Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Megvan a bizonyíték, már nincs sokkal lejjebb

2016. december 07. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngMit lehet kezdeni egy problémával? Kormányunknak feladta a leckét a nemzetközi megmérettetés.

 

Jobb helyeken a problémamegoldás öt stádiumát különítik el – ismerkedjünk meg ezekkel oktatáspolitikánk és a PISA-teszt gyalázatos eredményei tükrében.

 

  1. A probléma azonosítása

A legegyszerűbb úgy tenni, mintha nem létezne probléma, mert akkor ugyebár semmit sem kell megoldani. Rosszul teljesítettek a gyerekek a PISA-teszten? Jaj szegények, úgy belekavarodtak a digitális tesztbe, mint kiscica a gombolyagba. Hogy a lengyel kölykök sokkal jobban teljesítettek? Ez csakis azért lehet, mert nekik nincs Gyurcsányuk, mert ha nekik is lenne, akkor ők is sereghajtók lennének és valahol Chile és Tunézia társaságában időznének a futottak még sorokban. Lehet még azt is ragozni, hogy nem számítottak ilyen modern típusú feladatokra a mieink (az észteknek meg az osztrákoknak biztos előre megküldték, mire kell majd válaszolni, plusz még az is lehet, hogy az oktatáspolitikusaik a XXI. században élnek), bezzeg ha másmilyenek lettek volna (például Horthy-korszakbeliek), netalán sokkal hazafiasabb témákat érintettek volna a kérdések, akkor mi győztünk volna.

„Nem létezik akkora probléma, ami elől ne lehetne megfutamodni.” (Charles Monroe Schulz)

Az is elképzelhető, hogy a probléma csak látszólag probléma (vacak az oktatás), valójában éppen ez a kimenet az elvárt cél (intézményesített birkaképzés keretében minél butább alattvalók előállítása). Ez esetben megint csak nincs semmi látnivaló, lehet tovább menni, a lényeg, hogy a látszólagos kudarcot valakinek a nyakába kell varrni, például a pedagógusoknak mert nem tanítanak, pedig a kormány mindent megtesz az érdekükben, soha nem látott megbecsülés, életpályamodell, fizetések az egekben, ráadásul vért-verítéket nem kímélve még a fantasztikus, korszakalkotó Nemzeti Alaptanterv és a szuper tankönyvek is őket segítik.

Néha aztán muszáj bevallani, hogy valami probléma mégis csak van a kréta körül, hiszen milyen éremtáblázat az, ahol a magyarok az utolsó helyek egyikét szerezték csak meg? Hogy húzhatja így ki magát a miniszterelnökünk, miközben azt mondja, a magyar ember mindenkinél jobb? Ebben az esetben kell csinálni valamit, lásd 2. pont.

Aztán az is előfordulhat, hogy a valódi, komoly probléma helyett a kormányzat inkább egy álprobléma felé irányítja a közgondolkodást. Kritikán aluli helyzetben az oktatás? Migránsok! Gyalázatos az egészségügy helyzete? Migránsok! Lassan már nem marad normális munkavállaló Magyarországon? Migránsok! És már csak meg kell oldani a migránskérdést (kerítésépítés, hadosztályállítás, plakátkampány), lehet döngetni a mellett, hogy sikerült, a többi problémát pedig szépen besöpörni a szőnyeg alá, mert azok megoldása már olyan szaktudást igényelnek, amellyel sajnos a kormányunk nem rendelkezik és nem is akar rendelkezni mindaddig, amíg jó sok pénzt le nem lehet nyúlni látványos látszatmegoldások segítségével.

A legrosszabb a helyzet akkor, amikor a kormánynak azt kellene bevallania, hogy ő saját maga a probléma – azaz mindaz az intézkedéssorozat vezetett ahhoz szégyenletes helyzethez, amit sikerült véghezvinnie (illetve akadályoznia) 6 és fél évnyi kormányzás és előtte négy évnyi ellenzékiség (azaz kormányzás-akadályozás) során. Vajon elvárható egy miniszterelnöktől, hogy bevallja, kutyaütőkre bízta a választók legdrágább kincsét, azaz a gyerekeket? Hogy a koalíciós partner ámokfutását támogatva sikerült az oktatást oda taszítani, ahol éppen most van, a jelenlegi problémák pedig nem lennének problémák, ha egy kicsit is hozzáértőbb társaság osztotta volna az észt az illetékes minisztériumban? Hogy bár lehet itthon sikertörténetet zengeni, attól még nemzetközi szinten maximum a bénák táborában lehetünk féllábúként a parkett ördögei? Ha pedig nem vallja be a kormány, hogy a probléma ő maga (a Nemzeti Alaptanterv agymenései, az államosítás útvesztői, a felesleges lexikális tudás erőltetése, a pedagógusok kivéreztetése, stb.), akkor hogyan lehetne bármilyen megoldást is találni?

Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” (Graffiti)

 

  1. oktatasi_rendszer.pngA probléma elemzése

Ha elfogadtuk, hogy van probléma, akkor ki kell elemezni, mégis miből is áll az össze ténylegesen.

A legegyszerűbb, ha rátoljuk másra az egészet, azaz kikiáltunk valakit bűnbaknak. Oké, a magyar gyerekek sereghajtók, de hát mit akarunk, amikor nálunk sokkal gazdagabbak előztek meg minket? Megint csak Gyurcsány a hibás, eljátszotta az eljövendő nemzedékek pénzét, üres a kassza (na jó, a nyugdíjasoknak azért hoz a Jézuska valamit, de hát ők szavaznak, a gyerekek meg nem) és hogyan is lenne elegendő pénz, amikor azt a versenyt is meg kell nyerni, ami az ezer főre jutó stadionférőhelyek témában nemzetközi szinten folyik? Plusz mennyivel látványosabb az, ha egy magyar csapat kijut az EB-re vagy VB-re, mint az, hogy a senki által nem értett PISA-teszten hogyan teljesítenek a gyerekek?  És hány iskola renoválásával is szakíthatnának akkorát a kormányzati haverok, mint akár csak egy stadion bearanyozásával?

Lehet még azzal is operálni, hogy a felelőtlen szülők a hibásak, akik engedik a gyerekeiket a tévé előtt dögleni vagy az okostelefonjukon mindenféle appokkal játszani ahelyett, hogy esténként a számolást meg az olvasást gyakorolnák velük. Jöhet újra a tanárok gyalázatos teljesítményének ragozása, de annak kiemelésével, miszerint éppen ezért lettek államosítva, színvonalegységesítve meg tanfelügyelősítve, hogy jobban teljesítsenek. A gyerekekről is le lehet venni a keresztvizet, hiszen semmi mással sem törődnek, csak saját önző kis lényükkel és míg a kormány azt is elintézte nekik, hogy már reggel héttől nulladik órán tanulhassanak, képesek és elalszanak a padban meg háborognak, hogy csak a nyolcadik óra után jutnak ebédhez, mert még ebédszünetre sincs idő az intenzív tanulás miatt.

Persze be lehet vallani azt is, hogy a kormányzat rontotta el, de nem a jelenlegi, hanem még az előző, például a kritikán aluli tanárképzéssel (minden hülyét felvettek és még ingyen is tanulhattak), a liberális berögzüléseket meg azóta sem sikerült igazi nemzeti keresztény mederbe terelni, így mit is várhatnánk?

Arra azonban ne számítsunk, hogy kormányzó pártunk részéről egy felelős politikus kiáll és

  • elnézést kér a szülőktől és a gyerekektől, hogy az oktatás „reformjával” ilyen szégyenletes helyzetbe hozta őket,
  • megígéri, hogy mindent megtesznek azért, hogy a helyzetet javítsák és minden erőforrást beáldoznak azért, hogy a következő teszt sokkal jobban sikerüljön a gyerekeknek (kompetens szakemberek segítségével új tantervek és új tankönyvek kidolgozása, a tanárok XXI. századi színvonalra továbbképzése, a modern technika értő és ténylegesen is használható bevezetése, stb.)
  • a felelőtlenül hátrányba sodort, butaságba kényszerített diákok teljesítményét intenzíven javítják (gyorstalpalók, korrepetálások, nyári felzárkóztató táborok, stb.),
  • plusz kirúgnak mindenkit (rokonsági és haveri foktól függetlenül), aki felelős abban, hogy ez a helyzet kialakult.

Addig álljunk fél lábon, amíg ez megtörténik, mondaná a rutinos pesti polgár, így jelen esetben maximum valamiféle maszatolás képzelhető csak el, hamu fejre hintése és bárminemű következményérvényesítés nélkül.

 

  1. Tervkészítés a megoldásra

Egy normális országban a kompetens szakembereket összecsődítené a kormányzat és addig nem engednék ki őket a tárgyalóteremből amíg ki nem találnák, hogyan mosható le a szégyen bélyege a nemzet testéről – aztán kiosztanák, kinek mi a feladata, netalán szétnéznének, akiknek jobban megy, azok hogyan csinálják, aztán a tapasztalatok és a legmodernebb tudományos eredmények ismeretében egy reformcsomagot összeállítva elkészülne a tényleges terv is a probléma megoldására.

Egy kevésbé normális országban beindul a maszatolás – és mivel senki sem néz szembe a tényleges hibákkal, senki sem keresi a problémák gyökerét, így marad a felszín karcolgatása, a mismásolás, elkenés, látszatintézkedés-javasolás. Persze össze lehet hívni bizottságokat (jó nagy óradíjjal), lehet rendelni tanulmányokat (pár milliárdét biztos lehet akár még jót is összeollózni a netről, mire lenne másra jó a Google), egy-két drága szakmai tanulmányút is belefér, lehetőleg minél egzotikusabb tájakra és minél hosszabb időtartamra (a napidíj se kutya). A végén aztán a bizottságokat összefogó bizottság letesz az asztalra valamit, ami jó sokba kerül (majd a haverok megközbeszerzik), tökéletesen mérhetetlen eredményt hoz egyszer csak majd és ezzel minden kérdés le van tudva. Plusz indulhat a milliárdos reklámkampány, miszerint Magyarország jobban teljesít, mindent megtesz a gyerekekért és tessék szavazni a Fidesz-KDNP-re, hiszen a vak is láthatja, minden a lehető legrendebben van, minden a lehető legjobb úton halad.

