Magyarország, 2016

Karvalyok földje

A kormány bukása nem egy új választójogi törvényen múlik

2017. augusztus 24. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngBármilyen aktuális politikai helyzet van éppen hazánkban, arra nem panaszkodhatunk, hogy nincsenek szivárványokat kergető, mélységesen (vagy javíthatatlanul?) idealista politikusaink, gondoljunk csak az általuk önkéntes munkában készített választási rendszerünket szabályozó törvénnyel kapcsolatos javaslatokra.

Igen, szégyen gyalázat, hogy milyen választási rendszerünk van, de a miénk és úgy alakult ilyenné, hogy az általunk megbízott politikusok (parlamenti képviselők) felhatalmazásukkal visszaélve igen gombot nyomtak egy olyan törvényre, amely lejtős pályát és hátszelet biztosít saját maguk újraválasztásához. És mennyire kedvező számukra a terep, amit vért-verítéket nem sajnálva létrehoztak? Nagyon, épphogy nem hoz a fejünkre nemzetközi bojkottot. És mi történik akkor, ha bármelyik ellenzéki párt vagy szobajogtudós időt és energiát nem sajnálva elkészít egy módosító javaslat tervezetet az igazságtalanság megszüntetésére? Semmi az ég adta világon. A parlamenti többség a füle botját sem mozgatja (miért is tenné?), bármi is lesz arra a könyvnyi papírmennyiségre nyomtatva, az bizony nem ér többet a pusztába kiáltott szónál. Tudomásul kell vennünk, ha még a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük, akkor mire lehet számítani napjaink fiatal demokratáitól (oké, a jó része már kivénhedt, pocakos fazon, de akkor is ez a nevük) meg a kereszténydemokratáktól (se nem bibliai értelemben vett keresztények, se nem demokraták)? Ők alakították ki a jelenlegi játékszabályokat és ők fújják a passzátszelet is, aki pedig nem használja ki az általuk mérnöki precizitással kialakított áramlatokat, az bizony nem ott és nem akkor köt ki, ahol és amikor szeretne, hajója pedig léket kapva elsüllyed a történelem mocsarában.

Ezt a határtalan mértékű politikai kapzsiságot (szebben fogalmazva, törvény által biztosított szavazatmaximalizálást) csak úgy lehet legyőzni, ha az ellenfél agresszívvá és célorientálttá válik, azaz mindent elkövet annak érdekében, hogy a hatalmon lévőket saját fegyverükkel és ami a fontosabb, a saját térfelükön a mega-giga ellenszélben győzze le.

Persze elképzelhető más forgatókönyv is, például:

  • az önmagukat bebetonozók úgy döntenek, önként átadják a hatalmat, mert már eleget csaltak-loptak-hazudtak, az államkassza kong az ürességtől, az állami vagyon ebek harmincadján, az adósságszolgálat nyomasztó és azt sem lehet tudni, hogyan fizetik ki a következő nyugdíjat az újabb rezsicsökkentésben bízó lelkes szavazóbázisuknak. Ennek esélye elenyésző, egyrészt ott vannak a különösebb következmények nélkül lenyúlható potya uniós támogatások, ha pedig az elfogy, egy jó darabig kitartanak még majd az orosz és kínai hitelek, a gulyáskommunizmus is elég jól megvolt más pénzén. Másrészt a történelmi tapasztalatok alapján a hatalmon lévők hatalomhoz és pénzhez ragaszkodása az esetek többségében idővel beteges szintet ér el és csak akkor hagyják el a fedélzetet, ha a fegyverek már a szomszéd utcában ropognak és a járdákat vér festi.
  • valami piti ügy utolsó cseppjével betelik a nép pohara, kitör a polgárháború, magyar magyarnak farkasa lesz, aztán egyszer csak úgy alakulnak az erőviszonyok (akár külső segítséggel), hogy nem a rendőrség, a TEK meg a NAV fegyveresei győznek. A hangadókból megalakult Forradalmi Kormány úgy dönt, hogy nem a diktatúrát építi tovább, hanem forradalmi újdonság kivitelezésére adja a fejét, például igazi demokráciát építene a Kárpát-medencében. Aztán leporolja a régebbi választási törvény módosítására született javaslatokat és két nap alatt összebarkácsolt itiner alapján új választásokat ír ki, immáron olyat, amely megfelel a modern demokráciák követelményeinek – ha pedig összeül az új parlament, fogják az összes pályaletérítő törvényt meg egyéb jogszabályt, kidobják az ablakon és alkotnak szépet, újat. A politikusok is szabadon választhatnak: a régiek a tárgyban, hogy futnak vagy ülnek, az újak pedig arról, hogy elszámoltatnak vagy leszámolnak, a döntést leginkább befolyásoló tényező pedig az a népharag, amely pajzsra emelte a Forradalmi Kormányt.
  • a parlamenti többség elfogadja az ellenzék választójogi törvényjavaslatát és az ország visszatér a diktatúra útjáról a demokrácia sárga ösvényére. Azt azonban ép elméjének tudatában senki sem feltételezi, hogy a jelenlegi kormánypárti politikusaink ilyet tennének, nincs az a telihold, napkitörés vagy ufó-invázió, amely ilyen kimenetelt eredményezne.

