Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Messzire gurult az a gyógyszer ...

2017. július 23. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngOrbán tusnádfürdői beszéde minden évben tartogat valami meglepetést, az idei leginkább az, ha bármennyit is adunk a szavára, akkor jobb, ha mindannyian költözünk, mindegy hova, csak el innen.

Ki mondta? Ha „egy hazugság, ha elég sokszor mondogatják, igazzá válik”? Nem, a kijelentés nem a Századvég és nem is propagandaminisztériumunk érdeme, ők csak megfogadták és csúcsra is járatják Lenin örökérvényű igazságát, Orbán Viktor pedig olyan alternatív valóságot rittyentett ezen útmutatás alapján, hogy csak remélni merjük, legalább ő saját maga nem hiszi el. Mert ha ő maga is elhiszi, sajnos jobb, ha már ma mindnyájan pakoljuk a bőröndünket és egy új hazát keresünk magunknak. Olyat, ahol a józan ész és a realitás-észlelés nagyobb teret kap, mint itt a Kárpád-medence közepén.

ki itt hatalmat kap, az sohase fékez
először dönt, és aztán se kérdez

hiszünk még, de tudjuk legbelül
hogy hazudnak rendületlenül”
(Kozmosz)

Nem is az a baj, hogy vezérünk elmondta a mai tusnádfürdői beszédét, amelyből ország-világ megtudta, nélküle és a jövő évi győzelme nélkül bizony Magyarország összes lakosa földi pokolra jut, jön az Apokalipszis, a lovasai meg már itt döngetnek az ajtón Brüsszel, Soros meg a média személyében. És csak azért nem Macron a negyedik lovas, mert ő ősszel várhatóan idelátogat a V4 találkozóra és miniszterelnökünknek nincs annyi bátorsága, hogy Európa új vezéregyéniségét így betámadja. Pedig Macronnál talán csak egy veszélyesebb személy van Orbán hatalmára, ez pedig egy nő (dupla pofon hímsoviniszta magyarosch politikánknak), Angel Merkel. Botrány. És mivel tudjuk, Macron jól megérti magát a nála idősebb, erős és okos nőkkel, bizony Merkellel is hamar egy platformra kerülhet és ketten összefogva úgy letarolhatják Európát, hogy csak nézünk. Persze ennek van ország, amelyik örül, ők a haladáspártiak, akik hiszik, a közös piac, a közös pénzügyi és gazdasági erőfeszítések meghozhatják az eredményt, főleg ha ebből kihagyják az olyan kerékkötőket, mint Magyarország és Lengyelország – de valljuk be, miniszterelnökünknek egy pillanatig sem érdeke a fejlettekhez csatlakozni.

Orbán ma magabiztosan harsogta bele a kamerába, az elmúlt egy év legjelentősebb eseménye a visegrádi négyek (V4) megerősödése, a Paradicsomban azonban már borzolja a frizurát (meg a kedélyeket) a vihar előszele. Mert lehet, hogy nagyfőnökünk szerint Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél, meg a "lelkes lengyelek, a mindig megfontolt csehek, a józan szlovákok és a romantikus magyarok" képesek egy nyelven beszélni, a valóság ettől kicsit messze van. És nem is annyira kicsit, Macron pedig éppen azon munkálkodik (még ha hivatalosan senki sem mondja ki), hogy örökre éket verjen a haladni szándékozók (azaz a megfontoltak és a józanok) valamint a feudalizmusba visszavágyók (a lelkesek és romantikusak) közé. Mondjuk nem is kell neki annyira törnie magát, mert miközben a kormányunk ezerrel a demokratikus alapelveket sárba tipró lengyelek mellé állt, addig a csehek és szlovákok meglehetősen ingerülten reagáltak a legújabb lengyel vívmányra, a bíróságok függetlenségének felszámolására. És bár lehet, hogy a V4 soha nem volt ilyen erős, a széthúzás nyilvánvaló már csak azért is, mert a józan ész és a megfontolás rühelli a lelkeseket és a romantikusakat ha arról van szó, ideje lenne visszatérni a pártállami diktatúrába.

És mivel Macron és Merkel feltett szándéka az Unió erőteljes megreformálása (ráadásul gyökeresen ellentétesen, mint ahogy Orbán szeretné), ez akár még össze is jöhet most, amikor Amerika egyre gyengébb (Trump ámokfutásának köszönhetően), Nagy-Britannia meg mint egykori világhatalom azt sem tudja, mit csináljon meg hogyan, ha már akarja is a Brexitet meg nem is. Csak annyit kell a két domináns politikusnak elérni, hogy a haladni vágyók csatlakozzanak (nem lepődnénk meg, ha az informális szándéknyilatkozatok már ott lapulnának a hangadók fiókjában), a lemaradók meg csapódjanak nyugodtan Ázsiához és nézhetik, hogyan megy el mellettük a világ, aztán a döntéseik eredményét az OECD napvilágra hozza egyszer csak majd. Az, hogy mindez mikor fog megtörténni, már kora ősszel vagy megvárják, amíg Merkel megnyeri a választást nem tudni, de az biztos, lépni fognak az olyan bomlasztó és önös nemzeti érdekek zászlaja alatt másoknak kárt okozó országok megfékezésére, mint mi is vagyunk.

