Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Szándék vagy kampányfogás az elszámoltatás ígérete?

2017. július 27. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngVajon joga van a magyar adófizetőknek megtudni, kik lopják el az uniós támogatásokat? És azt, hogy a hazai költségvetési források (adóforintok) hogyan válnak kúriává, jachttá meg gipszoroszlánná? Egyre inkább úgy néz ki, ehhez az ég adta világon semmi közük, legyen annyi elég, hogy fizethetik a számlát. Ahhoz ugyanis, hogy bárki bűnös fülön fogható legyen, kellene egy-két dolog, például az, hogy uniós csalások esetén az OLAF (Csalás Elleni Európai Hivatal) jelentéseit ne fektesse el a magyar ügyészség, hanem igenis tegyenek lépéseket a bűnösök meglakoltatás érdekében. És az sem lenne hátrány, ha kiderülne, valójában mi is van ezekben a jelentésekben és mekkora volumenű ügyekről van szó, valamint személy szerint kik lopták el a magyar adófizetőknek szánt támogatást.

Mivel az ügyészség semmi olyat nem tesz, mi látható eredményre vezetne, a nyilvánosságra hozatal segíthetne most, majdnem kampányidőszakban – nem véletlen, hogy Orbán Viktor vendettát hirdet a független sajtó és a sajtószabadság ellen és minden sötétebb zugban orvul tudósító igazmondót lát. Mert ha igazán belendülnének az újságírók, bizony botrányt botrányra tudnának halmozni és már a Soros-plakátok sem tudnák elfedni a záporozó kérdéseket, miszerint vajon a miniszterelnökünk melyik rokona vagy bizalmasa mennyit is tett zsebre abból, amit az ország felemelésére kellett volna fordítani?

Igen ám, de az OLAF sem akarja, hogy ezek a jelentések napvilágra kerüljenek, valószínűleg az ártatlanság vélelmére hivatkozva rábíznák a magyar hatóságokra, fejezzék be a nyomozást, állítsák össze a vádiratot és mehet is az ügy a bíróságra, ezer év múlva pedig megtudjuk, ki kap minimális büntetést azért, mert elsíbolt milliárdokat. Vagy nem kap semmit sem, mert olyan trehányul állították össze a magyar szervek a vádiratot és annak mellékleteit, hogy az valójában alkalmatlan bármilyen büntetőjogi bizonyításra. A 22-es csapdája bezárult, az OLAF nem akar félig kész anyagot nyilvánosságra hozni (hiszen nekik csak korlátozott nyomozati eszközök állnak rendelkezésükre, így nem tudnak tökéletesen tiszta képet alkotni egy-egy ügyről), a magyar rendőrség-ügyészség pedig elsüllyeszti az egészet úgy, ahogy van, nehogy a nagyvezérünk rokonaihoz kelljen szólni világítás, netalán útépítés ügyben.

 Egyben biztosak lehetünk – amíg ez a kormány és ez az ügyészség van, addig a felelősök megússzák, nekik tehát elemi érdekük, hogy a következő választásokon ugyanazok kerüljenek hatalomra, akik most regnálnak, ebben az esetben ugyanis nemcsak az eddig családul összeharácsolt vagyonukat tarthatják meg, hanem üzelmeiket nyugodtan folytathatják, tovább károsítva az államkasszát és ezáltal az összes adófizetőt. (A gordiuszi csomó feloldására most a Jobbik tesz kísérletet, az Európai Unió Bíróságán próbálja perelni ki az iratokat, ám ha nem elég gyorsak, Orbán Viktor hamarabb kilépteti az országot a szövetségből, mint ahogy kiadnák a korruptakat leleplező jelentéseket).

