Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Vajon van bármi értelme is az állami cégvezetők bérplafonjának?

2017. július 31. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngAz MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt is támogatja azt a népszavazási kezdeményezést, amely az állami cégvezetők bérének maximálásáról szól, ahogy a szakszervezetek, civil szervezetek és magánszemélyek is segítenek abban, hogy novemberig elegendő aláírás gyűljön össze ahhoz, hogy „az Orbán-rendszer megbukjon egy népszavazáson”.

Már az is meglepő, hogy egy téma túljut a fideszes bármilyen népszavazást minden áron gátolni szándékozó gépezeten. Hogy ez a kérdés miért ment át mégis? Talán nem értékelték olyan fontosnak, mint amilyenné válhat, hiszen annak idején az olimpiaellenes akciót is alaposan lebecsülték. Ebben az esetben sem tűnik nagynak a tét, hiszen az, hogy kevesebbet keressenek hivatalosan az állami cégvezetők nem egy nagy durranás.  Aki dolgozott már valaha is állami (önkormányzati) vállalatnál az tudja, nem a bérlistán szereplő összeg az, mi a vezetőket a székükbe ragasztja és ami oly kívánatossá teszi a munkahelyüket, legyen az havi 500 ezer vagy akár 5 millió.  

A Fidesz érvelhet azzal, hú, az állami cégvezetőket meg kell fizetni, hiszen aki mogyoróval fizet, az majmot kap, kellenek a jó szakemberek, azoknak meg áruk van, jöhet bármilyen munkaerőpiaci blabla. Nem is lenne baj, ha ezek a vezetők azt csinálnák, ami dolguk, azaz gondos apaként munkálkodnának azon, hogy ezek a cégek lehetőségeikhez mérten nyereségesek legyenek, ne szórják a pénzt feleslegesen és a lehető legjobban sáfárkodjanak a rájuk bízott közpénzzel. Azonban mást sem látunk, mint drágán vett beruházásokat, vacak teljesítéseket, felülárazott tárgyi eszköz beszerzéseket meg olyan kamutanulmányokat, amelyeket egy ötödikes is szimplán összecsap a netről, ha kilátásba helyeznek neki egy év végi ötöst informatikából.

Az, hogy olyan állami (önkormányzati) cégvezetőink vannak, akik inkompetensek és szinte egytől egyik leültethetők lennének minimum hanyag kezelés bűncselekményének elkövetéséért még nem azt jelenti, hogy mindez elkerülhető lenne azzal, ha a bérplafont lejjebb helyeznénk jogszabályilag. Persze, lehet azt mondani, mától nem öt milla a havid, csak kettő, de ettől még egyetlen vezérigazgató sem fog jobban teljesíteni, sőt. A kiskapuk a plusz pénzekre eddig is megvoltak (sokba kerül az, ha valaki évekig aláír mindent, amit elé tesznek), majd most többet nyikorog az a zsanér.

Tudomásul kell vennünk, az állami és önkormányzati cégek az épp uralkodó párt (koalíció) kifizető helyeként működnek, ez nem újdonság. A Fidesz annyi újat hozott felszínre, hogy ma már nem titok, hanem a gazdaságpolitika része az a nyílt korrupció, amely alapján ezek a cégek megbízásaik segítségével feltőkésítik az új burzsoáziát. Az alaposan felülárazott nagy állami megrendelésekből származó pénzből aztán fel lehet vásárolni az egész országot, jöhetnek a termőföldek, kúriák, szállodák, élményparkok meg az egész média, az adófizetők meg finanszírozzák mindezt a nagy állami és önkormányzati cégeken keresztül.