Persze a kitaszítottakat várja tárt karokkal Oroszország meg egy pár –isztán végű állam, de valahogy az orosz medve ölelése mindennek tűnik, csak lakájosnak meg előremutatónak nem. Sőt, éppen Orbán Viktor volt anno, aki kiállt a 45 évig ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Vörös Hadsereg kiseprűzése érdekében, most meg ő adná el kilóra a függetlenségünket a hasonló mentalitású utódállamnak (és annak diktátor-hajlamú vezérének). Igaz, Orbán akkor még Sorost is szerette (meg a demokráciát), de úgy néz ki, vezérünk vagy Sorost szereti vagy az oroszokat (szovjeteket), a kettő együtt nála agyban nem fér össze, és a kocka fordulásával aktuálisan éppen az oroszok állnak nyerésre. Az egykori ördögből mára angyal lett, az angyalból pedig ördög, a plakátok is megmondják, nem titok.

Ha hiszünk Orbán Viktor agymosásszagú retorikájának, akkor tudjuk, a V4 klubja soha nem volt ilyen erős, de a józanabbul gondolkodók előtt az is tiszta, valószínűleg soha az életben nem lesz már annyira erős, mint most, az pedig hogy Orbán azt várja, majd a V4 diktál Brüsszelnek, szimplán csak egy valóságos alapok nélküli lázálom. Egyrészt a négy ország gazdasági teljesítménye jócskán elmarad a franciáké és németeké mellett, hogy a többi fejlett tagállamról ne is beszéljünk, másrészt a szlovákok és a csehek a belső körhöz szeretnének tartozni az új Európában. A szlovákoknak ehhez nemcsak a szándékuk, hanem már az eurójuk is megvan, a csehek meg inkább bevezetik, nehogy ki- és lemaradjanak. És ezt nemcsak ők tudják, hanem Macron és Merkel is, akiknek csak egy szavába kerül, hogy a V4-ből V2+2 legyen. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Orbán jól megsértette a bemutatkozó Macront, borítékolható, számunkra semmi jó sem fog kisülni a miniszterelnökünknél sokkal befolyásosabb és nagyobb hatalommal rendelkező politikusok tevékenységéből.

A maradék kettővel pedig mi lesz? Egyben fantasztikusan egyetért a lengyel és magyar kormányzó párt, ez pedig a demokratikus állami berendezkedés totális leamortizálása. Igaz, a lengyeleknek van egy kis lemaradásuk hozzánk képest, de lelkesek (ezt Orbán is megmondta), ez pedig gyorsan fejükre hozza a bajt is, leginkább Brüsszel morgása formájában. Mert ők is aláírták anno a klubhoz csatlakozáskor a házirendet, amit most megsértettek, így aztán bármi is lesz a büntetésük, nyugodtan kijelenthetik, olcsón megúszták. Mi magyarok is feszegetjük a határokat, így csak az a kérdés, kit fenyítenek meg először minket, vagy a lengyeleket? Az azonban biztos, ha az Unió nem lép fel erőteljesen a nemzeti ünnepeinken lelkesen csápoló barátaink ellen, akkor szeptemberben mi is készülhetünk hasonló kormánypárti törvényjavaslatokra. Attól meg nem kell félnünk, hogy az önmagukat megmentőnek titulálók nem találják ki, hogyan ne kelljen a tervezetek elfogadásához akkor sem kétharmad, ha kell hozzá kétharmad. Az ellenzékiek panaszának elbírálását az Alkotmánybíróság meg majd évekig elhúzza és mindent megtesz azért, hogy úgy döntsön, hogy ne döntsön, nem véletlen köszönheti az alkotmánybírók egy része a kinevezését a Fidesz-KDNP-nek (tisztelet a kivételnek).

A lengyel kormánynak azonban több a veszteni valója – mert míg Orbán az uniós támogatást orosz meg kínai hitelre akarja cserélni (ha elapadnak a brüsszeli források), addig a lengyel kormány garantáltan nem fogja tudni lenyomni a polgárai torkán a hirtelen jött oroszbarátságot, sőt. Ha csak megkísérlik, már szereltethetik is le az összes lámpavasat, nehogy a népharag fellógassa őket akár egyre is, akkora a zsigeri gyűlölet. És ez nem véletlen, a lengyelek nemcsak megtanulták a szovjet leckét, de nem is tudja elfelejtetni velük senki sem. Még akkor sem, ha túlárazott, korszerűtlen atomerőművet kapnának vagy balesetveszélyes, szakszerűtlenül és baromi drágán felújított metrószerelvényeket, hagy lássa mindenki, milyen kedvesek és rátermettek is az oroszok.

