Magyarország, 2016

Karvalyok földje

A történelem szele úgyis elsöpri?

2017. március 28. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngSzámít vajon az, hogy egy nyolcadikos történelem tankönyv mit ír jelenlegi politikusainkról? Vagy teljesen mindegy, a történelem szele előbb vagy utóbb úgyis minden rendszert elsöpör, még a mai talpnyaló történelemtankönyv írókat is?

Aáry-Tamás Lajos oktatási jogok biztosa szerint mindenképpen számít (és ne várjunk a történelem következő szelére, hogy rendet tegyen a fejekben), mi pedig örülhetünk, végre valaki legalább megpróbál tenni azért, hogy kicsit objektívebb legyen a 14-15 évesek történelem tanítása és a gyerekek korrekt oktatásához való joga ne sérüljön. És a szülőknek ne kelljen otthon azzal foglalkoznia, „fiam, ki mondta neked ezt a sületlenséget”?

Az élet azonban Aáry-Tamás Lajos nélkül is utat tör magának és ez különösen igaz napjaink köznevelési állapotaira.

Először is nagyon sok olyan tanár van, aki eleve nem kívánja meg a diákjaitól, hogy akár egyszer is kinyissák a történelemtankönyvet, az bolti állapotban éri meg a júniust. Hogy miért? Mert úgyis taníthatatlan mennyiségű anyagot foglaltak bele az írók olyan logikai bukfencekkel és értelmezhetetlen ábrákkal, hogy azok bármilyen átadási kísérlete eleve kudarcra ítélt. Az átlagtanár pedig saját józan esze megőrzésének érdekében egyetlen dologra koncentrál, a túlélésre, azaz általános iskolában arra, hogy majd csak eljön a tanév vége, középiskolában pedig arra, hogy érettségire felkészítse a rá bízott diákokat.

 A feladat nem könnyű, a cél legtöbbször egyébként is csak annyi, valahogy legyen meg az a kettes, na jó, egy hármas, ahhoz meg nem kell képaláírásokkal vergődni meg olyan fogalmakkal megismertetni az átlagdiákot mint Európa Parlament vagy éppen a privatizáció. A tanár lediktálja a legfontosabb adatokat, definíciókat és némi összefüggést, kicsit fűszerezi a saját nézetével (pl. a Tanácsköztársaságból egyedül Kun Bélát meg a Lenin-fiúkat említi, ezzel el van intézve), aztán hál’ az égnek kicsöngetnek (mert szerencsére egyszer minden óráról kicsöngetnek), aki ötöst akar, netalán történelemből felsőoktatásba felvételizni majd jár fakultációra vagy ami még jobb, magántanárhoz.

Egy pillanatig se vessük meg ezeket a tanárokatnormális tanításra egyszerűen nincs se idő (kevés az óraszám a tantárgyba szuszakolt tananyaghoz képest), se igény, azaz a gyerekeket sem igazán érdekli, mi volt az első világháború második évének ötödik, a tankönyvírók szerint említésre méltó csatájában. A dátumokat nem tudják összekötni, a folyamatokat nem látják át, a térképet sem ismerik annyira, hogy a helyszíneket tudják hova tenni (és a történelem atlasz nem is fér bele a 12 ezer forintos tankönyvcsomagba) valamint azt sem árulta el nekik senki sem, valójában ki miért szenvedett ott a lövészárokban, azaz melyik állam „felelős” politikusa éppen miért kevert-kavart. Az egész papírszagú és egyedül akkor lesz érdekes, ha egy számítógépes stratégiai játék úgy kezeli a témát, hogy a fél osztály azzal játszik, netalán egy trendi, kamaszokat is képernyő elé szögező film vagy sorozat felkapja a témát. Az önvédelem beindul, amit a tanár diktál, a gyerek vadul lekörmöli, amit sikerült, a dolgozatra mindezt be kell magolni, úgy-ahogy visszaadni, aztán másnapra már el is lehet felejteni az egészet örökre.

