Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Miért kell nekünk kínai vasút?

2016. szeptember 14. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngMiközben a kormány a multikat szidja és látványosan a hazai ipart (illetve a nemzeti oligarcha-hálózatot) támogatja, a kínaiak már a spájzban vannak – és mire észbekapunk, horribilis összegért építhetnek nekünk új csili-vili vágány Budapest és Belgrád között. Hogy ez kinek lenne jó?

 

Ha csak a felszínt kapargatjuk, akkor az egyértelmű nyertes Kína:

  • hitelt adnának (biztos nagyon „előnyös” kamatozásra, csak kérdés, kinél lesz az előny),
  • ők építenék meg kínai-magyar vegyesvállalat keretében, így bár magyar nagykutyák is odaférnének a kondérhoz, de mivel a pénz a kínaiaké, valószínűleg a legerősebb kutyákat is a távol-keletiek delegálnák a felsővezetésbe-felügyelő bizottságba,
  • ők szállítanák a mozdonyokat és a vasúti kocsikat és nem kétséges, a villamosításhoz és a vasútbiztonsághoz szükséges eszközök beszerzését-installálását sem engednék ki a kezükből,
  • és ők lennének azok is, akik a pireuszi terminálokból Nyugat-Európába szállítanák az árujukat naponta akár négy új járatot is beüzemelve (valójában ez az egyetlen célja a beruházásnak), elárasztva kontinensünket az oly bőszen megvetett kínai tömegtermelés csúcs- és kevésbé csúcstermékeivel.

A magyar adófizetők szintjén azonban igen kevés előny jelentkezik:

  • a költségvetés eladósodik, ráadásul nem is forintban, hanem külföldi pénznemben (megágyazva ezzel az árfolyamingadozás miatti plusz veszteségnek),
  • a projekt 550 milliárdos jelenlegi tervezett költsége akár ezermilliárdra is felkúszhat (2014-ben a beruházás teljes költségét 3 milliárd dollárra, azaz 828 milliárd forintra taksálták). Mivel minden építkezés során vannak – józan paraszti ésszel – előre látható, de a tervből kifelejtett problémák, ezen kívül jöhetnek az előre nem látható problémák, aztán ott vannak még az „evés közben jön meg az étvágy” ötletek, amelyeket be kell integrálni a projektbe, így a végső számla bármilyen, ma még elképzelhetetlenül magas összegű is lehet.
  • a jelenlegi és a rövidtávon várható igényeket (kihasználtsági fokot) nézve a megtérülés a szakemberek szerint 400 évre tehető (azaz valójában a „soha a büdös életben nem” kategóriába tartozik), ami azért kicsit túlmutat a „hosszútávú” tervezés és a racionalitás keretein is,
  • ráadásul mi, magyarok hiába beruházunk százmilliárdokat 160 km/órás vasúti sínbe, ha a szerbek ugyanezt nem teszik meg velünk egy időben (náluk már egy pár kilométer készen van), nem is beszélve a többi érintett országról.

Vajon mire jó ez a projekt a nemzeti büszkeségünk simogatásán kívül? Eleve drága, a finanszírozás módja miatt a végső bekerülési összeg mégcsak nem is prognosztizálható, a beruházás nem a magyar iparra támaszkodik, a megtérülés esélytelen plusz a végeredmény más országoktól is függ (a kiinduló pont Görögország), a 160 km/órás menetidő pedig a teljes magyar vasúthálózatot nézve rendszeridegen.

Azonban van, akik már előre dörzsölhetik a kezüket, akár előre ihatnak is a medve bőrére.

Ha azt nézzük, hogy egy átlagos uniós projekt minimum 20-30%-a magánszámlákon landol (mégsem tartozhat mindegyik a 90%-os kategóriába), akkor érhető, hogy a kormányunk mindent megtesz azért, hogy addig üsse nyélbe ezt a beruházást, ameddig a jelenlegi rezsim van hatalmon – a tét ugyanis akár 200-300 milliárd forint is lehet (vagy jóval több). Ebből pedig már jó sok jachtot lehet venni az Adrián és a gyerek svájci magániskolás taníttatása sem okozhat gondot, ahogy a vidéki kastélyok kiglancolt báltermeiben is lehet belőle páváskodni. Igaz, ez csak aprópénz a budapesti olimpiából lecsippenthető cirka 1.200 milliárdhoz képest, de míg ahhoz el kell nyerni a rendezési jogot, addig a vasúti fejlesztés egyedül csakis a kormányon múlik, ráadásul mindez az uniós pénzek lenyúlása mellett.

