Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Mi lesz belőlünk, magyarokból?

2017. szeptember 28. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngA kérdés aktuálisabb már nem is lehetne.

„Az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk” (Orbán Viktor)

Mi magyarok tisztában vagyunk azzal, hogy szívós nép vagyunk, származzunk akár a messzi Ázsiából vagy a még messzibb Szíriuszról, de még az is lehet, hogy Attila, a hun a valódi ősünk, a magyar nyelvet meg csak átvettük a Kárpát-medence avarjaitól. Abból a szempontból, hogy mi lesz belőlünk, szinte teljesen mindegy, genetikánk mike-mire vezethető vissza, a fontos az, hogy bárhonnan is jöttünk, az évszázadok bár megtépték a népünket, időnként romlásba is döntötték, de eltiporni nem tudták.

Büszkén mondhatjuk, a magyar sok mindenre képes ma is és kormányzatunk mindent meg tesz azért, hogy továbbra is edzésben maradjunk. Hogyan is érdemelné meg az életet az a gyerek, akit megvisel egy olyan apróság, mint fűtés nélküli kórház? Igaz, az illetékes felnőttek már egy ideje képtelenek megoldani a problémát, de nem baj, a Vietnamban újonnan, a magyarok építtette kórháznak majd biztos megfelelő fűtésrendszere lesz. A gyerekek nemcsak arra képesek, hogy a betegségüket vacogva is leküzdjék, hanem arra is, amire legújabb miniszterünk nem: megenni az egészséges, ám fontos elvtárs által ehetetlennek minősített menzakosztot. Ha pedig a testi táplálásuk eredményeképpen még fog az agyuk, politikusaink gondoskodnak szellemi munícióról is, jöhet a kisiskolások szervezett ideológiai fejtágítása. A szülők már csak abban még bízhatnak, hogy a gyalázatos szövegértési eredményeket felmutató diákjaink vagy egy árva kukkot nem értenek a polgármester és barátainak öndicsőítő füzetéből, vagy ami az egyik fülükön be, a másikon ki és nem mérgezik tudatukat a politikai pedofília példaértékű végtermékével. Esetleg megmutathatják nekik, hogyan használhatják kreatív rajzolásra a kötelezően hazavitt szóróanyagot, Király Nórából lehet fogatlan boszorkány és Simicskón is menő lehet a kalóz dizájn. Vessenek magukra a politikusaink, a digitális világba beleszületett gyerekeknek legközelebb majd inkább okostelefonra telepíthető alkalmazást adjanak üveggyöngyként, amely segítségével az új generáció is vadászhat migránsokra, megtalálhat és hatástalaníthat árnyékban bujkáló civil szervezetek nemzetbiztonsági kockázatot hordozó aktivistáit, netalán magát a főgonoszok legfőgonoszabbját, azaz magát Soros Györgyöt is kiiktathatják. Akinek meg volt valaha kisiskolás gyereke az tudja, ezen kötelezően kiosztott propagandafüzetek cirka 1-2%-a jut el a szülőkhöz, a többi örökre eltűnik abban a fekete lyukban, ahol a tornacipők, sálak és radírok garmada is.

„Az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk” (Orbán Viktor)

Tehát azt már tudjuk, a gyerekek sok mindenre képesek, bár kormányzatunk mindent megtesz azért, hogy egyre kevesebb legyen az a sok. Az iskolarendszer lerohasztása, a tanárok más pályákra kényszerítése, a Nemzeti Alaptanterv idióta követelményei, a tantárgyak óraszámának abnormális meghatározása mind-mind oda vezet, hogy egyre butább, a munkaerőpiacon egyre alacsonyabb értékű végzősök (és lemorzsolódók) kerülnek ki az iskolákból. Az egészségügy sem azért van, hogy egyre egészségesebb és munkaképesebb legyen a társadalmunk, hanem lassan csak arra, hogy a passzív és aktív eutanáziának intézményesített keretet adjon.

És mi felnőttek, mire vagyunk képesek? Hát egyetemi kórházban fűtési szezonra normális fűtést összeeszkábálni, arra biztos nem, ahogy az olyan installációk is nehezen mennek, amelyeknek öt évet ki kellene bírniuk az uniós finanszírozás miatt és gondot jelenthet az is, ha sötétben kell stadionban világítani. Szeretünk viszont kapcsolati háló segítségével gazdagodni, de mivel a lenyúlható nagy projektek száma véges, így a többség megelégszik rokoni-haveri alapon beszerzett jól fizető nyugis közszolga-státusszal is. A nők kicsit rosszabb helyzetben vannak, vezető állásról ne nagyon álmodjanak, strómanként vagy szeretőként, netalán jobb esetben feleségként még van reményük a magasabb fizetési osztályra azért nekik is.