Ahhoz azonban, hogy ezek a cégek kifizetőhelyként működjenek, kellenek olyan személyek, akik hivatalosan vásárra viszik a bőrüket, ők a kinevezett aláíró személyek, a cégvezetők. Kell, aki megrendeli a vadonatúj autópálya szakaszt, a sötétbe burkoló világítást, a Budai Vár felújítását, még egy stadiont meg a vizes VB-t Arénástól-ugrótornyostól. Ezek a személyek (bízva értelmi szintjükben) tisztában vannak azzal, hogy elévülési időn belül bizony elővehetők a lezsugázott közbeszerzésekért, a szükségtelen beruházásokért, a kamutanulmányokért, azaz mindenért, amit valaha is aláírtak. Ennek pedig ára van és ne higgyük, havi rongyos 1-2 millió fedezi azt a rizikót, amelyet ezek a cégvezetők vállalnak. Mert amíg a köztársasági elnök csak politikai kockázatot vállal, bármit is ír alá (meg még azt sem, látjuk elégszer), addig egy állami cégvezető csuklójára egy normális országban bármikor bilincs kerülhet, már amennyiben kiderül, bizony nem gazdálkodott, hanem garázdálkodott a rá bízott vagyonnal. Abban ugyan bízhatnak, hogy a jelenlegi ügyészség a füle botját sem fogja mozgatni egyetlen személyre szabott közbeszerzés vagy teljesítés nélküli kifizetés miatt sem, de mi lesz, ha a választók meggondolják magukat, és mégsem szavaznak meg még négy évet a Fidesznek? Akkor bizony szorulnak a papírokkal bizonyítható bűnösök és nem azok nyakába ömlik a szar, akik utasították ezeket a vezetőket, kitől mit rendeljenek meg fogadjanak el, hanem azoknak, akiknek az aláírása ténylegesen is a dokumentumokra került. Így a cégvezetők elemi érdeke, hogy a lehető legtöbbet zsákmányoljanak maguknak mindaddig, ameddig meg nem érkezik a selyemzsinór (vagy rosszabb esetben az előzetesletartóztatás és vagyonzárolás), így elemi érdekük, hogy a lehető legtöbb pénzt menekítsék ki a rájuk bízott állami cégekből, ráadásul ha van eszük akkor nem itthon fektetik azt be, hanem külföldön.

De miből áll össze egy állami cégvezető javadalmazása? Van legális rész (havi illetmény, prémium, költségtérítések, napidíjak, hallgatási díj, stb.), másrészt ott van az illegális, azaz az, amit nyugodtan nevezhetünk korrupciós pénznek, más néven alkotmányos költségnek. És míg az elsőt lehet jogszabályokkal rendezni, addig a másodikat csak a büntetőjog eszközeivel. Éppen ezért naiv dolog azt hinni, majd egy bérplafon minden problémát megold, hajrá előre.

Nézzük részletesen:

Először is, egy állami cég vezetője nemcsak azt viszi haza, ami a szerződésében, mint havi (éves) fizetés szerepel. Mint már említettük, vannak még az egyéb tételek, például a gépkocsihasználat, amelyet a kutya sem ellenőriz, évente akár háromszor is körbekerülheti a szolgálati autójával a bolygónkat. De arra is kiváló ez a juttatás, hogy komplett európai körútra menjen vele a család, netalán minden hétvégén a Balaton helyett az Adriára, hiszen a külföldi magánhasználat is engedélyezhető minden további nélkül a vezetők számára. Sőt, még állami pénzből tetőbokszot meg gyerekülést is kapnak, nehogy már bármiben is hiányt szenvedjenek.

Aztán ott vannak az olyan havi tételek, mint az igen olcsón lakásbérlet, a beköltözéshez meg az állami cég az adófizetők pénzéből márványoztatja az előszobát és aranyozza be még a vízcsapokat is. A használati jog után jöhet a jutányos áron ingatlanvásárlás nemcsak vezetőnek, hanem az összes rokonának, de ott vannak még a külföldi tanulmányútnak álcázott kiruccanások, konferenciák a trópusokon, tapasztalatcsere a Távol-Keleten meg hasonló, kamun alapuló nyaralások, még a titkárnő. a jógaedző vagy az asszisztens is mehet, nehogy elmagányosodjon a vezető a hosszú szállodai éjszakákban. A pitiáner dolgokat már meg se említsük, írószer a gyerek óvodájába, protekciós felvételi a sznob iskolába, extra tao támogatás a vezető kölyke fociklubjának, majdcsak bekerül az a szerencsétlen két ballábas gyerek a csapatba. Ezek a tételek mind-mind legálisak (köszönhetően a politikusainknak), bár etikátlanok, nem is kicsit, hanem nagyon, de hát fejétől bűzlik a hal.

Ha pedig mindez nem elég, ott van az össznépi csapatsport, a korrupció. Vajon van ma olyan állami (önkormányzati) cégvezető, akinek nem csurran-cseppen a személyre kiírt, időnként teljesen felesleges közbeszerzések, trehány teljesítések, nem kikövetelt garanciák révén? Szinte teljesen kizárt, a buliból véletlenül kimaradtak pedig vagy teljesen hülyék (és más szedi be helyettük a lóvét, vagy szimplán csak nem gondoskodnak arról, hogy a továbbpasszolandó mellett maguknak is csippentsenek egy hangyányit), vagy szentek és rövid időn belül úgyis kirúgják őket, mert nem rendszer kompatibilisek és csak a nagyüzemi lopás gátjai. Lehet bármilyen összegre megállapított hivatalos fizetésük is az állami cégvezetőknek, ha egy-egy számla kifizetéséért elkérik a maguk 10-20%-át, a vállalkozó meg kénytelen a csúszót csúsztatni, különben évekig járhat bíróságra, mire egyáltalán kap akár egy fillért is. A „jó korrupció” már réges-régen bevett szokás hazánkban (egyáltalán nem fideszes találmány), aki nyer, az visszacsorgat és dolgozhat nyugodtan. Az utóbbi években azonban a „jó korrupció” drasztikusan megváltozott, mind mértékben, mind a kedvezményezettek körében: a felülszámlázás immáron nem 10-20%, hanem sokkal, de sokkal több, a jól fizető megbízásokat pedig csak egy szűk baráti meg stróman-kör kaphatja meg, a többiek még akkor sem, ha egyébként kiválóan teljesítenék a megbízásukat.