És ehhez mit szólnak az adófizetők? A kormány úgy véli semmit (és látszólag tényleg semmit), így politikusaink vérszemet kapva még a legszükségtelenebb beruházásokra is minden negatív következmény nélkül elverhetnek száz- és ezermilliárdokat, csak nemzeti pátosszal kell leönteni, mint a budapesti olimpiát. Sőt, még arra is számíthatnak, hogy az illetékesek akár békemenetet is szerveznek, csak hogy tűzön-vízen át létrejöhessen a lenyúlható beruházás.

Ha pedig már a hadra fogható magyar adófizetők elfogynak és nem lesz, aki vasutat (ténylegesen) építsen, jöhetnek a kínai-magyar vegyesvállalat kínai vendégmunkásai, majd egy-két óriásplakáttal megoldja a kormánykommunikáció, hogy őket ne utáljuk annyira, mint az összes többi nem magyart.

 

Végül, de nem utolsó sorban, miért is kell nekünk kínai vasút? Pontosan azért, amiért a visontai búzafeldolgozó üzem, a budapesti busztender vagy épp az ötvenhatos ünnepségek. Sok-sok milliárd eltüntetésére.

Otthontérkép

Miért kell nekünk kínai vasút?

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngMiközben a kormány a multikat szidja és látványosan a hazai ipart (illetve a nemzeti oligarcha-hálózatot) támogatja, a kínaiak már a spájzban vannak – és mire észbekapunk, horribilis összegért építhetnek nekünk új csili-vili vágány Budapest és Belgrád között. Hogy ez kinek lenne jó?

 

Ha csak a felszínt kapargatjuk, akkor az egyértelmű nyertes Kína:

  • hitelt adnának (biztos nagyon „előnyös” kamatozásra, csak kérdés, kinél lesz az előny),
  • ők építenék meg kínai-magyar vegyesvállalat keretében, így bár magyar nagykutyák is odaférnének a kondérhoz, de mivel a pénz a kínaiaké, valószínűleg a legerősebb kutyákat is a távol-keletiek delegálnák a felsővezetésbe-felügyelő bizottságba,
  • ők szállítanák a mozdonyokat és a vasúti kocsikat és nem kétséges, a villamosításhoz és a vasútbiztonsághoz szükséges eszközök beszerzését-installálását sem engednék ki a kezükből,
  • és ők lennének azok is, akik a pireuszi terminálokból Nyugat-Európába szállítanák az árujukat naponta akár négy új járatot is beüzemelve, elárasztva kontinensünket az oly bőszen megvetett kínai tömegtermelés csúcs- és kevésbé csúcstermékeivel.

A magyar adófizetők szintjén azonban igen kevés előny jelentkezik:

  • a költségvetés eladósodik, ráadásul nem is forintban, hanem külföldi pénznemben (megágyazva ezzel az árfolyamingadozás miatti plusz veszteségnek),
  • a projekt 550 milliárdos jelenlegi tervezett költsége akár ezermilliárdra is felkúszhat (2014-ben a beruházás teljes költségét 3 milliárd dollárra, azaz 828 milliárd forintra taksálták). Mivel minden építkezés során vannak – józan paraszti ésszel – előre látható, de a tervből kifelejtett problémák, ezen kívül jöhetnek az előre nem látható problémák, aztán ott vannak még az „evés közben jön meg az étvágy” ötletek, amelyeket be kell integrálni a projektbe, így a végső számla bármilyen, ma még elképzelhetetlenül magas összegű is lehet.
  • a jelenlegi és a rövidtávon várható igényeket (kihasználtsági fokot) nézve a megtérülés a szakemberek szerint 400 évre tehető (azaz valójában a „soha a büdös életben nem” kategóriába tartozik), ami azért kicsit túlmutat a „hosszútávú” tervezés és a racionalitás keretein is,
  • ráadásul mi, magyarok hiába beruházunk százmilliárdokat 160 km/órás vasúti sínbe, ha a szerbek ugyanezt nem teszik meg velünk egy időben (náluk már egy pár kilométer készen van), nem is beszélve a többi érintett országról.

