Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Kormányzati fosztogatás és osztogatás, avagy hogyan közpénztelenítsünk felsőfokon?

2017. június 02. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngNapjaink egyik legdivatosabb kormányzati pénzeltüntetési formája a közhasznú társaság, ami minden, csak nem közhasznú, cserébe igen jól jövedelmező hűbérbirodalom, az adófizetőkön élősködők haszna pedig nem is olyan lassan felfoghatatlan méretűvé duzzad.

Mi kell hozzá? Először is ki kell találni valami hangzatos célt, ami csak úgy viszi a milliárdokat – az sem baj, ha ezermilliárdos nagyságrendben. Nem baj, ha nincs jó indok a projektre, hiszen azért vannak a kormány jól fizetett propagandistái, hogy kitalálják, például miért is kell a miniszterelnöknek felköltöznie a Várba, amikor a fél parlament-épület is az övé lehet. Ütős érv a nemzetközi kapcsolatok ápolása, hiszen honnan lenne szebb kilátás a világörökségre, mint a Budai Vár Karmelita kolostorának frissen épített erkélyéről? Majd azt mondják, eredetileg is azzal akarták építeni, csak nem volt rá technológia, a firenzei dóm is várt vagy százötven évet, mire készen lett a kupolája, ez az erkélyesdi is csak egy hasonló projekt. Kell még egy-két fotó, amely bizonyítja, a Trudeau-Macron szicíliai brománc mediterrán azúrtengeres-virágkavalkádos fílingje fényévekre van lemaradva Orbán-Putyin budai kettősétől, a friss tengeri fuvallat helyett meg majd odaképzeljük az újraépített istálló ontotta szagorgiát.

A miniszterelnök azonban elmagányosodna, ha csak egyedül kukorékolna odafent (ugyan ott van még a köztársasági elnök is, de ő régi barátként valószínűleg már nem sok újat, izgalmasat tud nyújtani), így még vagy 10-15 épület átépítésével-kiglancolásával egy-két minisztérium meg más hivatal is felköltözhet a hegytetőre. A bónusz: az eleve sem olcsó rongyrázás bekerülési költsége a csillagokig emelhető, a káosz miatt pedig ember (újságíró) legyen a talpán, aki nyomon tudja követni a különböző költéseket, a leginkább haveroknak kiírt közbeszerzéseket.

Az ötlet szárbaszökkenése után eljön a megvilágosulás pillanata, kellene egy projekt cég is mindehhez, megbízható elvtárssal az élén. Nem baj, ha nem ért hozzá, a lényeg hogy elkötelezett legyen és bokacsattogtatva teljesítsen minden felülről jövő utasítást. Azért ne legyen olyan káder, akinek országos hírneve van, netalán túlságosan kötődik a fővárosi politikához, mert ha be kell áldozni, hát be kell áldozni, és minél ismeretlenebb, annál kisebb hírverést eredményez a menesztése. Nagyszerű a feladatra például egy vidéki polgármester, mondjuk valamelyik megyeszékhelyé, az nem túl kicsi ahhoz, hogy bárki is felpanaszolja, nyeretlen kétévesre túl nagy kabát lett adva.

Az, hogy korábban hogyan sikerült gazdálkodnia polgármesterként, teljesen lényegtelen – hiszen egyrészt az állam a parlamenti kormánytöbbség felhatalmazása alapján eltüntette a rossz gazdálkodásból fakadó önkormányzati adósságokat, másrészt a projektcég vezetőjével szemben ugyebár nem követelmény, hogy kiváló gazdasági szakember legyen, hiszen akkor még akár bele is kérdezhetne egy-két dologba. Minél egybitesebb, annál lojálisabban teljesít és az sem követelmény, hogy akár egyetlen önálló gondolata is legyen.

Ha megvan, ki legyen a húzónév (azaz az ügyvezető) a projektcégben, jöhet a cégalapítás. Ugyebár senki sem várhatja el, hogy egy ilyen fontos cégnek ne legyen vagyona, így a kezelésébe kell adni rögtön jópár budavári ingatlant, illetve jókora pénzmennyiséget is rendelkezésére kell bocsátani, nehogy már likviditási gondjai legyenek, netalán az olcsójánosság a minőség rovására menjen – az aranybrokát falvédő meg a műkincsek sokba kerülnek, nem érdemes tehát garasoskodni.

Az új cégnek kell irodaház (fullra felszerelve, számítógépek, IPhone-ok, IPad-ek, szolgálati autók bőrbelsővel), adminisztrációs személyzet, őrzés-védés, satöbbi, ezek egy része kiadható havernak aranyárban gebinbe és az eszközbeszerzés is jóárasítva megoldható sógor-koma-jóbaráttól. Az első milliárdok már el is röpültek a semmibe (azaz a megfelelő bankszámlákra), hogy aztán majd osztalékká átalakulva ott landoljanak, ahova eredetileg is szánták őket.

Eljutottunk tehát arra a pontra, hogy megvan a cég és hozzá a vagyon, amit elszórhat – már csak ki kell találni, hogy konkrétan mire. A várba költözés azért jó, mert ott aztán van feladat bőven.

