Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Új értelmet kap a nézőpont kérdése

2016. július 17. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngHogyan működik a kormány- és Fidesz kommunikáció? Ha nincs éppen napirenden az ellenzéknek olyan hibás lépése, amelybe bele lehet kapaszkodni aztán rázni, mint Floki a lábtörlőt, vagy a legutóbbi karaktergyilkosság teteme kihűlőben van, hát jöhet az a stratégia, amelyet konyhanyelven úgy hívunk, „pénzért is megveszi az átkot”. És mi kell hozzá? Egy jól kidolgozott sablon, amelyet mindenféle témára rá lehet húzni, a lényege pedig a csúsztatás-kendőzés egy csipetnyi hazugsággal, valamint az elsikamikálás, a tetőpont pedig a farkas (nemzethalál, keresztényellenesség, stb.) kiáltása.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

Óvodás szint: ha én csinálom, akkor az jó, ha te ugyanazt, akkor az rossz. Pfujj, megmondalak az óvó néninek, aztán majd jól megtüntet, állhatsz a sarokba, a sütid meg az enyém lesz.

Kormányzati szint: ha mi, akiknek a küldetésük a magyar nemzet megmentése, csináljuk, akkor az jó és istennek tetsző cselekedet és az egyetlen igaz út, amit követ bárki, aki a nemzetünk felemelkedésén és a keresztény Európáért harcol. Ha a baloldal csinálja az rossz, és nemcsak rossz, hanem a magyarok elleni merénylet, amely elkerülhetetlen és nagyon fájdalmas nemzethalálhoz vezet. Azonnal tájékoztatjuk is a választópolgárokat jóárasított közbeszerzésen beszerzett hirdetési felületeken keresztül, hogy tudjanak a nemzetárulásról és annak ellenében körömszakadtáig védjék a magyarság eszméit, azaz vért-verítéket nem kímélve akadályozzák meg azt, hogy valaha is ebben a büdös életben azok, akik nem mi újra hatalomra kerüljön.

És konkrét esetben?

Vegyünk egy egyszerűbb ügyet, amikor is a Fidesz követeli, hogy Vona Gábor valljon színt, mondja meg, "lepaktált-e az oligarchákkal", és ez már a sokadik alkalom, hogy bebizonyítja, "a hatalomért és a pénzért mindenre képes". Ebben az esetben kormánypártunk olyan dolgot hány a Jobbik és annak elnöke szemére, amiben ő maga sem ma született bárány, hiszen korábban a Fidesz is „lepaktált az oligarchával, ahogy ő nevezi Simicska Lajost, sőt mi több, általa lett oligarcha. Emlékezhetünk, volt olyan év (2012), amikor a Fidesszel összefonódott Simicska cégei napi 30 millió forint osztalékot fizettek neki (azaz 12 milliárd forintot egy évben). Csak akkor még nem oligarcha, hanem megerősítésre szoruló nemzeti nagytőkés volt.” (hvg.hu)

Tehát amíg valaki a Fidesz barátja, addig nemzeti nagytőkés, ha pedig az ellenzéké, akkor oligarcha. És ki az oligarcha? Egy elvetemült fráter, azt, akit hivatalosan utálni kell a grundon, ha pedig Orbán Viktort kérdezik, őszerinte az, "aki gazdasági hatalma mellé politikai hatalmat is próbál szerezni". Hogy aki a politikai hatalmát használja fel gazdasági hatalom szerzésére (azaz pofátlan gazdagodásra, a fél ország lenyúlására, közbeszerzések magánosítására, koncessziók megszerzésére, stb.), az rendszertanilag minek számít ebben a Kárpát-medencei homokozóban? Abban az országban, ahol a „korrupció gyakorlatilag a kormánypárt legfőbb politikája”? Mivel jelenleg ők önmagukat becsületes politikusoknak hívják, akik maximum néha véletlenül kifelejtenek ezt-azt a vagyonnyilatozatukból, csak remélni tudjuk, hogy egyszer még bírósági ítélet mondja ki a korrekt és teljeskörű definíciót.

 

A hasonló sablonra felépített bevándorlós-üzengetős ügy már sokkal bonyolultabb és nemcsak azon az egyszerű tényen alapszik, miszerint ki kinek volt a barátja és most kinek, és mivel már nem a mi barátunk, nagyon nem bírjuk – ebben az esetben olyan ellentmondást kell kommunikálni, amely az elkövetkező években mindenképpen befolyásolja a kormányzat gazdaságpolitikáját és nem elég csak simán megbélyegezni (leoligarcházni) valakit, hanem egyoldalúan értelmezett (félremagyarázott) statisztikai adatokkal is indokolni kell a történéseket, hogy a kormány még hitelesebbnek tüntesse fel kommunikációját. Plusz a tét a sokmilliós és már szakszerűen felhergelt bevándorlásellenes szavazótábor összes voksának megkaparintása a következő választáson.

Ha a kormányzat ajánl a bevándorlókat foglalkoztató cégeknek adókedvezményt, valamint biztosítani szándékszik harmadik országból érkező szakképzett munkaerő munkavállalását, akkor a kormány csak afelett őrködik, hogy a nemzet felemelkedése elé ne kerüljön akadály. Ha a baloldali politikusok szavazzák meg az Európa Parlamentben a migránsok foglalkoztatásának megkönnyítését, akkor a baloldal (és természetesen Brüsszel is) bevándorlókkal akarja elárasztani a munkaerőpiacot, sőt, a baloldal „előbb adna munkát a bevándorlóknak, mint a saját állampolgárainak”. De a kormányunk a helyén van és „határozottan fellép a bevándorlással szemben és a bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát.”