Ám ahogy a magyar gyerekek egyre kevesebb mindenre képesek, úgy mi felnőttek sem törünk az égig – a 137 ország versenyképességét összehasonlító listában 2016-ban voltunk a mélyponton és bár pár helyet javítottunk, papírunk van arról, hogy nem megfelelően képzett munkaerőnk van, a korrupció tombol és az adórendszerünkkel (adókulcs, szabályozás) sincs minden rendben. Ezek pedig olyan mutatók, amelyek romlásáról egyedül a kormányzatunk tehet és igen, maga a kormányfő, aki lehetővé teszi mindezt. Ha pedig a mutatók szerinti listákat böngészi valaki, az is kiderül, bizony a haverok helyzetbehozatala terén a 131. helyet csíptük meg (137-ből, közvetlenül Mongólia, Zimbabwe, Salvador, Ecuador, Dominika és Venezuela előtt), míg a kormányzati döntéshozatal átláthatósága tekintetében 125. helyen állunk, ami szintén nem valami fényes eredmény. Így aztán ne csodálkozzunk azon sem, hogy a politikusainkba vetett bizalom a béka feneke alatt van (105. hely) és az igazságszolgáltatás területén is lassan olyan állapotok uralkodnak, mint a felvilágosodás korszaka előtt (101. hely). És igen, nem ezek azok a körülmények, amelyek ismeretében a külföldi befektetők két ököllel döngetnék a kapuinkat, engedjük már be őket.

Vannak ugyan még kormányzatunk szerint vitathatatlan sikerágazataink, mint például a foci. Meg a stadionépítések. Igaz, a szektorba öntött pénz mintha nyomtalanul tűnt volna el, de azért az a FIFA 59. hely is szép, csak ne kéne szembesülni azzal, hogy Tao pénzek ide vagy oda (inkább oda, a korrupciós visszaosztás úthengere dübörög), egy év alatt 33 helyet zuhantak a fiúk. Hogy Haiti és Burkina Faso is előttünk van, azzal a tudattal még meg kell küzdenünk, ám az, hogy Kína és Oroszország a rangsorban mögöttünk tanyázik, mindenképpen erősíti a magyarságtudatunkat. Ha pedig hozzátesszük, hogy a listát a gaz multi, a Coca-Cola támogatja, már el sem kell hinnünk, ami benne van, gaz ármány az egész, háttérhatalmak összeesküvése a magyarság ellen.

De mire leszünk képesek a jövőben? Mi az, amire miniszterelnökünk oly büszke?

„Az lesz belőlünk, amire a munkánk és a szellemi képességeink alapján jutni tudunk” (Orbán Viktor)

Szellemi képességünk? Kinek nincs odafent rokona vagy haverja és van egy csepp kis esze, az már régen leltiplizett. Az itthonmaradottak szellemi kvalitásáról oktatási rendszerünk gondoskodna, ha egyáltalán gondoskodna, ám lassan már tanár sincs, aki tanítsa a gyerekeket – miközben politikusaink nem győzik hangoztatni, bizony a legjobb úton haladunk és szinte semmi sincs, amin javítani kellene. Ha tehát a jelenlegi kormányzaton múlik, az a táv, amelyre szellemi képességeink alapján eljuthatunk, egyre kisebb. És míg Matolcsy egy tudásintenzív társadalmat vizionál, az orbáni valóság a mélybe vezet.

Munkánk? A közszolgák egyre többen vannak, miközben a tényleges lakosság száma a kivándorlás és a népességfogyás miatt drasztikusan csökken. A cégek egy része uniós és egyéb állami megrendeléseken ügyködik előre lekottázva nulla versennyel ellenben extraprofittal, a többi meg vegetál és reméli, minden rendszernek vége van egyszer, talán még ebből is. Az ifjú munkaerő? Egyre kevesebb és csak elvétve naprakész tudással, gyakran félanalfabétán kerül ki a világba, az okosabbja-vállalkozóbb kedvűje meg már eleve nem is hazánkban fejezi be a tanulmányait. A hazai utánpótlás többsége sem fog messzire jutni csak a munkája révén, kivéve persze ha apuci-anyuci kormányzati összeköttetéssel rendelkezik. Mert akkor határ a csillagos ég, előtte meg még jöhet minisztériumi főnöki szék, de bármelyik külképviselet íróasztala is megteszi.

Ha se nyersanyag, se természetes erőforrás, se magas színvonalú munkaerő, sem pedig elismerhető szellemi képességek, akkor milyen lehetőségeink vannak még? A magyaros csalafinta észjárás? Az elegendő volt egy maffiaállam kiépítésére, a korrupció intézményesítésére, az uniós támogatások és a hazai költségvetési források zsákban hazahordására és időnként egy-két holdkóros összeesküvés-elmélet is belefér az univerzum elpusztítására szövetkező háttérhatalmakról. Jöhetnek a talajvíz meg ki tudja mi miatt soha el nem készülő, ám naponta dráguló tanuszodák, a sikernek hazudott kisvasutak, uszító, rasszista nemzeti konzultációk, elrettentő példa van ezerszámra, miközben az, hogy mi lesz velünk Európában és hol találjuk meg helyünket a XXI. századi európai gazdaságban, az egyáltalán nem téma.

És már megint ott tartunk,hogyan tovább, a lehetőségek mérlegelésénél azonban jobb ha nem tévesztjük szem elől azt, hogy az orbánista rendszernek nem érdeke sem a magas szintű szellemi képesség kiaknázása, sem pedig világszínvonalú munkaerő kiképzése. Mert mindkét csoportba tartozók tovább látnának az orruknál és csak egyet akarnának, elérni, hogy végre vége legyen ennek a vérszívó, önpusztító rendszernek.