Ha pedig mindez még nem elég, az állami cégek kamumegbízásainak csúcsai az olyan mesteri konstrukciók, mint a semmilyen tanácsot nem adó tanácsadók igénybevétele, a tao kijátszása, a hasznavehetetlen tanulmányok és a szükségtelen beruházások megrendelése és kifizetése, és akkor még nem is beszéltünk a semmirekellő rokonok keresztfoglalkoztatásáról (én a te feleségedet, te az én lányomat alkalmazod, nőtt is az állami alkalmazottak száma 30%-kal). Ezekből mind-mind Dunát lehetne rekeszteni és higgyük el, egyetlen állami vezető bérplafonja sem fogja csökkenteni az ily módon lenyúlható milliókat.

Naiv elképzelés tehát az, hogy ha majd lesz bérplafon, akkor rendeződnek a bérek is és mindenki csak annyit kap az állami közösből, amennyit a munkája alapján megérdemel, és még csak a piaci béreket sem kell alkalmazni, legyen elég egy állami főméltóság apanázsához rögzítés.  Nem, ameddig élnek a korrupciós lehetőségek és nem csap le a törvény szigora arra, aki akár egy fillért is eltesz jogtalanul, bizony teljesen mindegy, mit is követel az ellenzék, az még nem csökkenti a rendszerszinten a milliárdok kiáramlását.

Akkor mi haszna van ennek az egész aláírósdinak?

Egyrészt mozgósíthatja az ellenzéket, bizony össze lehet fogni egy ügy érdekében, főleg ha az kiválóan ideologizálható még akkor is, ha nem is jó módszer az adott probléma megoldására. A leegyszerűsítés és a sztereotípiák bevethetők, a politikát pedig kiviszi az utcára és elmagyarázza a béranomáliát a filléreket kereső kisembereknek. És mivel a kormány nem veszi komolyan az ügyet, akár végig is lehet vinni nagyobb ellenállás nélkül (azaz a rendőrség nem fogja le az aláírás gyűjtőket, stb.).

Párbeszédet indít az ellenzék hangadói között, végre van alkalmuk beszélgetni, egymást jobban megismerni. Nem kell ahhoz mindenben egyetérteni, hogy egy ügyet közösen végig tudjanak vinni, azonban a jó ügy akár még közelebb is hozhatja egymáshoz az aktivistákat és végre beláthatják, ha rendszert akarnak buktatni, akkor bizony össze kell fogni, mert egyedül senkinek sem fog menni.

Az állampolgárok is látják, valami elindul, mozgolódik az ellenzék, ha pedig a kormány megfutamodik (mint az olimpiarendezésnél), az azt mutatja, van még remény és Orbán nem véletlen nem megy ki még az övéi közé sem. Ha a parlament extra sebességgel jogszabályt módosít, bizony kiderül, vezérünk még a susogó széltől is fél (nemcsak Sorostól), ha pedig elegendő aláírás összegyűlt és népszavazást kell kiírni, akkor bizony kikerülhetnek az ellenzéki óriásplakátok újra az utcákra, ez pedig nem igazán üdvös a kormányunk számára. Orbán Viktor nemcsak a háborút akarja megnyerni, hanem az összes apró csatát is, hiszen hogy férne össze a nemzet megmentőjének az imázsával egy elbukott népszavazás?

 

Ha pedig túljutunk a bérplafon problémáján, márcsak azt kellene kitalálnia az ellenzéknek, hogyan lehetne az ügyészséget arra rávenni, hogy igenis nyomozzon a korrupciós ügyekben és találjon ott bűncselekményt, ahol van még akkor is, ha a kormány tagjai meg holdudvara az érintett. Ha ezt sikerülne elérni, az lenne az igazi győzelem és egyben az Orbán-kormány vége.

És amíg ez nem jön össze (azaz az ügyészség csak arra van, hogy biztosítsa a kormány és baráti körének sérthetetlenségét), addig is érdemes egy kis borsot törni nagyjaink orra alá. Ha mással nem, hát a bérplafon erőltetésével.