Vajon mire jó ez a projekt a nemzeti büszkeségünk simogatásán kívül? Eleve drága, a finanszírozás módja miatt a végső bekerülési összeg mégcsak nem is prognosztizálható, a beruházás nem a magyar iparra támaszkodik, a megtérülés esélytelen plusz a végeredmény más országoktól is függ (a kiinduló pont Görögország), a 160 km/órás menetidő pedig a teljes magyar vasúthálózatot nézve rendszeridegen.

Azonban van, akik már előre dörzsölhetik a kezüket, akár előre ihatnak is a medve bőrére.

Ha azt nézzük, hogy egy átlagos uniós projekt minimum 20-30%-a magánszámlákon landol (mégsem tartozhat mindegyik a 90%-os kategóriába), akkor érhető, hogy a kormányunk mindent megtesz azért, hogy addig üsse nyélbe ezt a beruházást, ameddig a jelenlegi rezsim van hatalmon – a tét ugyanis akár 200-300 milliárd forint is lehet (vagy jóval több). Ebből pedig már jó sok jachtot lehet venni az Adrián és a gyerek svájci magániskolás taníttatása sem okozhat gondot, ahogy a vidéki kastélyok kiglancolt báltermeiben is lehet belőle páváskodni. Igaz, ez csak aprópénz a budapesti olimpiából lecsippenthető cirka 1.200 milliárdhoz képest, de míg ahhoz el kell nyerni a rendezési jogot, addig a vasúti fejlesztés egyedül csakis a kormányon múlik, ráadásul mindez az uniós pénzek lenyúlása mellett.

És ehhez mit szólnak az adófizetők? A kormány úgy véli semmit (és látszólag tényleg semmit), így politikusaink vérszemet kapva még a legszükségtelenebb beruházásokra is minden negatív következmény nélkül elverhetnek száz- és ezermilliárdokat, csak nemzeti pátosszal kell leönteni, mint a budapesti olimpiát. Sőt, még arra is számíthatnak, hogy az illetékesek akár békemenetet is szerveznek, csak hogy tűzön-vízen át létrejöhessen a lenyúlható beruházás.

Ha pedig már a hadra fogható magyar adófizetők elfogynak és nem lesz, aki vasutat (ténylegesen) építsen, jöhetnek a kínai-magyar vegyesvállalat kínai vendégmunkásai, majd egy-két óriásplakáttal megoldja a kormánykommunikáció, hogy őket ne utáljuk annyira, mint az összes többi nem magyart.

 

Kapcoslódó posztokÉ

 

Végül, de nem utolsó sorban, miért is kell nekünk kínai vasút? Pontosan azért, amiért a visontai búzafeldolgozó üzem, a budapesti busztender vagy épp az ötvenhatos ünnepségek. Sok-sok milliárd eltüntetésére.

Jó lenne, ha lenne listánk az érinthetetlenekről

2016. szeptember 08. - Karvalyok Földje Szerkesztés...

 

karvalyok_foldje_image_small_masolata.png"Az igaz, hogy senki sem áll a törvények felett, de a hatalom láthatatlanná tud tenni.  (Toba Beta)

 

 

 

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki az igazi hazafi magyar vállalkozó.

Az, aki az adóját rendesen bevallja, minden ellenőrzésen haptákban áll? Az, aki termelésével finanszírozza a magyar költségvetést és munkahelyeket teremt?

Vagy az, aki jóban van a kormány valamelyik prominens tagjával, vagy a prominens tag valakijével és az államból él, mint Marci Hevesen?

A kormánnyal üzletelő offshore valamint muszlim tulajdonosi hátterű cégek helyből hazafinak számítanak? És mi van azokkal a cégekkel, amelyeket a magyar költségvetés finanszíroz, mégis Romániában adóznak?

Kit kell utálnunk, kit kell szeretnünk?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki az, aki igazi magyar kereskedő, akkor tudnánk, kihez kell járnunk vásárolni, nehogy tévedésből olyan hálózat boltjába térjünk be, amely nem kedves a kormányunk szívének.

Azok, akik megfizetik a dolgozóikat, széles áruválasztékkal bírnak, sok magyar terméket forgalmaznak kedvező áron?

Azok, akik beruháznak, újabb és újabb munkahelyeket teremtenek, vagy azok, akik zsákban viszik ki a pénzt az országból? Vagy vihetik zsákban, de ne a londoni/párizsi/berlini anyacégükhöz, hanem kormányközeli offshore számlákra?