A nyolcadik osztály ebből a szempontból még kritikusabb, mint bármely másik évfolyam – aki valaha már beszélt nyolcadikos gyerekkel vagy az őt tanító tanárral, tisztában van azzal, hogy a „csak ússzuk meg” hozzáállás csúcsra jár mindkét fél részéről. A gyerekek márciusban felvételiznek (nem történelemből, hanem olyan készségekből, amelyet az általános iskola NAT-ja még véletlenül sem tanít meg nekik), a továbbtanuláshoz pedig a hetedik év végi és a nyolcadik félévi jegyek kellenek. Ha lezajlottak a felvételik utánuk a vízözön, az év végi jegyek sehova sem számítanak bele, a gyerekek sorsa április végére általában véglegesen eldől. Vajon ezek után vajon melyik elvetemült kamasz az, aki még odafigyel a második félévben bármire is? Fel lehet kelteni a figyelmüket olyan témák iránt, mint Orbán Viktor gyarmatos beszéde vagy a privatizáció? Kizárt. És az is kizárt, hogy túl sok tanár megpróbálná ezt leerőszakolni a már egyébként is semmire rá nem vehető gyerekek torkán. Azokén, akik torkig vannak az általános iskolával, akiket jobban érdekel a tavaszi madárcsicsergés és az első szerelem, mint az, vajon melyik politikai irányzat magasztalja fel a vallást és tesz úgy, mintha egy pillanatig is fontos lenne neki a család. Az a család, ami nagy eséllyel már rég atomjaira hullott a gyerek körül, megismerkedett az „én gyerekem meg a te gyereked veri a mi gyerekünket” felállással meg azzal is, mit jelent az, ha közeli rokonaival (egyik vagy akár mindkét szülőjével, testvéreivel) hónapokig nem találkozik azért, mert azok valahol Nyugat-Európában próbálják túlélni a történelemtankönyve által egekig dicsért miniszterelnök regnálását.

Persze ott van még az elitképzés, a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, ahol nyolcadik év végén sincs lazsálás, pontosan ugyanúgy kell húzni az igát mint hetedikben meg kilencedikben. Ezekben az intézményekben tényleg a tanárokon múlik, vajon hajlandóak-e olyan, világnézetileg erősen elfogult anyagot leadni, amely az egyik mai politikust szentnek, a másikat pedig patás ördögnek kiáltja ki. És ott van még a tankönyvírók preferálta, önmagát konzervatívnak beállító párt által oly nagyra tartott család felelőssége, amely sokat tehet azért, hogy korrigálni tudja a fekete-fehér állásfoglalást a szürke ötven árnyalatára. Mert ugyebár azt is tudjuk, a politikai nézet leginkább családi örökség, nem pedig általános iskolai hozzáadott érték – ez kiderült anno már a szocializmusban is. Mert nincs az a központi agymosás, amely le tudná győzni a családi hagyományokat, a politikai berögzültséget. És nem az oktatásnak és nem is a megvilágosulásnak köszönhető az, hanem a hatalom és a pénz reményének, amikor a megrögzött ateista kommunistákból bigott vallásos konzervatív lesz, internacionalizmusból nacionalizmusra (netalán sovinizmusra) váltva osztva az észt.

Azt azonban mindenképpen be kell vallani, a felnövekvő új generációk jogai alaposan sérülnek – de miért fontos ez, ha a kormányunk úgyis ki akar lépni az Emberi Jogok Európai Egyezményéből? Lassan mindenkinek rá kell jönnie, az emberi jogokat itt kicsiny hazánkban nem születésünkkel érdemeljük ki, hanem a kormány kénye-kedve szerint osztogatja azt. Ehhez pedig semmi szükség olyan hivatalnokokra, mint például az ombudsmanok, így aztán ha nem vigyáz magára, lassan az oktatási jogok biztosa is kereshet magának úgy állást.

A szülők pedig eldönthetik, kívánják-e tovább életben tartani ezt a rendszert (azaz megválasztják-e újra jelenlegi kormányunkat), vagy úgy döntenek, gyermekeiknek igenis joguk van nemcsak normális gazdasági környezetre, hanem normális oktatásra is. Olyanra, amely világnézetileg függetlenül ismerteti meg a gyerekeket a múlttal és készíti fel őket a jövőre.

„Ahogy a földet fújja el a szél, ugyanígy fújja el a különböző korszakokat a történelem szele.” (Olekszandr Bilozub)

És egyszer talán majd egy átfogó és korrekt vizsgálat után azt is megtudjuk, kik a magyarországi privatizáció nagy nyertesei – a listán az első valószínűleg nem Gyurcsány Ferenc lesz hanem olyan politikusok és mélymagyar vállalkozók, akik ma a fél országot tulajdonolják és a haza, vallás meg a család álcája alatt a kormánypárt szekerét tolják. És napról napra tovább gazdagodnak.

 

Kapcsolódó posztok:

Hogyan állítja meg a kormány a fiatalok elvándorlását?

Mit érdemel az a bűnös, aki tönkretette az oktatásunkat?

Megvan a bizonyíték, már nincs sokkal lejjebb

Statisztikailag is mérhető már kormányzatunk közoktatási ámokfutása

Meddig tart még a kormányzati ámokfutás a közoktatásban?

Meddig tart még a kormányzati ámokfutás a közoktatásban? 2.0.

Közoktatásunk új pillérei?

Tényleg van bármilyen koncepció is oktatásunk színvonalának növelésére?

Hogyan lopják el az óvodák pénzét az önkormányzatokban?

 

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!