Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Nem ez a Botka fogja leváltani Orbánt

2017. május 16. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngVajon megnőnek az MSZP választási esélyei attól, ha Botka Lászlónak vétójoga lesz atekintetben, kik indulhatnának a párt színeiben 2018-ban?

Csak remélni lehet, hogy ezt maga Botka sem gondolja komolyan. Igaz, a Fidesznél bejött az egyszemélyi keménykezes vezetés, jöttek, láttak, nyertek, az adófizetők meg nagyokat nyeldesnek és fizetik a látványosan egyetlen személy döntéseire visszavezethető kleptokrácia következményeit. És vajon vigasztalja őket, hogy csak az a réteg férhet a tűz közelébe, akinek ezt a pártvezető személyesen megengedi? Maximum annyiban, ha egyszer valamiféle csoda folytán sikerülne bíróság elé állítani az államot szervezetten és nagyüzemben lenyúlókat, talán könnyebb lenne bizonyítani, fejétől bűzlik a hal. És nem lehetne azzal védekezni, hogy a miniszterelnöknek fogalma sem volt arról, ki mit művel, ki hogyan gazdagodik, miből rázza a rongyot és miért csak bizonyos baráti körhöz tartozók nyernek állami-önkormányzati megbízásokat, hiszen ezt ő egyszemélyben tette lehetővé azzal, hogy

  • aktívan (azaz személyzeti döntések sorozatával) lehetőséget adott ezeknek az embereknek, hogy napi szinten vehessenek részt a korrupcióban (lásd Lánci-féle kormánypolitika meghatározást)
  • jogszabályokkal és egyéb döntésekkel megteremtette a lehetőségeket az állami vagyon kitalicskázására (lásd a bűnsegéd 14. § (2) bekezdésben történő megfogalmazását),
  • akiről pedig kiderül, hogy sáros, még az sem tud bukni, mert a rendőrség és az ügyészség érdemileg nem nyomoz Fidesz-KDNP-t és holdudvarát vastagon érintő korrupciós ügyekben (lásd szintén a bűnsegéd 14. § (2) bekezdésben történő megfogalmazását). Miért is tenné azt, ha a korrupció nem bűncselekmény, csak egyfajta unortodox gazdaságpolitika materializálódása?
  • ha meg az egészről tényleg nem tudott, akkor vagy totálisan alkalmatlan a munkájára, vagy büntethetőséget kizáró okban szenved (kóros elmeállapot, 15. § b) pont), az összes többi esetben automatikusan életbe lép „a bűnösök között cinkos, aki néma” elv.

Persze azt nem lehet felróni egyetlen miniszterelnök-jelöltnek sem, ha csak közeli barátaival szeretne együtt ülni a parlamentben és uralkodni az államkincstár felett. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, jöhetnek a kollégiumi szoba-, egyetemi csoport- és katonatársak meg a falubéliek, akikkel együtt bandázott a későbbi fővezér. Hiába, a bizalom kemény dolog, kiben is bízhatna meg jobban az ember fia, mint saját vérében meg azokban, akikkel együtt szívott éveken keresztül? Ki ne álmodna arról, hogy csak olyanok segítségével emelkedik fel, akikben száz százalékosan megbízhat és akik nem fogják hátba támadni? Ez még a jelenlegi miniszterelnökünknek sem sikerült, félelmeivel meg kiplakátozva a fél ország.

Nem is lenne semmi gond azzal, hogy Botka egyszemélyben akarja meghatározni, ki ülhet a frakciójában majd, ha a zsebében lenne a bölcsek köve. De nincs, vagy ha azt hiszi, hogy ott van, akkor hazudott neki az, aki rásózta. Főleg ha olyan dologról akar egyedül dönteni, mint párttársainak viselt dolgai, 2010 előtti korrupciós múltjuk, erkölcsi tartásuk, stb. Igaz, vannak leamortizálódott arcok a pártjában bőven még abból az időből, amikor dübörgött a szoci mutyi ezerrel, de van ott valami más is, amivel szembe kellene néznie. Ez pedig az, hogy egy kivénhedt pártnak a miniszterelnök jelöltje akar lenni – egy olyan párté, amely az elmúlt hét évben képtelen volt megújhodni, hiteles friss arcokat bevonni a politikai életbe. A stáb belterjes, a saját csont féltése ma már felemésztette nemcsak a modern, felvilágosult és tettre kész párttagság reményét, de azt is, hogy az átlagpolgár elhiggye, a szegfűsöknek nemcsak a szájuk jár, de tényleg kormányzóképes erő lennének. És Botka ettől a kiöregedett párttól várja, hogy őt elfogadva szavazzák meg önnön politikai életből likvidálásukat – ami valószínűleg bejelentett ellenfél hiányában meg is fog történni, de azért az erősen kétséges, hogy az egykori erős, edzett pártemberek majd birkaként mennek saját vágóhídjukra és nem fognak ott keresztbe tenni, ahol csak tudnak. Azaz mindenben, mindenhol, ez pedig nem jó hír annak, aki egy ilyen „elhivatott” gárdával szeretne választást nyerni.  Mert új, perspektívával rendelkező ember, na az nem nagyon van. Ahogy az sem véletlen, hogy Botka kihívó nélkül indul neki a miniszterelnök-jelöltté megválasztásának.