Vagy azok, akik a dolgozóik bérét alacsonyan tartják, szűkebb választékot tartanak, teljesen mindegy, milyen minőségben szolgáltatnak, ám rendesen részt vesznek a békemeneten?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki számít büdös multinak.

Vajon azok a cégek is, akik az a kormány stratégiai partnerei? Vagy ők nem, csak az összes többi?

Vagy simán tevékenységi körhöz kötött, ki fekete seggű, a kiskereskedők igen, az autógyártók nem?

Jó lenne, ha lenne arról listánk, kik azok, akik fogalmilag nem követhetnek el bűncselekményt még akkor sem, ha cselekedeteikkel a büntető törvénykönyv minimum tíz paragrafusát merítették ki (bűnszövetkezetben).

Azok, akik egy fotón szerepelnek a kormány bármely fontos tagjával, esetleg egy VIP-páholyban szotyoláznak?

Vagy azok, akik bármelyik állami tulajdonú cég vezetésében, felügyelő bizottságában ültek-ülnek az elmúlt hat évben?

Vagy azok, akik állami (önkormányzati) vagyon kezelésével vannak megbízva, illetve uniós pénzek felett rendelkeznek? Csak ők, vagy az összes rokonuk-sógoruk-jóbarátuk is ugyanilyen elbírálás alá esik az összes strómanjukkal együtt?

Esetleg azok, akik közreműködnek az állami vagyon szanaszét hordásában akár mint a köz szolgái, akár mint bármilyen rendű-rangú politikus, netalán vállalkozó (lásd hazai magyar hazafi vállalkozók listája)?

Netalán azok is, akik hivatalos okiratokat hamisítanak meg, manipulált adatokat szolgáltatnak tevékenységükről, saját rokonukat hitelezik a költségvetési pénzekből?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mekkora értékhatár felett nem szabad egyetlen közszolga-aláírás jóhiszeműségét sem megkérdőjelezni.

Egy millió feletti megbízás odaítélése már garantálja, hogy a döntést hozó szándékai tisztességesek, a legnagyobb körültekintéssel járt el, minden egyes jogszabályt betartott és a korrupcióról utoljára akkor hallott, amikor a Rokonok című filmet nézte a tévében?

Amennyiben akár egy forint uniós támogatást is elnyer bárki, annak elköltése minden esetben tisztességes, korrekt, a pályázati célokat maximálisan figyelembe vevő aktus volt?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely testületek, bizottságok döntése, illetve az annak folyományaként a költségvetésből kilapátolt pénz jogszerűsége megkérdőjelezhetetlen.

Bármely offshore cég-számla fantasztikus adóelkerülési ötlet, vagy csak a kormánypárt érdekeltségi körébe tartozók?

Olyan cégek, mint a kereskedő házak, letelepedési kötvénnyel meg állami koncessziókkal bizniszelők, tehetnek valaha is olyan lépést, amelyet az ügyészség vizsgálatra érdemesnek tartana?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely beruházásoknak kell automatikusan örülnünk.  

Bármelyiknek, amelynek bekerülési értéke 500 ezer forint felett van?

Vagy azoknak, amelyeket magas rangú politikus, netalán maga a kormányfő jelent be?

Vagy összeghatártól függetlenül az összes, amely sporttal bármilyen szinten is köszönő viszonyban van (olimpia, vizes vb, stadion, sportcsarnok, kikötő, kalandpark, bicikliút, játszótér, stb.)?

Esetleg azoknak, amelyeket meghatározott vállalkozói kör (lásd megbízható hazafi vállalkozók listája) kivitelez, minimum tripla áron?

Jó lenne, ha lenne arról listánk, kik kiabálhatnak bárkire kígyót-békát, bármit, kik azok, akik következmények nélkül zsidózhatnak, buzizhatnak és bármilyen más módon nagy nyilvánosság előtt társadalmi, etnikai csoportok becsületébe gázolhatnak, ellenük bujtogathatnak.

Bármilyen állami kitüntetés elnyerésével fel lehet kerülni a listára? Esetleg elég hozzá ötvenhatos témájú dalszerzés, netalán a budapesti olimpia nagyhangú támogatása?

Bármelyik békemeneten részvétel egyben büntetlenséget is garantál?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, ki a jó migráns és ki a rossz migráns. Csak hogy tudjuk, kit szabad és kit nem meglincselni, ha éjfél tájban szembe jön az utcán.