  • Ki kell találni, ki hova költözzön, aztán aki útban van, az hova költözzön át. Ha jól sakkoznak az illetékesek, egy minisztérium elhelyezéséhez legalább három másik hivatalt kell kiebrudalni, azoknak új helyet kell biztosítani, szintén felújítva-felszerelve, így az eredetileg szükséges összeg simán megtöbbszörözhető.
  • Ha van már egy koncepció, kivel mi történjen, jöhet a tervezés, melyik épület hogyan legyen átépítve, hogy mindenki elférjen, akinek el kell férnie. Az épületeket korszerűsíteni kell (nem mai csirkék), a közművek is olyan állapotban vannak, amilyenbe, leginkább nem olyanban, mint amilyenbe kellenének. Biztosítani kell az extra áramellátást (például a légkondinak), de a XXI. század igényeinek megfelelően meg kell oldani a fűtést, a vizesblokkokat, a számítógépes infrastruktúrát és még sok egyebet, például a nem szigetelt falak szigetelését, salétrommentesítését, stb.
  • A belsőépítészet is viszi a pénzt, hiszen a korhűség sokba kerül, főleg ha kimondatlan cél a francia rokokó budavári alkalmazása, az egykori kolostor napkirályosítása. Nem lehet csak úgy a falra kitenni a légkondik beltéri egységét, ahogy a radiátorok sem mutatnak valami jól a kínai selyemtapétás falon, és a riasztórendszer elemeit is jobb láthatatlanná tenni. A miniszterelnöknek csak minőségi vizesblokk dukál, ahogy a prominens vendégektől sem várható el, hogy el legyenek ragadtatva a Zalakerámiától vagy az Alföldi Porcelángyár termékeitől.
  • Az eszközbeszerzés is csúcsra járhat – persze kellenek sima irodabútorok, számítógépek meg miegymás a pórnépnek, de az igazi haszon a méretre gyártott belsőben és az olyan extrákban van, amelyek ára előre szinte meghatározhatatlan. Jöhetnek a műkincsek (szobrok, festmények, szőnyegek, porcelánok, antik bútorok) számolatlanul, ember legyen a talpán, aki megállapítja, hány százmilliót ér meg egy többszáz éves műalkotás.
  • Ha viszonylag már sok minden ki van találva, jöhet az igazi projektvezető munka, azaz a közbeszerzések kiírása és a munkafolyamatok összehangolása. Lényeges elem, hogy mi mikor legyen közbeszerezve és igen nagy segítség, ha minden leendő vállalkozó hozza a saját magára megszövegezett, kész kiírását és költségvetését, úgy legalább nem lehet nagyot tévedni és véletlenül másnak ítélni a melót. Arról is gondoskodni kell, hogy az egymásra épülő munkák tényleg egymásra épüljenek és például a műkincs csak azután kerüljön az épületbe, ha már működik a riasztórendszer és a kőműves és szobafestő brigád is átköltözött egy másik objektumba. Részt kell venni az időt rabló és idegőrlő kooperációkon, ahol jönnek a fontos kérdések, milyen színűek legyenek az ajtók, hogyan lehetne megoldani, hogy a burkoló ne koszolja össze a frissen festett falat és jó lenne, ha az épületgépészek végre odatolnák a képüket a munkaterületre, mert mindenki rájuk vár és amíg nem fejezték be a létrázós munkát, nem kéne lelakkozni az intarziás parkettát.
  • Kezelni kell a felülről érkező kéréseket is – legyen mégis aranybrokát a kék kínai selyemtapéta helyett, a személyzetnek kéne még két szoba és a második emeleti ötös számú teakonyhában legyen induktív tűzhely, a négyes fürdőszobában jakuzzi, a csiszolt gránit helyett pedig sokkal jobban nézne ki a vörös márvány. A terven felüli szökőkutakra-télikertekre sem lehet nemet mondani, jöhet az áttervezés, újabb beszerzések, bontások, valamint a munkálatok projektbe integrálása bármi áron. Például úgy, hogy ami készen van, azt is visszabontják, újraépítik, átfazonírozzák.
  • Követni kell a légmozgást is – ha Pista már nem haver, akkor már nem kaphat beszállítói munkát, viszont ha Géza most lett az, neki helyet kell szorítani a megrendelések során. Az sem mindegy, hány főnök van odafent, aki a jó ismerősének megbízást akar és melyik az erősebb kutya, ha a tényleges munkák kiosztásáról van szó.
  • A csak papíron létező munkákat is le kell adminisztrálni – mindig lesz olyan sógor-koma, aki csak pénzt kap, melóznia viszont nem kell érte. Jöhetnek a tanácsadói szerződések, kamu tanulmányok meg ugyanannak az irodának átköltöztetése-kitakarítása egymásután ötször, legalábbis a teljesítési igazolások alapján. Ha jön odafentről az utasítás, a projektvezető nem mondhat nemet, hiszen éppen azért van ő ott, mert a kinevezője arra számít, szó nélkül mindent aláír és kérdés nélkül teljesít.