Aztán – jelen esetben – a baloldal patás ördöggé nyilvánítása után jöhetnek az apróbb hazugságok-csúsztatások, amelyekkel minden további nélkül meg lehet vezetni a csekélyebb agykapacitással rendelkező választópolgárokat és elhitetni velük, minden ami jó, az egyedül és csakis egyedül a jelenlegi kormányhoz köthető.

Például, ha a kormány adókedvezményt ad a bevándorlók foglalkoztatásához, akkor a bevándorlók foglalkoztatása ugyebár olcsóbb lesz, mint a magyar dolgozóké. A magyar vállalkozók azonban nem dőlnek be a baloldali politikusoknak és igenis a drágább munkaerőt fogják alkalmazni és még véletlenül sem vesznek igénybe bevándorlót meg adókedvezményt. Ez világos, csak még az nem, vajon Vajna miért vitte ki Romániába a magyar közpénzzel finanszírozott tévécsatornáit? Azért, mert kapott az alkalmon, hogy kevesebb adót fizethet, még az sem érdekes, hogy egy másik országban? (zárójelben: vajon hány közfoglalkoztatottat lehetne éves szinten finanszírozni abból az adóból, amit ezentúl nem a magyar, hanem a román költségvetésbe fizet?)

Igen, a magyar vállalkozók logikus lépése az lesz, ha adókedvezmény van a bevándorlók után, akkor bevándorlókat alkalmaznak. És ha most a kormány azt is mondja, csak a hiányszakmákban alkalmaznának bevándorlókat, vajon meddig tart hiányszakmának minősíteni bármit, ami után a kormányközeli oligarchák (elnézést, megerősítésre szoruló nemzeti nagytőkések) adókedvezményt kaphatnak? Kormány- vagy miniszteri rendeletben 24 óra? Vagy kell annak akár 3 nap is, ha törvényben akarják szabályozni? Azonban illogikus lenne minden egyes hiányszakmának nyilvánítást parlamenti döntéshez kötni, így a 24 óra sokkal reálisabb.

És miért érdemel még büntit a baloldal, szoros összefüggésben a bevándorlással, legalábbis az idézett közlemény alapján? A kormány szerint a szocialisták kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget. Igaz, volt egy világválság, de ezt nem kell megemlíteni egy fideszes közleményben, mert akkor még kiderülhet, hogy hazánk nem egyedül volt a gödörben és valójában hatalmas szerencséje Orbán Viktornak, hogy annak idején oly emlékezetesen alulmaradt Gyurcsány Ferenccel szemben és nem neki kellett levezényelni valamiféle kilábalást a globális recesszióból, mert akkor ő kapott volna piros lapot a választóktól a kolbászból kerítést ígérők ellen folytatott választási meccsen.

Természetesen arról sem szól a Fidesz-közlemény, mi lenne, ha mindenki hazajönne, aki a Fidesz alatt távozott az országból egy jobb élet reményében és hirtelen cirka 500 ezer ember zúdulna rá a hazai munkaerőpiacra. Vajon akkor milyen statisztikát gyártana a kormányunk? Vajon sikerülne olyat, ami bármi tekintetben is pozitív tendenciát mutatna? Ha pedig egy mozdulattal az utcára kerülnének a statisztika-manipulálási szándékkal létrehozott, az adófizetők pénzéből finanszírozott, ám valójában teljesen felesleges munkahelyeken vegetáló munkavállalók (vannak vagy 400 ezren, a témáról részletesen itt), akiknek többsége a privát szektorban az ég adta világon semmire sem jó? Akkor regnáló kormányunk alatt majd egy millió munkanélküli keletkezne egy csapásra úgy, hogy ebből a létszámból minimum 200-250 ezer fő valójában átképezhetetlen és alkalmatlan bármilyen produktív tevékenységre ároktisztításon, söprögetésen és virágágyás gyomláláson kívül. Ez azonban nem fog megtörténni, a közfoglalkoztatottak  az elkövetkező két évben is gályáznak ott, ahol most és a külföldre szakadt munkaképes magyarok sem fognak tömegével hazaköltözni.

Összefoglalva a sablonra épített bevándorlós hírt: a kormány bevándorlója jó bevándorló, a baloldalé rossz bevándorló, az árulkodás formája nagy nyilvánosságú sajtónyilatkozat, az alattvalók számára pedig az üzenet, hogy a kormány a helyén van és „határozottan fellép a bevándorlással szemben és a bevándorlók helyett a magyar embereknek biztosít munkát.”

Az összes „én csinálom jó, te csinálod rossz” bejelentés-nyilatkozat egyetlen célja, hogy a választók legyenek szívesek majd még négy évre kispadra küldeni azokat, akik – pártállástól függetlenül – ilyen galád tetteket visznek véghez és emiatt nem érdemlik meg a hatalmat.

És az állítások alátámasztása-bizonyítása? Csak minimális kreativitást igényel, hiszen már Lenin is megmondta: „egy hazugság, ha elég sokszor mondogatják, igazzá válik”, ha pedig számok is kellenek, jöhet a statisztika. Mark Twain szerint a fokozatok a „kis hazugság, nagy hazugság, statisztika” és igazat adhatunk Aaron Levensteinnek is, miszerint „a statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja”.

Aki pedig egy kicsit még merengene a múlton és a statisztikán:

 

Kapcsolódó posztok:

 A béremelés az új rezsicsökkentés?

Üzenjük Brüsszelnek, szükségünk van bevándorlókra!

Vajon Simicska meg tudja buktatni Orbánt?

 

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!