Hány új arcot láttunk, fiatalt, gondolkodni és szónokolni is képeset, aki hitelesen képviselne valami újat, olyan személyt, aki képes lenne felvenni a versenyt Orbán Viktor demagógiájával, populista, a nemzet tagjait egymásnak ugrasztó harcba hívó szlogenjeivel? Aki ütős szövegével, talpraesett magatartásával elhitetné, olyan nagyfőnök tudna lenni, aki a nemzetet újra egyesítené és kigyomlálná mindazt a haragot, ami ma magyarban él a magyarok meg mindenki más ellen, aki nem olyan, mint ő? Karizmából kicsit gyengén áll az MSZP és ez valljuk be, nem annak a következménye, hogy minden okos, kiművelt főt elvitt a Fidesz, a Jobbik meg Gyurcsány, hanem annak, hogy a párt funkcionáriusai saját koncuk megtartása érdekében elfelejtették, hogy normális utódok nélkül a nemzetségük kihal, a nyugdíjas otthonokban meg nincs annyi hívük, hogy azzal Dunát rekeszthetnének. Így jár az a párt, ahol a funkcionáriusok – ha éppen nem egymással marakodnak – akkor összezárnak és senki újat, népszerűségre és politikai karrierre esélyes friss erőt nem engednek be maguk közé. És ebben ugyanúgy bűnösök nemcsak a 2010 előtt gazdagodók, hanem az azóta tespedők is, köztük az is, aki most azt várja, hogy a tagság felhatalmazza a sorsok feletti döntésre.

Az elkövetkező majdnem egy év egy ilyen nagy és tehetetlen párt esetében, mint az MSZP kevés arra, hogy új, hiteles arcokat dobjon fel  – ahhoz az kellene, hogy az összes jelenlegi funkcionárius hátralépjen és olyanokat toljanak előtérbe, akik igenis képesek lennének eljutni a fogyasztókig, azaz a választókig. Látunk nemzetközi példát, hogy egy új, induló párt pályázatot írt ki, hogy minél nagyobb merítése legyen a vállalkozó szellemű jelölt-esélyesekből. De vajon egy régi, megkövesedett párt képes ilyenre? Kizárt, a hiúság, a pénzsóvárság és a szűklátókör ezt nem engedi – akik meg ott ülnek és szorítják az asztaluk szélét, azok már elhasználódtak és a választók nem igazán akarnak nekik újra bizalmat szavazni, többek között ennek köszönhető a „fogalmam sincs kire szavazzak” népes tábora.  És ha eleve nincs kiből ígéretes jelöltet választani, vajon hogyan nyerhetne bárki a saját maga összeállította baráti társasággal?

Hacsak tényleg nem szerezte meg a bölcsek kövét Botka és nem kap szárnyakat a pártépítésben, akkor a jelenlegi gárdával és humán erőforrás-gazdálkodással szikrányi esélye sincs a szociknak arra, hogy 2018-ban megszorítsák a Fidesz-KDNP-t. És nem azért, mert 2010 előtt egyes párttagok mit csináltak (vagy mit terjesztenek róluk, hogy mit csináltak), hanem amiatt, hogy az egész párt 2010 óta mit csinált. Semmit, és többek között ennek köszönhető, hogy még négy évig a választók nyakán maradt Orbán Viktor és haveri köre. Az pedig, hogy csak arról szónokol egy pártvezető, kivel nem hajlandó szövetségre lépni, megint csak nem nyerő politika – összefogás nélkül a jelenlegi kormány ugyanis nem buktatható meg. És az a politikus, aki ezt nem hajlandó elismerni, legyen jobbikos, monemtumos , együttes, DK-s vagy bármi más, az valójában semmi mást nem csinál, mint mindent megtesz azért, hogy a Fidesz hatalma töretlen maradjon.

Ráadásul nemcsak a személyi gárda hagy maga után kétségeket, hanem maga a program is – a választókat nehéz elvont frázisokkal megnyerni, a „rohadjanak meg a gazdagok” pedig nem igazán nyerő, mert a többség tudja, egy panellakás egyik napról a másikra vegetáló tulajdonosaként is könnyen bekerülhet bárki a vagyonosok körébe, csak jogszabályi megfogalmazás kérdése az egész. Amíg a szocik nem találnak ki ütős szlogeneket („ők lopnak, mi visszavesszük”, „börtönbe az összes korrupt disznóval”, „kitakarítjuk Orbán családi és baráti körét”), valamint nem ígérik meg szavahihetően azt, hogy igenis a nép visszakapja mindazt, amit elsíboltak tőle, addig nem igazán reménykedhetnek olyan választási eredményekben, amely túlmutat az ellenzéki léten.

Ha Botka nem tesz lépéseket

  • az egybites szavazókat is megnyerő, rövid, közérthető kommunikációra (lásd Jobbik-kampány),
  • olyan ígéretek tételére, amelyek lázba hozzák a Fidesz-éra kárvallott, revansra vágyó rétegeit (szintén lásd a Jobbik-kampány),
  • a kormányt ténylegesen megbuktatni szándékozó ellenzéki erőkkel összefogásra (pl. csak egy ellenzéki jelölt választókerületenként),
  • valamint a Fidesz gründolta ellenzéki összefogást gátló kamupártok felderítésére és közömbösítésére,

akkor bizony 2022-ben Botka önmagát is felveheti azoknak a listájára, akik lejáratták magukat és ezzel a Fidesz szekerét tolták és aktívan közreműködtek abban, hogy az MSZP örökre eltűnjön a történelem süllyesztőjében.

 

Amennyiben tetszett, várunk Facebook-csoportunkban!