A lengyelek tehát előbb vagy utóbb kénytelenek lesznek visszább venni, ha Európához akarnak tartozni, mert más természetes szövetségesük nem nagyon van, hacsak Ukrajnába nem szeretnek bele nagy hirtelen vagy meg nem kedvelik az agresszív törököket. A mi lehetőségeink is elég korlátozottak, legalább is ha józan ésszel gondoljuk végig a dolgok menetét, azonban a józan ész és a tiszta kéz már régen nem jellemző a magyar politikára, nem véletlen kampányol ezzel a Jobbik. Az idézett miniszterelnöki beszédből azonban ma az is kiderült, a racionalitás már nyomokban sem található a propagandában és abba a politikusi tévképzetbe is bele kell törődnünk, miszerint Orbán egyedül önmagát érzi képesnek arra, hogy megmentse a magyarságot. Egyszemélyben egyes egyedül, mindenki más csak a nemzethalált hozná a fejünkre. A lakosság primitívebb része csápol is a gondosan szerkesztett, csakis ellenségképre épített hazugságoknak és csúsztatásoknak (és bárkit meg is ver, aki jelét adja a másképp vélekedésnek), a gondolkodásra képesek meg azon törik a fejüket, hogyan ússzák meg azt, ami – ellenzéki összefogás hiányában – egyelőre elkerülhetetlen jövőnek látszik.

És mi az elkerülhetetlen jövő? Hát nem a visegrádi négyek soha nem látott összhangja, európai megkerülhetetlensége és dominanciája, az Unió saját illiberális képünkre alakítása, hanem hazánk marginalizálódása, amit csekély mértében ellensúlyozhat az orosz gyarmati lét és a kínai eladósodás. A határainkon túli magyarok meg soha nem örülhettek ennyire, hogy Romániában meg Szlovákiában maradtak, ahol nemcsak az életszínvonal magasabb, hanem még az oroszoknak meg Putyinnak sem kell lelkendezni, cserében még a magyar adófizetők finanszírozta CSOK-ot is kaphatják majd. És azzal sem kell büszkélkedniük, hogy nagyvezérük megkoszorúzta a Tienanmen téri gyilkos kommunisták emlékművét. Igaz nekünk, romantikus magyaroknak ehhez elég volt beígérni kínai hitelből épített vasutat meg ki tudja még mit, és nem szorítottak pisztolyt miniszterelnökünk fejéhez a cirka 3 ezer diák halálát okozó vérengzők elismerésének kierőszakolása érdekében. Az Unió elhagyása nem jelent még egyet a történelem süllyesztőjével, azt meg magyarként majd megszokjuk, hogy nehezen kivívott függetlenségünk után Oroszország, Irán és Kína mellett olyan országokhoz törleszkedhetünk mint Izrael és Törökország – mindez azt is előrevetíti, milyen politikai berendezésre is számíthatunk 2-3 év múlva. Mert Orbán Viktor mostanában nem mutatta annak jelét, hogy bizonyos célok elérése érdekében visszariadna akár a legdrasztikusabb eszközöktől is és másokat sem szokott elítélni ilyen tettek miatt. És igen, az Unióból kilépés is az ajtón kopogtat:

"Hét éve dolgozunk azon, hogy a lecsatlakozásos, szövetségesi gondolkozás és logika helyén a nemzeti önérdekből kiinduló külpolitikát építsük fel. (.) Jól állunk. Egy mozaikkocka nincs a helyén, ezt Brüsszelnek hívják. Ez a következő választás után megoldandó feladat. Nem lehetetlen. Látjuk a lehetőséget" (Orbán Viktor)

Hogy mindezek után hogyan lehet abban hinni, hogy ”Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős és virágzó ország legyen”? A legutóbbi OECD-tanulmány alapján ettől olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől, ahogy a magyarok többségét valószínűleg abszolút nem izgatná, ha olyan, „a globális érdekeket kiszolgáló kormánya” lenne, amely végre hajlandó lenne rendbe tenni az egészségügyet meg az oktatást és végre a hazai magyarok lakhatását is megoldaná, nem pedig a szavazatokért cserébe a határainkon túliaknak nyalná a talpát a magyar adófizetők pénzéből.

Az pedig, hogy Orbán szerint mi lennék Európa jövője? Reméljük, elegendő Xanax áll majd rendelkezésünkre ennek az ötletnek a végiggondolásához.