Ha magyar felmenőket hazudva állampolgárságot kap valaki, az már jó migránsnak számít?

Aki egykor kiemigrált majd visszaemigrált, az jó migráns vagy rossz migráns, vagy nem is számít migránsnak?

Ha a migráns részt vesz magyarországi cégek fantomizálásában, akkor ettől jó migráns lesz, vagy csak akkor, ha kormányközeli cégek esetében teszi ezt? Vagy csak akkor lesz jó migráns, ha leszedi azt az almát, amit magyar napszámos nem hajlandó, de akkor is csak addig, ameddig az almafák között tartózkodik?

Ha valaki külföldi állampolgárként évek óta hazánkban dolgozik vagy netalán tanul, az jó migráns, vagy csak addig, ameddig ki nem nyitja a száját és meg nem szólal olyan nyelven, ami nem magyar?

És aki majd százmilliót áldozott azért, hogy bármilyen múlttal (adócsalás, terrorizmus támogatás, drogkereskedés, stb.) hazánkban letelepedési engedélyt kapjon, az már jó migráns?

Például az az arabnak kinéző migráns, aki tetoválással igazolja, hogy egyiptomi kopt keresztény, az jó migráns, vagy rossz migráns? Vagy csak akkor lesz jó migráns, ha a keresztényülözési államtitkársághoz folyamodik írásban nyolc példányban és hiteles magyar fordításban, hogy abból az egyedi kérelmek alapján odaítélhető milliárdból ő is részesüljön pár millió erejéig?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mit szabad olvasnunk és mit nem, mely tévécsatornát nézhetjük és melyiket nem.

Mely szerzők művei  (cikkek, glosszák, blogok, könyvek, stb.) kötelezőek és melyek azok, amiket jobb, ha máglyára vetünk?

Kik a megbízható előadóművészek, zenészek, színházi rendezők-igazgatók, műsorszerkesztők? Vagy bárki, aki a királyi tévében vagy a TV2 bármelyik csatornáján szerepelhet?

Az interneten bármelyik magyar nyelvű honlapon kétségek nélkül barangolhatunk, vagy csak azokon, amelyek vagy tartalmazzák a „nemzeti” szót a fejlécükben, illetve a propagandaminisztérium bármely nyúlványának (megbízott vagy hivatalosan soha meg nem bízott személyének, cégének) ideológiailag tökéletesen megbízhatóan írt-szerkesztett-fényképezett oldala?

Esetleg ugyanez igaz azokra az újságokra és honlapokra is, amelyeken szintén a fejlécben szerepel a „keresztény” szó?

Jó lenne, ha lenne listánk arról, mely egyházak intézményeit látogathatjuk és melyeket nem ajánlatos.

Csak azok, amelyeket a parlament (azaz a kormány és vezető pártunk) arra érdemesnek tart, ezért aztán a bevett egyházak listája az irányadó?

Vagy azok, amelyek vezetőivel kormányunk tagjai szívesen fényképezkednek?

Esetleg azok, akiket az adófizetők pénzéből a kormányunk gálánsan, mindenféle elszámolási kötelezettség nélkül támogat?

Előfordulhat, hogy bármelyik nem keresztény felekezet látogatásáért kiátkozás jár, vagy jövőre már börtön is?

Jó lenne, ha lenne listánk azokról, akik régen rosszak voltak, de ma már jók, csakhogy tudjuk, kinek nem szabad III/III-as, katonai elhárítós, besúgós, párttitkáros múltját bolygatni, netalán valamilyen listán szereplését nyilvánosságra hozni.

Jó lenne, ha lenne listánk azokról, akik régen jók voltak, de ma már rosszak, csak hogy tudjuk, kiket lehet szabadon szidni, róluk gyalázkodó posztokat írni, vagyonuk eredetét firtatni.

 

Jó lenne, ha lenne listánk arról, milyen listák vannak.

A legjobb pedig az lenne, ha kormányunk simán törvénybe iktatná az összes listát, hogy tudjuk, mi földi halandók mihez tartsuk magunkat.

 

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

 

Hogyan gazdagodnak a kormányközeli vállalkozók?

