Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Milyen embert kíván a magyar köz szolgálata?

2017. szeptember 01. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngMilyen embert kíván a magyar köz szolgálata? Ha egy átlag adófizetőt megkérdeznének, valószínűleg olyan kívánalmakat sorolna fel, mint a polgárok érdekeinek képviselete, hatékony munkavégzés, segítőkészség, tisztesség, becsületesség és az sem árt, ha van józan esze is az illetőnek. Néhány adófizetőnek valószínűleg még az is eszébe jutna, ha már ő fizeti a közszolgákat, akkor időnként tisztelhetnék őt meg lojálisak is lehetnének felé, de lássuk be, ők csupán tarka szárnyú pillangókat kergetnek, miközben a korrupt közszolgák kuncognak a markukba.

Az ideális állapot és a valóság általában csak részlegesen fedi át egymást, hazánkban viszont nemhogy átfedés nincs, de maga a Grand Kanyon választja el a kettőt. Mert amíg a polgárok olyan közszolgákra vágynak, akik jól sáfárkodnak az adóforintokkal, megőrzik és gyarapítják a nemzet vagyonát és nem a saját zsebüket tömik a nap 24 órájában a hét minden napján (még jó, hogy néha van szombat meg vasárnap is), addig a való világban azt látják, bizony az enyves kéz a közszféra egyes helyein alapkövetelmény. A rendszer nemhogy nem veti ki magából a bűnösöket, hanem még jutalmazza is, a szakértő közkárosító pedig egyre feljebb juthat a szamárlétrán, egészen a csúcsokig. Pedig lassan már ott tartunk, ha a köz kárára elkövetett bűnelkövetést (lopást, csalást, sikkasztást, hűtlen kezelést, költségvetési csalást, stb.) elkövetésének pillanatában  egy jótét szellem azonnali karlevágással honorálná, akkor bizony hazánk már a félkarúak országa lenne.

Sajnos nincs ilyen jótét szellem, a közszolgáink meg a közállapotoknak köszönhetően annyit lopnak, amennyit csak nem szégyellnek – a kormánytól pedig csak annyira telik, hogy nemsokára mindehhez olyan spéci diploma szükségeltetik kötelező jelleggel, amely egységes szemléletet, tudást és módszertant ad a mézesbödönbe bekerült atyafiaknak.

karrier_hu.jpg„Olyan közigazgatási tisztségviselőket kell képezni, akik a szakmai tudásuk mellett elkötelezettek a nemzeti érdek képviselete, a morális tartás és a köz szolgálata iránt.” (Orbán Viktor)

Új azonban most sincs az ég alatt, ami egykoron szovjet mintájú pártiskola volt, az ma a Közszolgálati Egyetem csókos fakultása, a cél pedig ugyanaz, olyan megbízható talpnyaló sereg kitermelése (Bástya elvtársak előre), akik lehetővé teszik a rendszerszintű pénzkitalicskázást akár felső parancsra, akár csak szimplán saját gazdagodásra. Igaz, a tantárgyválasztékot aktualizálni kell, a tudományos szocializmus meg a történelmi materializmus már nem nyerő, az egyetemnek új NER-kompatibilis tanrenddel kell alkalmazkodnia az Orbán-rendszer követelményeihez.

De vajon milyen tantárgyakat kell felvenni a tantárgykínálatba, hogy tökéletesen lefedjék a mai közszolga-igényeket? Mert ha már mesterképzés keretében öt évet el kell tölteni az iskolapadban, legalább jól hasznosítható legyen az ott szerzett tudás, ne vesszen kárba az a rengeteg idő és energia.

A haveri kapitalizmus potentátjai esetében az első és legfontosabb tantárgycsoport a Lopás Művészete (azaz az alapvető lopási technikák elmélete és gyakorlata), amely olyan témákat ölelne fel, mint:

  • hogyan találjunk ki olyan beruházásokat (beszerzéseket), amelyekre az ég adta világon semmi szükség, cserébe aranyárban vannak?
  • az állami (önkormányzati) megrendelés és a rongyrázás művészete, azaz miért kell papíron minden irodába selyemtapéta és intarziás parketta?
  • hogyan bundázzunk meg minden egyes közbeszerzést?
  • hogyan számlázzunk túl? Alapvető költségtúlbecslési módszerek, szükségtelen pótmunkák álmodása, garanciaelkerülési és a hibás teljesítést észre nem vevő eljárások.
  • hogyan oldjuk meg, hogy a haverok ne fizessenek olyan szolgáltatásokért, amelyeket évek óta igénybe vesznek, és amelyeket pénzért adnak tovább?
  • hogyan magyarázzuk meg a feltűnő értékaránytalanságot?
  • szerződéshamisítási módszerek,
  • strómanok tartási és fékentartási módszerei, stb.