Az ellenzéki pártok azonban úgy tűnik, nem óhajtanak szemet hunyni az állami szintre emelt korrupció felett és kampányuknak központi témájává emelik a tiszta kéz, új kezdet politikáját. Az elszámoltatás módjáról azonban különféle vélemények vannak, pártállástól és politikai tapasztalattól függően. Egyben azonban biztosak lehetünk, az, miszerint a bíróságok függetlenségének biztosítása elegendő a korruptak hűvösre tételéhez, igen naiv elképzelés még akkor is, ha „a vádiratok úgyis ott vannak a Direkt36-on, az Indexen és a 444-en”. Nem, az újságíróknak nem feladata a büntetőjogilag is értelmezhető bizonyítás, ahogy az sem várható el, hogy minden egyes újságcikk tényeken alapuljon, nem pedig kreált „tényeken”. Persze mondhatjuk, a minőségi oknyomozó újságírásban megbízhatunk és ez újságolvasói szempontból így is van, hiszen hozzáférnek közhiteles nyilvántartásokhoz, ám nincsenek megfelelő eszközeik a büntetőjogilag elfogadható bizonyításhoz, például

  • nem férnek hozzá banktitkokhoz,
  • nem kérhetnek nemzetközi jogsegélyegyezmények keretében külföldről segítséget,
  • nem hallgathatnak le telefonokat,
  • nem tarthatnak házkutatásokat és
  • a tanúk is úgy hazudhatnak nekik, ahogy nem szégyellnek,
  • ráadásul a nyomozásokra fordítható pénzügyi forrásuk is korlátos.

Az elszámoltatás ennél sokkal komolyabb, összetettebb feladat és ha bármelyik párt képviselői ezt nem látják be, eleve kudarcra vannak ítélve kampányígéretük teljesítése kapcsán. Mert bár a köznek szüksége van arra, hogy a sajtó támogassa, de arra is, hogy mindenki, aki lop a közösből, elnyerje méltó büntetését és nem véletlen, hogy ennek a hagyományos hatalmi ágak megosztása és a demokrácia alapelveinek töretlen érvényesülése a záloga. Nem pedig a sógor-koma-jóbarát államberendezkedés és nem is a médiába  vetett feltétlen bizalom.

 

És mire lenne ahhoz szükség, hogy elhiggyük az ellenzéki politikusoknak, képesek lennének beteljesíteni a kampányígéretüket és végre leültetnék azokat, akik a köz szolgálatával álcázzák saját zsebük tömését?

Sajnos nem ott kezdődik a folyamat, hogy az újságban megjelenik, X.Y-nak a személyre szabott közbeszerzés során ötszörösen túlárazott ajánlatát elfogadták, aztán nem csinálta meg a munkák felét, mégis megkapta a teljes díját, végül még a garanciális feladatait sem végezte el. De nem is úgy, hogy a TEK rátöri az ajtót a korrupt országgyűlési képviselőkre, hatalmával visszaélő hivatalnokokra vagy kormánybarát vállalkozókra, „fel a kezekkel, vagy lövünk” és már ki is mondhatja a rögtönítélő és független bíróság a bűnösségüket, a lenyúlt pénz meg csak úgy dől vissza az államkasszába. Ennél sokkal több szereplőt igényel a folyamat, nem lehet mindent olyan könnyedén elintézni, mint annak idején a Kárpátok Géniuszának a perét, amelynek vágatlan változata az ítélet végrehajtásával együtt belefért egy másfél órás műsorba. A demokrácia ennél kifinomultabb módszerekkel dolgozik szerencsére (lásd Románia újkeletű korrupció elleni harca), bár ha adunk még egy kis időt kormányzatunknak, az illiberalizmus még nálunk is begyorsíthatja az igazságszolgáltatási és büntetésvégrehajtási folyamatokat, koncepciós perek tömegét generálva.