2016. szeptember 07. - Karvalyok Földje Szerkesztés...

karvalyok_foldje_image_small_masolata.png„Sem az emberi élet, sem a szabadság, sem a tulajdon nincs biztonságban amíg a parlament ülésezik.” (Mark Twain)

 

Amióta a Fidesz hatalmon van és parlamenti szavazóautomatája a legmagasabb fokozatba kapcsolt, azóta kénytelenek vagyunk megtanulni: egy bizonyos vagyontárgy (különösen bizonyos tevékenységi körű cégek) sorsa csak addig kiszámítható, amíg kormánybarát oligarchák tartják rajtuk a kezüket.

Ha magyar tulajdonban van a kiskereskedelmi hálózat, az oké, még akkor is, ha a tulajdonosok talicskával tolják offshore-ba a pénzt belőle. Ha magyar tulajdonú a bank, lényegtelen, kapzsi-e a kamat vagy tartalmaz-e népnyúzás szintű kitételeket a hitelszerződés, ahogy a közműszolgáltatók is monopoloskodhatnak, ha az állami a gazdájuk fideszes káderekkel a vezető pozíciókban.

És mi a közös ezekben a „magyar” cégekben azon kívül, hogy nem olyan büdösek, mint a multik? Az, hogy szinte korlátlan mértékben lehet pénzkifizetőhelyként használni őket. Többszáz milliós nagyságrendben van kukorica konzerved? Ha haver vagy, segít egy kereskedőház. Pályáznál uniós támogatásra? Akár tízszeresen is túlárazhatsz. Startup cégekben utazol? Bármit megtehetsz, a pénz a tied, még munkahelyet sem kell létesítened, a lényeg hogy sógor-koma-jóbarát legyél és add meg a királynak, ami a királyé. Azaz ha 90%-ot kérnek az ingyenpénzért, akkor annyit.

A gazdaság legkülönbözőbb ágazatai szenvedik a harácsolást, a tulajdonosok pedig akkor sem alhatnak nyugodtan, ha csak egy trafiknyi boldogság az övék – elég, ha megtetszik egy kormánynál jól fekvőnek a kis birodalmuk, aztán könnyes búcsút vehetnek megélhetési forrásuktól. Elintézhetnénk annyival, ebül szerzett jószág ebül vész el és ma már menő helyen lévő trafikot hátszél nélküli úgysem birtokolhat senki sem, a csóróvégire meg a kutya sem fanyalodik, az azonban nem lényegtelen, hogy az állam vérét szívó piócák ugyanolyan versenyelőnnyel rendelkeznek a piacon, mint bármelyik szervezett bűnözésből élő maffia. Hogy miért?

Először is, ha normál piaci körülmények között gazdálkodunk, akkor minden egyes fillérét meg kell küzdenünk:

  • ki kell találnunk, mire van szüksége a vevőknek,
  • vitázhatunk a beszállítókkal,
  • alkudozhatunk a melósokkal,
  • időt és pénzt feccölhetünk a piacszerzésbe,
  • nyalhatjuk a vevőink talpát, mi szerződésszerűen teljesítettünk, legyenek szívesek már fizetni,
  • ha csak csúszó ellenében kapunk munkát, még azt is ki kell nyögni valahogy,
  • piaci kamatozású hitelt vehetünk fel, ha nagyon muszáj (terjeszkedéshez vagy szimplán csak az életben maradáshoz).
  • Aztán ott vannak még az olyan kötelezettségek, mint az adófizetés (áfa, társasági adó, szivatós kisadók, önkormányzat felé helyi adó, kamarai tagsági díjnak nevezett kényszerfizetés és akkor még nem járulékoztunk),
  • tonnányi egyéb adminisztráció (éjszaka orvul leszerelték a cégtábládat, másnap meg jön a NAV ellenőrizni? küzdhetsz, hogy ne vonják vissza az adószámodat),
  • online kassza, adatszolgáltatás még a kutyánkról is,
  • random, azonnali, időnként pedig akár visszamenőleges jogszabályváltozás,
  • ilyen-olyan ellenőrzés (adó, munkaügyi, munkavédelmi, építésügyi, közegészségügyi, szerzői jogvédelmi, stb.), nem éppen Grál lovag ellenőrökkel,
  • és hogy mindezek közben ne kerüljön nyakunkra a kés, kell még kiváló könyvelő, ügyvéd meg igény szerint egyéb szakember, aki auditál, szakértőként, engedélyesként, stb. aláír.