Ezek csak kiragadott példák, van még ezernyi feladat és ráadásul mindezek adminisztrálása, felfelé jelentése is elvárt, ahogy annak igazolása is, hogy miért nem halad minden úgy, mint a karikacsapás, ha már rohadt sokba kerül.

És igen, borítékolható, hogy semmi sem fog úgy menni, mint a karikacsapás, hiszen nemcsak a projektvezető inkompetens (a kormányzati követelmények miatt kizárt, hogy kompetens legyen), hanem a különböző lobbiérdekek is szétfeszítik a kereteket, bármilyen lazára is vannak azok eredetileg hagyva. Mindig lesz még egy-két minisztériumi osztály vagy hivatal, amelyet be kellene szuszakolni egy adott épületbe, ahogy az is kiderülhet, nincs hol parkolniuk a szolgálati autóknak, büdöset szarnak a frissen betelepített lovak, az esővíz az építész terveit megcáfolva mégis csak lefelé megy vagy netalán bármilyen technológiát is próbál a kivitelező, továbbra is vizesednek meg hámlanak az ódon falak. A haverok (és a haverok mögött álló politikusok) is egyre többet akarnak szakítani, ezért aztán az árak folyamatosan nőnek, az eredetileg is hányavetin készített költségbecslésekben foglaltak többszörösére rúgva – és akkor még nem beszéltünk a dilettáns tervezésből fakadó plusz munkákról, a menet közben felmerülő extra igényekről vagy a feltétlen szükséges, ám kifelejtett tételek árnövelő és határidő módosító hatásáról.

 

A szereplők azonban nemcsak sokat akarnak szakítani, hanem előbb vagy utóbb vérszemet is kapnak, így megjelennek azok a tételek, amelyek simán kimerítik a büntető törvénykönyv vagyon- és gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos fejezetek nemcsak egy, hanem jópár paragrafusát. Jönnek az igen olcsón lakás- és üzlethelyiség bérlések, a külföldre is használt szolgálati autók, a drága, tanulmányútnak álcázott egzotikus nyaralások, a rokonok papíron foglalkoztatása, a bárminemű teljesítés nélkül akár saját magáncégnek kifizetett százmilliók, a közbeszerzési szabályok figyelmen kívül hagyásával (megkerülésével) haveroknak jóárasított munkák és bármi más, ami alkalmas a közpénz közpénztelenítésére, milliárdok kimenekítésére.

Aztán ha kiderül, hogy a projektvezető képtelen a céget kormányozni, a határidők csúsznak és ami a legfontosabb,  a következő választások előtt nem lesznek készen a beruházások, jöhet a felelős keresése, azaz annak a személynek a pellengérre állítása, akinek a feladata éveken keresztül a közpénz közpénztelenítése volt, leginkább felsőbb politikusok által megrendelve. Természetesen a vesszőfutáshoz lesz bőven alapanyag, hiszen melyik ügyvezető nem csíp le magának akkor, amikor milliárdok kitalicskázásához asszisztál? Amikor látja és felsőbb utasításra aláírásával igazolja a háromszoros-tízszeres áron túlszámlázott munkákat, az arrogáns politikushaverok nagymenőzését, a projektre fordított összeg minimum harmadának nyomtalan eltűnését?

Az ügyvezető az, aki mehet a levesbe – mindent rá lehet fogni, amit csak valaha aláírt, meg azt is, amit nem: az ő hibája lesz a személyre szóló közbeszerzés-tenger, az elszállt költségvetések garmada, a silány munkaminőség, a garanciális javítások elmaradása, a vállalkozók laza gyeplőre engedése. Mentesíti vajon őt, hogy mindezt parancsra tette, ha meg nem arra, akkor egyszerűen csak túlságosan ostoba volt a feladat elvégzéséhez? Nem, ha pedig pechje van, akár még börtönbe is mehet, mivel a cég vagyonát „sajátjaként kezelte”.

És mivel nálunk Magyarországon nincs olyan, hogy politikai felelősség, a tényleges utasítást adó politikusok simán megússzák az egészet, az általuk személyesen, illetve az általuk kinevezett ügyvezető által okozott kár soha nem fog megtérülni.  Sőt, a bűnbak eltávolítása után új projektvezetőt neveznek ki, akinek a feladata ugyanaz, mint az elődjéé volt, legyen szíves asszisztáljon a milliárdok szervezett, maffiaszerű elsíbolásához, az új magyar burzsoázia kialakításához, az intézményesített korrupció nemcsak életben tartásához, hanem felvirágoztatásához.

Ha pedig azt hinnénk, csak egyetlen projekt, a miniszterelnök várba vágyása kerül ilyen sokba, nagyobbat már nem is tévedhetnénk – hasonló eredménnyel jár majd a vizes VB, a Paks-II, a Liget projekt, a tízemeletes házak visszabontása és az összes többi olyan nagyberuházás, amihez a kormány azzal a szándékkal fog hozzá, hogy a tűz mellett ülők minél több pénzt elspájzoljanak belőle.

És ez az, amit fideszes gazdaságpolitikának, azaz a korrupció intézményesítésének hívunk, a számlát pedig az adófizetők állják összességében több ezermilliárdos nagyságrendben.

 

 Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!