A korrupció felszámolásának elengedhetetlen része az a környezet, amely sajnos ma nem áll rendelkezésre, sőt, napról napra egyre több elem hiányzik. Ilyenek:

  • a sajtószabadság, amelyet a kormány szinte teljesen felszámolt saját sajtóbirodalmának kiépítésével és a lakájmédia beüzemelésével, így a polgárok mégcsak nem is értesülhetnek arról, ki és mennyit lop tőlük, cserébe a kormány a korrupcióhoz képest elhanyagolható összegbe kerülő migránsok és civilek ellen kelti a gyűlöletet.
  • a jogbiztonság, kiszámítható körülmények és következmények, a törvény előtti egyenlőség és az alkotmányosság ,
  • a hasznos tudást adó oktatási rendszer, amely lehetővé teszi, hogy olyan polgárok kerüljenek ki az iskolákból, akik nem dőlnek be a populista szlogeneknek és nem hitethető el velük egy olyan alternatív valóság, amelyben minden rossznak csakis a multik, a migránsok, a civilek meg az újságírók az okai,
  • olyan körülmények biztosítása, hogy az emberek elhiggyék, ebben az országban is van jövőjük úgy, hogy egyetlen kormánypárti politikus, hivatalnok vagy vállalkozó talpát sem kell fényesre nyalniuk, sőt csúszópénzt sem kell adniuk ahhoz, hogy egy pályázatot megnyerjenek vagy egy hatósági engedélyt beszerezzenek, netalán a családalapítás szempontjából értelmezhető életkorban önálló lakáshoz jussanak.
  • olyan biztonságos környezet a szakmai (például kamarák, szakszervezetek) és civil szervezetek valamint egyházak és egyéb karitatív szervezetek számára, amelyben tiszta körülmények között a saját céljaikat szolgálva tudják segíteni mind a gazdaságot, mind a demokratikus intézmények működését és a polgárok jobblétét,
  • azok a jogszabályok is hiányoznak, amelyek lehetővé teszik az elszámoltatást, illetve a korrupció visszaszorítását, valamint a már meglévőek betartása is erőteljes hiányokkal küzd (normális közbeszerzési törvény, a rendszerszintű független ellenőrzés biztosítása, közszolgák esetén összeférhetetlenségi és vagyonbevallási szabályok következetes ellenőrzése és a megszegés esetén felelősség érvényesítése, stb.)
  • a korrupció nyerteseinek létesített, közpénzből finanszírozott és teljesen felesleges állások megszüntetése illetve befolyásuk azonnali megszüntetése,
  • és ami a legfontosabb, ne csak hangzatos korrupcióellenes jogszabályok legyenek, hanem olyan apparátus is, amely ezeket végrehajtja illetve végrehajtatja.

És igen, itt van a kutya elásva – ki fogja fejét venni az adófizetők vérét szívva multimilliárdossá vált politikusoknak, tanácsadóknak, orvosbáróknak, hivatalnokoknak és vállalkozóknak? Az újságírók biztosan nem, ahogy a legfüggetlenebb bírók sem jók semmire, ha nincs a kezük alá tolva a tökéletesen összeállított, bebetonozott bizonyítékokkal alátámasztott vádirat. Az, hogy a bírói kar független-e vagy sem, lényegében nem akadálya az elszámoltatásnak, hiszen a jelenlegi rendszerben el sem jut hozzájuk korrupciós ügy, mert már a rendőrségnél, az ügyészségnél és egyéb nyomozati hatáskörrel bíró hatóságoknál megrekednek. Ha tehát valaki úgy gondolja, egyedül a független bíróság az, ami hiányzik az elszámoltatáshoz és a lenyúlt pénzek visszaszerzéséhez, az nagyon el van tájolva, vagy legalábbis nem fordított még sohasem időt arra, hogy megértse, milyen intézmények szükségesek egy flottul lezavart és érdemben be is fejezett büntetőeljáráshoz.

