok egy év alatt nullára íródhatnak, aztán mivé válna ez a világ? A bűn elnyerné méltó büntetését, az állam és az önkormányzatok vagyonát talicskával széthordók a történelem szemétdombjára kerülnének, az újsütetű, korrupcióval feltőkésített nagy magyar vállalkozók meg vállalkozóknak álcázott strómanok is ott végeznék, ahova tehetségük repíti őket, azaz a rács mögé ezer évre elásva. Hogy ez ne történhessen meg, Isten kegyelme sajnos kevés, kellenek a földi szavazatok is – szükség van tehát Isten földi szolgálóira (az egyházakra) meg azokra is, akik bedőlnek az időnként mézes-mázos, ám egyre gyakrabban uszító és kirekesztő szavaknak. Aztán ott vannak még raktáron a választások előtt az adófizetők pénzéből optimális mértékben „jutalmazott” és ezáltal hadrafogható nyugdíjasok, náluk is bejöhet a haza megmentője és életük napsugara szerep. A határainkon túliak  voksa is relatíve olcsón megvehető, nem véletlen, hogy szinte teljes egészében a Fideszre szavaznak, nekik úgyis tök mindegy, nem kell várniuk 18 órát egy kórházban, hogy ellássák őket és a gyerek sem azzal jön haza az iskolából, hogy az ötödik informatikatanára van másfél év alatt, de sajnos ez sem tud semmit, viszont ha már felvették, a kémia tanárt is ő helyettesíti.

Aztán ott vannak a feketelistások, azaz az igazi elégedetlenek, akik már a lábukkal szavaztak, elegük van ebből a kormányból. Ők vannak vagy egy millióan, de kormányunknak hála nem szavazhatnak csak akkor, ha megmásszák a Mount Everestet légzőkészülék nélkül és visszafelé az alaptáborban jutalmul ikszelnek. Mert kb. egy szimpla választó szintjén ilyen szintű akadályokat állít fel a parlamenti többség (és a kormányunk) a választójoguk gyakorlásához. Az meg, hogy a magyar fogy, kit érdekel? A munkaképes, adófizető, szülőképes korú, minőségi munkaerőt kormányunk egy tollvonással lecserélte a bagóért megszerzett új, könnyítetten szavazó állampolgárokra, akik egy pillanatig sem szeretnének hazánkban dolgozni, adót fizetni meg pláne nem. Cserébe lelkesen szavaznak a kormánypártra meg zsebre teszik az adományokat.

A fideszes szavazóknak természetesen tetszik a helyzet, hiszen az áramlat az ő favoritjuknak kedvez, de csak addig, ameddig a határainkon túliak nem pártolnak át csapatostul a Jobbikhoz (a libsi-bolsik ugyebár patás ördögök, Sorossal egyenértékűek az ő szemükben, ráadásul se sportpályát, se templomot nem visznek a faluba és még istent sem említik meg minden második mondatukban). Ugyan nem sok az a mandátum mennyiség, amiről a kintiek döntenek, de ha éppen ők a mérleg nyelve, akkor az a kevés is nagyon sok, jártunk már így. Nem csoda hát, ha Gyurcsány és pártja úgy gondolja, jobb lenne, ha egy ország sorsát nem azok determinálnák, akik lehet, hogy még életükbe nem tették be a lábukat oda.

A tényleges adófizetők, a piaci szektorban élők és dolgozók meg csak néznek, mivé lett a világ – a két farkas és az egy bárány éppen eldöntik, mi lesz a vacsora. Ők azok, akik adójából ez a rendszer él és működik, és akik adójából épülnek-szépülnek a villák és kúriák, szaporodnak a jachtok és évente triplázódnak a vagyonok.

És végül a legfontosabb kérdés, vajon ha a határainkon túliak 95%-a nem a Fideszre szavazna, meddig maradna meg a szavazati joguk?