Az ellenzék tehát teljesen feleslegesen koptatja mind a szürkeállományát, mind a számítógép billentyűzetét, az általuk kreált bármilyen javaslat politikai hatása a nullával egyenértékű, maximum gúnyos félmosolyt eredményez egy-két fideszes politikus arcán. Egyrészt a kormánylojális média elhallgatja, bármit is akarnak, másrészt még ha mondanának is valamit, azt lehet úgy tálalni, hogy a kutya se értsen belőle egy szót sem. Azt pedig már tudjuk, hogy választást hazánkban nem a demokrácia vívmányaira meg azok hiányára hivatkozással, hanem rezsicsökkentéssel meg hajrá magyarokkal lehet nyerni. És amelyik ellenzéki politikus agyáig ez nem jut el, az bizony jobb, ha visszatér az eredeti szakmájához és munka-, valamint szabadidejét ügyvédkedéssel, újságírással, művészkedéssel vagy épp tanítással tölti.

Le kell számolni az álmokkal: egyetlen választást sem lehet úgy megnyerni, hogy nem az aktuális szabályok alapján indítja a kampányt a hatalomra vágyakozó párt, hanem valamiféle laboratóriumi ideális körülményekről meditálva azon rágódik, „mi lenne ha”, meg „ha nem ez lenne, akkor jobb lenne”, netalán más körzethatárokkal meg két fordulóval biztos nyerhetne. A hatalmon lévőket csak a saját eszközeikkel lehet legyőzni még akkor is, ha egy ellenzéki párt magasztosabb eszméket követ, netalán többet gondol magáról. Lehet büszke idealistának, demokratának meg unió-pártinak lenni a csukott ajtók mögött, de mire a vezérszónok kilép az erkélyre már a lehető legpopulistább szlogenek bevetésével kell megszereznie azt a szavazatmennyiséget amely lehetővé teszi, hogy egyszer majd tényleg büszke idealisták, demokraták vagy épp uniópártiak legyenek. Mert elvont fogalmakkal operálva, négyszavas szlogeneknél komolyabb mondanivalóval ebben a közegben nyerni senki sem fog. Egy idióta állampolgár szavazata ugyanannyit ér, mint egy okos és tájékozotté, és ha a népesség IQ-eloszlását nézzük, hát nem a gondolkodó és saját megfontolás alapján döntő értelmiségi réteg az, amely eldönti majd a nagy kérdést, 2018-ban hogyan tovább. Sőt, az átlagpolgár bizony egyszerű, mint a faék és olyanok érdeklik, mint az alacsonyabb villanyszámla meg a dögöljön meg a szomszéd tehene is, a nemzettudatot és csoportidentitást pedig az idegengyűlölet és a tolerancia teljes hiánya alapozza és határozza meg.

Akkor milyen eszközökkel élhetnek az ellenzéki pártok? Csakis olyan lebutított programmal (mellette természetesen lehet a PISA-teszten átmenőknek komolyabban kidolgozott anyagot is prezentálni), amely tőmondatokban ígér hihetőnek hangzó dolgokat:

  • a korrupt, az adófizetők vérét szívó politikusok elszámoltatását és vagyonelkobzását (fizesse mindenki vissza azt, amit csalárdul, maffiamódszerekkel ellopott),
  • több elkölthető pénzt (azaz alacsonyabb adókat és járulékokat),
  • emelkedő életszínvonalat (legalább Romániát érjük utol, ha már a kormány hagyta elszáguldani mellettünk a leglenézettebb szomszédunkat),
  • az aktív eutanáziát hírből sem ismerő egészségügyet (évente 32 ezer magyarral több maradjon életben),
  • értelmezhető mértékű nyugdíjat (ne kelljen napidíjért békemenetre, kormánypárti lakossági fórumokra, nemzeti ünnepekre meg választási irodába blokádra járni),
  • és nem utolsó sorban egy újra szép, régi hírnevéhez méltó Magyarországot (jöjjenek haza a külföldön dolgozók, nem halnak éhen itthon sem).

Fejére lehet olvasni a kormánynak, hogy

  • annyira családszerető, hogy semmi mást nem tett idáig, mint szétszakította a családokat (egytizede itthon, a többi meg szerte Európában),
  • lebutította a nemzetet (droidgyártás nagyüzemben),
  • akkora a korrupció, hogy itthon már nem is fér el, Nigériába is importáljuk (reszkessetek nigériai csalók)
  • senkit sem hagy az út szélén, mert simán berúgja az árokba (mélyszegénységben élőket, hajléktalanokat és egyéb, különböző okból szerencsétlen sorsú honfitársunkat)
  • széthordta az állami vagyont (földeket, palotákat, kötvényeket, bármit, ami többet ért egy lyukas garasnál)
  • a bűnösök nem lakolnak (úrvezetőként jogosítvány nélkül, kokaint fogyasztva bármennyi embert el lehet tenni láb alól, ahogy a korruptak sem kerülnek hűvösre)
  • a bűntelenek viszont igen (az etikus magatartás megalapozza a meghurcolást).