Ha valamit nem várhatunk el a jelenlegi rendőrségi vezetéstől, ügyészségi apparátustól, az adóhivataltól meg a kormányzati ellenőrző szervektől az az, hogy valaha is akár egy lépést is tegyenek a jelenlegi káderek elszámoltatására. A nyomozásra-vádemelésre hívatott szervek parancsnokai és józanabb eszű beosztottjai ma semmiben sem különbek a lakájmédia elvtelen újságíróitól, azoktól, akik éjjel-nappal rettegnek, nehogy valaki olyan fontos elvtárs tyúkszemére lépjenek, aki aztán hatalmánál fogva egy perc alatt kicsinálhatja őket meg a komplett pereputtyukat is. De nemcsak ők vannak, akik szimplán csak félnek, hanem olyanok is, akik nyíltan haszonélvezői a rendszernek, feleségük-gyerekük meg egyéb rokonaik – akár megfelelő végzettség és szakmai ismeret hiányában is – zsíros kamuállásokban, bizottságokban meg egyebekben „tengetik” az életüket és hó végén talicskával viszik haza a közpénztelenített közpénzt.

Az elszámoltatáshoz tiszta szakemberek kellenek, olyanok, akik nem járatták még le a nevüket és szaktudásuk segítségével nekirugaszkodhatnak annak a gigászi feladatnak, amely során

  • az elmúlt 25 év összes kétes ügyletét végignézik mind állami, mind önkormányzati szinten,
  • felgöngyölítik a felülárazásokat meg a leszámlázott, de soha végre nem hajtott munkákat,
  • listázzák a semmire sem jó tanácsadásokat,
  • konkretizálják az ügyben érintett felelős személyeket és azok rokonait, strómanjait,
  • feltárják a korrupciónak köszönhető állásokat, tanácsadói meg bizottsági pozíciókat,
  • azonnali hatállyal felfüggesztenek (hozzáférési jogosultságát is letiltva)minden olyan személyt, aki bizonyítékokat manipulálhat illetve tüntethet el,
  • minden kétes ügylet kapcsán végigkövetik a pénz útját kiderítve azt, hova került az elsíbolt pénz (itthon és külföldön is),
  • meghatározzák a felelősök személyét, például:
    • azokat, akik jogszabályok (határozatok) előterjesztésével és megszavazásával lehetővé tették a rendszerszintű lopást,
    • azokat, akik jóváhagyták, kiírták és elbírálták a személyre szabott közbeszerzéseket,
    • akik elfogadták a felülárazott, felesleges munkákat tartalmazó, silány anyagok beépítését, kritikán aluli termékek beszerzését is lehetővé tevő haveri ajánlatokat,
    • a teljesítést nem követelő műszaki ellenőröket és állami-önkormányzati alkalmazottakat, valamint azokat, akik a nemlétező munkákat is leigazolták,
    • a plagizált, mindenféle színvonalat nélkülöző és teljesen felesleges tanulmányok megrendelőit és befogadóit,
    • a soha meg nem történt tanácsadások leigazolóit,
    • azokat, akik maguknak extra magas béreket, megbízási díjakat és költségtérítéseket szavaztak meg, valamint akik lehetővé teszik a kapun belüli protekciós munkanélküliséget,
    • az előnytelen szerződések haszonélvezőit (fillérekért bérelt lakások bérlői és bérbeadói, stb.)