Aztán ha minden legális és illegális költséget kifizettünk, elgondolkodhatunk azon, vajon nekünk miért nincs jachtunk az Adrián és mi a fenét csinálunk rosszul, hogy nem sikerül egyről a kettőre jutnunk. Ha pedig mindezek ellenére mégis nyereségesek vagyunk, retteghetünk, hogy az on-line pénztár vagy a közeljövőben bevezetendő on-line számlázási rendszer alapján valakinek feltűnik, jól dolgozunk és pár napon belül már nem a mienk az üzletünk (jön valaki, aki megzsarol, vagy eladjuk a cégünket, vagy készülhetünk a legdurvább szankciókra), esetleg simán csak 24 órán belüli jogszabály-változtatással elérik, hogy soha többet ne foglalkozhassunk azzal, amit addig csináltunk.

 

karrier_hu.jpgHa azonban a kormánypárt nagy családjához tartozunk és büszkén mondhatjuk magunkat fideszes-kdnp-s káder sógorának, komájának, jóbarátjának, akkor rögtön más a szitu, életünk mindaddig aranyélet, ameddig meg nem érkezik a selyemzsinór és ki nem ebrudalnak minket a jóból, hogy nálunk még nagyobb hátszéllel rendelkező hazafi vegye át a stafétát.

Először is nem kell olyanon gondolkodnunk, mire van szükség, ezt megmondják nekünk. Még egy tanulmányra? Nem probléma. Tízszeres áron továbbszámlázott játszótéri mászókára? Jöhet. Soha a büdös életben nem használandó szoftverre? Az sem lehet probléma, bármi is legyen a tárgya. És már meg is úsztunk olyan költségeket, mint a piackutatás, az üzletszerzés, a vevők kedvének keresése, netalán reklám- és marketing költségek és olyanokkal sem kell bíbelődnünk mint pályázási költségek, hiszem a megrendelő megmondja mit és pontosan mennyiért akar, az állam vagy az önkormányzat pedig fizet, mint a katonatiszt.

Persze az is előfordulhat, hogy már van üzletünk, és azon keresztül akarunk érvényesülni, mint sógor-koma-jóbarát – ez esetben a szponzorunknak kell megfelelő módot találnia arra, hogy elsüsse portékánkat. Erre nagyszerűek például a kereskedőházak (magozott meggybefőttből szinte korlátlan felvételi lehetőséggel), de építőipari cégként is biztos találnak nekünk egy-két felújítandó múzeumot vagy más középületet, ha pedig tanácsadás területén bizniszelünk, végképp nyerők lehetünk, hiszen melyik állami intézménynek ne lenne szüksége okos (szóbeli) ötletekre, havi sok-sok millióért? A szolgáltatásunk vagy termékünk beárazásával ebben az esetben sem lehet problémánk, úgyis megmondják, mi mennyiért dobható „piacra”.

Az eszközigényünk sem lehet gond – egyrészt megfelelő kapcsolatok révén nagyon olcsón bérelhetünk, vagy olyan kurrens eszközökhöz is hozzájuthatunk, mint a termőföld (elég egy internetes kurzus és máris mezőgazdasághoz értők vagyunk), ahogy a tevékenységünk végzéséhez szükséges esetleges koncessziós jogok is könnyedén elérhetők lehetnek

A csúszókkal sem kell sokat aggályoskodnunk, hiszen a megbízással együtt jár a kötelezettség is, azaz tisztán és világosan a tudtunkra adják pontosan kinek és mennyit kell visszajuttatni – már a megbízási díj is úgy van kiszámolva, hogy ez bele van kalkulálva. A pénzmosásra is komplett know-how-t kaphatunk, offshore cégek-számlák közbeiktatásával, hiszen nem minden „megrendelő” kéri készpénzben a juttatását.

Ha csókosok vagyunk, kevesebbet kell aggódnunk a legkülönfélébb ellenőrzések meg mindenféle kötelezettségek időben teljesítése miatt – kellő hátszéllel a kutya sem fog ellenőrizni minket, ha pedig szorulna a hurok (például újságírók kutakodása miatt) még mindig lehet fantomizálni a céget, erre a célra vannak kiváló hajléktalanok meg ide-oda migráló migránsok. Ha pedig a hanyagságunk emberéletet követelt, még mindig ráfoghatjuk a körülményekre, titkárnőre, a portásra vagy a segédmunkásra, de akár az áldozatra is, vigyék el ők a balhét. Ráadásul nemcsak a mi ellenőrzéseink „kedvesebbek”, de kapcsolatainkkal azt is elérhetjük, hogy a versenytársainkat érintő ellenőrzések viszont még kegyetlenebbek legyenek.