Egyes esetekben a terv készítésénél az sem utolsó szempont, hogy megfeleljen az elbutítás követelményének, márha ez a kormány szándéka. Ez esetben csak arra kell vigyázni, hogy semmi olyan ne kerüljön papírra, ami bármire is jó lenne.

 

  1. A terv végrehajtása

Egy normális országban a reform végrehajtásához segítségül hívják a teljes szakmát és meggyőzik az összes szereplőt, a változtatásokra az ő érdekükben (és nem utolsó sorban a nemzet felemelkedése érdekében) van szükség, cél az összefogás és lehetőleg senki se tegyen keresztbe. Plusz ne pazaroljon, hogy az erőforrásokat minél legoptimálisabban használják fel, hiszen a cél az, hogy a lehető legversenyképesebb tudással kerüljenek ki a fiatalok az iskolákból, hogy aztán a munkaerőpiacon magas tudásukkal elősegítsék azt, hogy például a szüleik-nagyszüleik normális nyugdíjat kaphassanak.

problema_megoldva_2.jpgEgy kevésbé normális országban a dolgok másképp történnek, hiszen még az is elképzelhető, hogy nincs is szükség semmilyen tervre, hiszen az irányvonal tökéletesen megfelel a kormány szándékainak (birkaképzés), így bármilyen hangzatos tervet ki lehet dolgozni csak arról kell gondoskodni, hogy a lehető leginkompetensebb személyek kezébe kerüljön a megvalósítás irányítása. Meg ha már lúd, akkor legyen kövér, úgyhogy a tervnek legyenek jó drága megoldásai, természetesen haverok által jóárasítva (azaz minimum háromszoros áron számolva) aztán offshorosítva, hogy legyen belőle valami haszon is.

Persze a javítás érdekében lehet olyan tervet is készíteni, amelynek látszólagos célja a javítás, de valójában a színvonal további süllyesztése az elvárt eredmény – erre kiváló álca például a nemzeti alaptanterv alárendelése a jó magyarnak és jó kereszténynek nevelés magasztos céljainak. Ebben még az is jó, hogy nincs szükség matematikára meg drága természettudományos ismeretekre, a szövegértés is felesleges, hiszen úgyis fentről magyarázzák meg, miről mit kell gondolni, legyen az Biblia vagy hazafias költészet netalán népnemzeti regény.

 

  1. A terv végrehajtásának értékelése.

Ha tényleg meg akar oldani valaki egy problémát, akkor a kiértékelés egy igen fontos szakasza a folyamatnak: eredményes volt a beavatkozás? Mitől lett volna még jobb? Kell-e esetleg módosítani az eredeti elképzeléseken, hogy még jobb legyen a kimenet? Hiszen ki várhatná el, hogy tökéletesen modellezhetők a gyerekek és a tanárok és rögtön minden a legszuperebbül halad? Ahhoz pedig már igen komoly hivatástudat kell, hogy ha a problémamegoldás újabb problémát szült, akkor a kormányzat képes legyen újra az egyes rajtkockára állni és elölről kezdeni az egész folyamatot, csak most már egy kicsit másképp.

Ha azonban egy kormány maszatol, akkor nem igazán várhatjuk el tőle, hogy egyrészt használható megoldási javaslattal áll elő, másrészt utána le is ellenőrzi, hogy amit csinált, az hasznára vált-e bárkinek is és ha nem teljes mértékben, akkor milyen módosítás szükséges ahhoz, hogy mégis csak érjen valamit az egész cécó. Az ellenőrzés mindig veszélyes, hiszen akkor felelősségre kellene vonni azokat, akik miatt elmaradt az elvárt eredmény (ki is várhatná el, hogy haver a havert vagy annak házastársát kirúgja?) és megint csak be kellene vallani (vagy legalábbis elhallgatni) a tényt, miszerint a kormány idiótákra bízza a felnövekvő nemzedékek sorsát.

 

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

 

Kapcsolódó posztok:

Hogyan állítja meg a kormány a fiatalok elvándorlását?

Statisztikailag is mérhető már kormányzatunk közoktatási ámokfutása

Meddig tart még a kormányzati ámokfutás a közoktatásban?

Közoktatásunk új pillérei?

Tényleg van bármilyen koncepció is oktatásunk színvonalának növelésére?

Hogyan lopják el az óvodák pénzét az önkormányzatokban?