    • a luxus tanulmányutak engedélyezőit és résztvevőit,
    • a szolgálati autókkal évente a földet ötször körbekerülőket,
    • és azokat is, akik nem kényszerítették ki a hibás teljesítések szankcióit, nem ellenőrizték le a teljesítést elfogadókat és soha nem emeltek szót a közpénz elherdálása és látványos lopkodása ellen sem.
  • felkutatják a strómanokat és a kapcsolati hálókat, feltárják, hogy a strómanok által készpénzben vagy banki utalással felvett gigaosztalékok ténylegesen hova és kihez kerültek,
  • feltárják, hogy az állami pénzmosó számlákra kik, mikor és mennyit fizettek be és miből tettek szert olyan pénzekre, amelyet ily módon legalizáltak,
  • felkutatják az olyan bizniszek nyerteseit, mint például a dohánypiac újrafelosztása, a Budai Vár elfoglalása, a stadionok-uszodák meg egyéb betonmonstrumok építése, extra kedvezményes állami hitelek, állami ingatlanok, földek, önkormányzati lakások áron aluli adásvétele, stb.
  • beazonosítják azokat a közszolgákat, akik tovább nyújtóztak, mint ahogy a takarójuk ért és felderítik az üzleti kapcsolati hálójukat és a fekete pénzek áramlási útvonalait,
  • ideiglenes intézkedésekkel megakadályozzák, hogy a gyanúsítottak (vizsgálat alá vont személyek) vagyonukat az országból kivihessék, vagy leplezett szerződésekkel kézen-közön eltüntessék,
  • kielemzik az évek során benyújtott adóbevallásokat és vagyonnyilatkozatokat, elemzik a bankszámlaforgalmakat,ezeket összevetik a valóságos költésekkel és a különbségeket tételtől tételre feltárják,
  • összegyűjtik azokat a bizonyítékokat, amelyek megállnak a bíróság előtt és megalapozzák az elmarasztaló ítéleteket,
  • beazonosítják az elkövetett bűncselekményeket, teljeskörűen feltárják az elkövetői magatartásokat vádpontról vádpontra (tettes, társtettes, felbujtó, bűnsegéd, szervezetten elkövetés, elkövetési érték és egyéb minősítő körülmények, stb.),
  • lefoglalják a bűncselekményekből eredő vagyont (bankszámlákat, ingatlanokat, jachtokat, vállalkozásokban lévő tulajdonrészeket, Rolex órákat, Gucci bőröndöket, stb.)
  • biztosítják, hogy ne csak lakoljanak a bűnösök, hanem az ellopott pénzt vissza is kerüljön az államkincstárba,
  • kialakítják a lefoglalt vagyon pénzzé tételének ügymenetét és kiküszöbölik a korrupciót az árverések, eladások során,
  • megkötik azokat az alkukat, amely során a kis halak besúgják a nagy halakat mentességért cserébe, illetve meghatározzák, hogy a nagy halak – az elkövetési érték arányában – százmilliárdos nagyságrendű kártérítések ellenében mely esetekben válthatják meg a szabadságukat,
  • valamint azokat a körülményeket is kialakítják, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az adófizetőket megkárosító politikusok és haverjaik sok-sok éven át az állam vendégszeretetét élvezzék valamelyik büntetésvégrehajtási intézményben.