Lehet matematikázni is, egy-egy kormányhaver által megnyert közbeszerzésen mennyi haszon van – például 200 ezer forintos nettó fizetést vélelmezve (aki más fizetési kategóriába esik, számolja át) összejön

  • egy év alatt 2,4 millió
  • ötven év alatt 120 millió (nyugdíjig, aki megéri)
  • száz év alatt 240 millió
  • ezer év alatt 2,4 milliárd (de akkor Szent István uralma alatt már el kezdett dolgozni az illető és a török hódoltság meg az összes egyéb háború-megszállás-járvány-stb. alatt is kapta a fizut töretlenül)
  • kétezer év alatt 4,8 milliárd (valahol Ázsia sztyeppéin kóborolva indítva a melós éveket), és ez még mindig nagyon messze van a letelepedési kötvény-buliban lenyúlt jutalékokhoz meg kamatokhoz vagy éppen a szerencsejáték netalán építőipari biznisz segítségével elért osztalékokhoz képest.

Egyszerű, végletekig letisztított számokkal azt is a képébe lehet vágni az állampolgároknak, mennyit nyer egy átlagcsalád a rezsicsökkentésen (nyugdíjkompenzáción, stb.) és ezzel egyidőben mennyit veszít a 27%-os áfán (például egy 18%-oshoz képest).

A hatalom elérésére ténylegesen törekvő ellenzék azonban nem válogathat, kénytelen minden társadalmi réteget megszólítani a fiataloktól (iskolázottaktól és kimaradtaktól) kezdve egészen a nyugdíjasokig, ahogy a közszolgák, az állami cégeknél dolgozók, a közmunkások meg a határainkon túl éldegélő új állampolgárok se maradhatnak ki a populista ígéret-cunamiból. Egyedül azokkal nem nagyon kell foglalkozni, akik ténylegesen is a piacról élnek (nem állami megrendelésekből élő vállalkozók, külföldi cégeknek dolgozók, stb.), mert az ő lélekszámuk (szavazati súlyuk) olyan elhanyagolható, hogy szinte lényegtelen, ki felé hajlanak, kire adják le a voksukat. És mivel a külföldön dolgozók ténylegesen nem élhetnek a választójogukkal, így az ő itthoni rokonaikat is meg kell kérdezni, vajon meddig mennének el, hogy visszahozzák szeretteiket Magyarországra?

A harc nem reménytelen: a jelenlegi adatok alapján a kormány távozását a választók 43%-a, a maradását viszont 32%-a óhajtja és bárki bármit is mond, hiába nyer a Fidesz-KDNP, ha az nem elegendő a parlamenti többséghez, cserébe viszont a széttöredezett ellenzék – koalícióra lépve – kormányzóképes erőt tud felmutatni. A küldetés teljesítését viszont nehezíti az, hogy a harc során az átlagpolgár szintjére ereszkedve, hitelesen és agresszíven a populistábbnál is populistább szöveget kell nyomni, valamint rengeteg energiát kell áldozni a door-to-door kampányra és szamizdat kiadványokra, ha már az országos médiához hozzáférés korlátosabb csak akkor lenne, ha deklarálnák, az államon kívül csakis egyetlen ember üzemeltethet tévét, rádiót, újságot vagy éppen internetes honlapot.

propaganda.jpgA nagy kérdés azonban az, hogy a választók a kormány maszlagát nyelik be majd, mint megkérdőjelezhetetlen igazságot, vagy nyitottak olyan információkra is, amely nem a királyi tévéből-rádióból vagy éppen a megyei és helyi kormánylojális lapokból származik. A végkifejlet azon múlik, hogy az ellenzék fel tudja-e venni a kesztyűt és le tud-e olyan mélyre szállni, hogy méltó ellenfele legyen a kormánypropagandának és hatástalanítani tudja-e a kormánymédiát és a kormány hangulatjavító intézkedéseit (nyugdíjkompenzáció, nyugdíjemelés, közszolgák többlépcsős fizetésemelése, Erzsébet-utalvány karácsonyra, stb.) és képes lesz-e a választókban tudatosítani, mi is történik körülöttük valójában. Ehhez azonban az kell, hogy az ellenzék végre olyan ügyekkel bíbelődjön, amelyek az ő malmára hajtják a vizet, nem pedig a köztől elszakadva, elefántcsonttoronyban újabb és újabb választási törvényt módosító javaslatokat gyártsanak.