A Lopás Legalizálása (jogalkotási specializáció) is fontos terület:

  • lopás-kompatibilis jogszabály alkotási technikák,
  • nagyüzemi lopási lehetőségek személyre szabásának technikái (koncessziók, államosítás, állami árverések, stb.)
  • lopást észre nem vevésére jogszabályi háttér kialakításának technikái (ügyészség, rendőrség, és bíróság, versenyhivatal, közbeszerzési bizottság, számvevőszék és egyéb hivatalok munkája során),
  • pénzelverő kormányhatározatok alkotása,
  • kinevezési feltételek igény szerinti alakítása,
  • újabb és újabb hivatalok és vezetői helyek létrehozásának technikája,
  • alaptörvény és sarkalatos törvények kijátszási technikái,
  • ellenzék és egyéb ellenlábasok jogszabályi úton ellehetetlenítésének technikái, stb.

A Lopás Legalizálása (pénzügyi specializáció) is életbevágó téma, hiszen nemcsak megszerezni kell a lopott pénzt, hanem azt is meg kell oldani, hogy egy esetleges elszámoltatásnál ne lehessen azt visszakövetelni:

  • a lopott pénz tisztára mosásának technikái ,
  • offshore mint intézmény használata,
  • stróman-hálózat kialakítása,
  • külföldi ingatlan, cég és ingóság vásárlási technikák,
  • visszaazonosíthatatlan tulajdonosú pénzalapok működtetése, stb.

A Lopás Legalizálása (kommunikációs specializáció) célja annak megértetése a közvéleménnyel, hogy nem igaz az, amit az ellenzék állít és tessék már végre tudomásul venni, itt mindenki csak annyiból él, amennyi a fizetése, ha pedig mégsem annyiból, akkor a felesége jó üzletasszony. Vagy az apukája vette neki a helikoptert meg a delfines úszómedencés villát is. És egyébként is mindenki annyit ér, amennyije van. A témakör felölelhet olyan témákat, mint:

  • magyarázkodási, terelési és elfedési technikák a kormánylojális sajtóban,
  • oknyomozó újságírás ellehetetlenítése,
  • kormánypropaganda irányítása illetve szolgálata a köznép agymosása érdekében, stb.

A Szerecsenmosdatás is kötelező önvédelmi tantárgy, hiszen ha valami mégis kiderül, azt meg kell magyarázni:

  • vállvonogatási technikák,
  • „közöd, köcsög” udvarias megfogalmazási technikák,
  • sajtó elhallgattatásának technikái,
  • a lopás másra kenésének technikái,
  • visszavonulási technikák, amíg a vihar el nem ül, stb.

 

Egy egyetemen a tantárgyfelvételnél már csak a vizsgák a fontosabbak – mi pedig dőljünk hátra és képzeljük el, ahogy egy professzor éppen egy államtitkárt próbál megbuktatni. Vagy legalábbis azt megtudni, tud-e bármit is a fontos elvtárs. Vajon a kihúzott tételen ott lesznek a kidolgozott válaszok is, biztos, ami biztos? Vagy meg sem kell jelennie az államtitkárnak, elég ha beküldi maga helyett a sofőrjét? Kizárt dolog, hogy egy egyetemi dolgozó merjen követelni bármit is egy nála sokkal nagyobb hatalmú diáktól – mert a végén nemcsak hogy az állása nem marad meg, de még az egyetem se kapja meg a pénzeket az új szolgálati kocsikra meg a digitális könyvtárra.  A szakdolgozatot is megírhatja valamelyik alkalmazott a diplomához, aztán majd ezer évre letitkosítják mert olyan fontos államtitkokat és nemzetvédelmi érdekeket tartalmaz az elkészült mű. Azt meg végig se merjük gondolni, hogyan lesz nyelvvizsgája a fontos elvtársnak, hogy végre megkapja a pecsétes papírját az egyetem elvégzéséről.

 

Mi ez, ha nem az adófizetők pénzének zsákkal ablakon kiöntése? A közszolgák ötévnyi tanulás után sem lesznek okosabbak egy fikarcnyival sem, a fizetett munkaidejük jó része is kárba veszik az óralátogatás, tanulás és vizsgák miatt (évente három hónap biztos megy a levesbe, bár az sem kutya, hogy legalább addig sem lopnak), a tandíjat meg megint csak az adófizetők csengetik ki, félévenként 300 ezerrel számolva öt év alatt bele is fáj alsóhangon vagy 3 millióba. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a közigazgatás hazánkban nem nyugdíjas állás különösen felső szinten, ha pedig a régi barátnak új haverjai lesznek, vagy az új barát hozza a régi haverjait már cserélődik is a közszolgaállomány, lehet küldeni az új titánokat az egyetemre, miközben még a kirúgottak sem végeztek.

 

"A szemünk előtt egy olyan állam képe lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdek elé" (Orbán Viktor, egyszer régen)

És mielőtt az adófizető eldöntené, sírjon vagy nevessen a fenti idézeten, jobb ha eszébe jut, a cirkusz összes alkalmazottját ő fizeti még akkor is, ha mindez az „államépítés fokozódó feladata” miatt történik.