Ehhez a gigafeladathoz azonban nem elég egyetlen főügyész, főadónyomozó meg főrendőr, hanem irányításuk alatt sok-sok szakemberre van szükség, akik elhivatottan és 100%-ig korrupciómentesen, megingás nélkül hajtják végre a feladatukat, kutatnak, szakértenek, számolnak, rendszereznek majd végül összeállítják – az egyes elkövetők esetén akár tonnányi papírmennyiségre rugó – vádiratokat. Ezzel eljutnánk oda, hogy végre ezek a szervezetek is bebizonyíthatnák, nem azért vannak, hogy csakis pénzbeszedési céllal feleslegesen zaklassák-büntessék a kis embereket, hanem azért, hogy a nagy pénzek után eredve az ezermilliárdos nagyságrendben garázdálkodó bűnelkövetőket helyezzék lakat alá, jelentős bevételt produkálva ezzel a költségvetésnek. És az sem lenne hátrány, ha a polgárok végre újra hinnének abban, van még igazság (élhető Magyarország) ezen a földön és a törvény hálója nemcsak a muslincákat fogja meg hanem az igazi nagy dongókat is.

Az elszámoltatás azonban nemcsak abból áll, hogy egy erre hivatott szervezet végigviszi a nyomozásokat, hanem arról is gondoskodni kell, hogy mindazok a személyek, akik akadályoznák (szabotálnák) ezt a folyamatot, kikerüljenek a rendszerből. Azonnali hatállyal menniük kell a jelenlegi kormány mellett elköteleződött hivatalnokoknak, ügyészeknek, főrendőröknek, ahogy a minden felett szemet hunyó önkormányzati jegyzőknek és alkalmazottaknak is, hiszen nem várható el tőlük, hogy azok ellen lépjenek fel (hatékonyan és elhivatottan), akiknek eddig a szekerét tolták és lehetővé tették számunkra a nagyüzemi lopást. Ezek az emberek eddig sem képviselték azok érdekeit, akiktől a fizetésüket kapták (az adófizetőkét), ezek után sem fogják, miért lenne hirtelen a kutyából szalonnal?

Természetesen nem lehet egyszerre minden egyes képviselő-politikus meg kormányhivatalnok ellen eljárást indítani, szükség van a prioritások felállítására. A fejétől bűzlik a hal, így első fordulóban elegendő lenne azzal a top százzal kezdeni, akik nap mint nap szerepelnek a híradásokban mint közbeszerzést nyerő kormányközeli vállalkozók, monopoljogokat szerző strómanok, vélhetően magas IQ-val rendelkező, hiperúrsebességgel gazdagodó polgármesterek vagy kétes barátokkal bíró, erősen kifogásolható országgyűlési és önkormányzati bizottsági döntéseket gründoló politikusok. A rendszer tehermentesítése érdekében pedig érdemes lehetővé tenni azt, hogy azok, akik részletes feltáró vallomás után, büntetőkamattal együtt visszajuttatják az általuk eltüntetett teljes összeget, azoknak ne kelljen börtönbe vonulniuk, természetesen azzal a feltétellel, hogy életük folyamán a továbbiakban semmilyen közhivatalt sem vállalhatnak. Vajon hogyan éreznék magukat ezek a fontos elvtársak, ha már nem szotyizhatnának a kedvenc focicsapatuk VIP-páholyában, ha oda lennének az úszómedencés villák, kert alatt zakatoló kisvasutak, ha jönne a selyemzsinór és nincs tovább Rolex, agyő Gucci, soha többet Mallorca? A gyerek is tanulhatna újra hazai egyetemen, a feleség is mehetne dolgozni, ha új ruha kéne a barátnő lakodalmába és a sofőrök, kertészek és házvezetőnők is új gazdik után nézhetnének.

Szép álom, amit egyedül az ellenzék valósíthat meg, de csakis akkor, ha olyanok kezébe adják a végrehajtást, akik értenek is hozzá, nem pedig miniszteri biztosként vagy más hangzatos címmel páváskodva osztják az igét a sajtótájékoztatókon.

A folyamatot nem érdemes csak elkezdeni, hanem végig is kell vinni, különben merő pénzpocsékolás az egész elszámoltatás. De vajon van annyi kurázsi az ellenzékben, hogy tényleg meg akarja valósítani ezt az ígéretet? Nem félnek majd attól, hogy odakozmálnak a saját parlamenti-önkormányzati képviselői, bizottsági tagjai, holdudvarba tartozó vállalkozói is egy-egy felderített ügy kapcsán? Hol ér véget a nép szolgálatának ígérete és hol kezdődik a sok egyéni érdek eredőjeként mozgó pártérdek? Vagy az egész elszámoltatás csak egy hangzatos duma, aki győz, az beül a már kialakított talicskázós rendszerbe és ezentúl az ő bankszámlája dagad és az ő rokonai, haverjai keresik degeszre magukat? Vajon megéri-e a magyar, hogy megváltozik a politikai felsővezetés hozzáállása, vagy minden marad ugyanúgy, csak talán egy kicsivel még többe kerül?

Kérdések vannak, a választ még nem tudjuk, a kampányidőszak azonban már előre fogja vetíteni, ki mit akar – és legyőzi-e a naivitást a józan ész, netalán a választók elhiszik egy karizmatikus politikusnak és pártjának, igen, van még remény.