Likviditási gondokkal sem kell küzdenünk – egyrészt ott vannak az (ingyen vagy majdnem ingyen) uniós források, amelyekből nagykanállal meríthetünk, másrészt ha megszorulunk, csak ki kell kuncsorognunk egy következő zsíros (öt-tízszeresen felülárazott) állami-önkormányzati megbízást, aztán minden gondunk megoldódott, sem a luxusautóinktól, sem az adriai villáinktól nem kell megválnunk. De ha hitel kell, az sem gond, hiszen a hazai bankok szívesen hitelezik az olyan jól menő, hatalmas perspektívával rendelkező, megbízható és rózsaillatú vállalkozókat, mint amilyenek mi vagyunk, aztán vagy visszafizetjük az igen kedvező, a piacinál jóval alacsonyabb kamatozású hitelünket, vagy nem.

A jogszabályváltozások sem érintenek minket, sőt – minél magasabban vagyunk a kormánypárti táplálékláncban, annál inkább nekünk kedveznek az újabb és újabb módosítások. Ha pedig igazán benne vagyunk a pikszisben, akkor még azt is elérhetjük, hogy egyedül mi maradjunk állva, mi legyünk azok, akik egyedül uralják a piaci szegmensünket.

A kötelezettségeink minimálisak: valamilyen szinten teljesítenünk kell (a kiváló nem követelmény, de gyakran még az elfogadható sem) és meg kell adni azt, ami a királyé, azaz meg kell fizetnünk a csúszókat. Mindezek után nyugodtan hátradőlhetünk és eldönthetjük, hova kívánjuk befektetni a könnyen jött pénzünket: szállodát veszünk vagy még több földet, esetleg irodaházat építünk a budai hegyoldalba vagy inkább egy balatoni kikötőbe invesztálunk. Attól nem kell félnünk, hogy ezekkel a beruházásokkal sok nyűgünk lesz: amíg a barátok barátok, addig az engedélyek könnyen jönnek, ahogy a jóárasítás és a  finanszírozás is megoldott. Ha pedig bizalmatlanok vagyunk és attól félünk, kitúrhatnak minket a bödön mellől, még mindig áldozhatunk panzióra az Alpokban vagy wellness-központra egy olyan szigeten, amellyel nincs kiadatási egyezménye hazánknak.

Ha tehát jól fekszünk ott, ahol fekszünk,

  • egy csomó költségtől megmenekülhetünk,
  • versenytársainkat kiiktathatjuk,
  • monopol- vagy kartellárakon dolgozhatunk,
  • a finanszírozásunk költsége pedig szinte elhanyagolható (uniós pénzek, jelentős túlárazások), vagy legalábbis nagyon alacsony (igen kedvezményes hitelek),
  • bónuszként pedig még a törvényeket is ránk szabhatják.

Vajon miben különbözik ez attól, mint amikor a húszas években az amerikai szeszcsempész maffiacsaládok a könnyen szerzett pénzüket befektették a legális gazdaságba? Nem sokban – az egykori „ingyenpénz” beépült a gazdasági életbe és a politikába is, a maffiózók pedig megbecsült tagjai lettek a társadalomnak – elég csak arra gondolni, hogy J. F. Kennedy amerikai elnök nagyapja is szeszcsempész volt.  Jelentős eltérés azonban az, hogy ma a kormánypárt szerint mindez nem elítélendő dolog (ellentétben az amerikai szeszcsempészettel), a korrupció pedig csak egy olyan gazdasági eszköz, egy olyan politikai elv, amely lehetővé teszi az új magyar burzsoázia meggazdagodását, még akkor is, ha ennek az ára a nem fideszes vállalkozók elpusztítása és a piaci körülmények oly szintű torzítása, melynek kiheverése akár évtizedekbe is kerülhet a magyar társadalomnak.

Egyszer csak majd, ha olyan kormány kerül hatalomra, amely nem a kleptokrácia építésén fáradozik.

 

Kapcsolódó posztok:

Hogyan lopják szét az óvodák pénzét az önkormányzatokban?

Hogyan lopják szét a közbeszerzésekkel a közvagyont?

Mennyit lehet lenyúlni egy átlagos uniós pályázattal?

Kinek éri meg a budapesti olimpia?

 

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!