Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Huxit vagy nem Huxit?

2016. július 02. - Karvalyok Földje

 

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngLehetnének ennél is köpönyegforgatóbbak a politikusaink, ha az Unióról van szó? Kétséges. Azonban kizárt, hogy ne lenne készen az a kormányzati forgatókönyv (legalábbis vázlatos szinten), amely a kilépésünket eredményezné. Nézzük tehát először azt, amit már tudunk, aztán azt, vajon mi lehet ebben a forgatókönyvben.

 

E hét csütörtökén Lázár János nagy nyilvánosság előtt azon morfondírozott, hogy nem tudna jó szívvel nemet mondani az Unióban bennmaradásra, péntek reggel Kovács Zoltán próbálta ezt tompítani és az egészet a migránsvonalra átterelni, ám konklúzióként ő is arra jutott, hogy észérvek a kilépés mellett szólnak.

Természetesen nem várható el ma már, hogy egy kormányzati kijelentés megmaradjon határainkon belül, így egy nap se kellett hozzá, hogy a hírt felkapva a brit lapok szinte készpénzként tárgyalják hazánk Unió elleni lázadását. Eközben magától a miniszterelnöktől is megpróbálták újságírók megtudni, mi a véleménye egy esetleges kilépésről, az ő válasza azonban talányos, a maszatolásra segítségül szintén a migránsokat hívja. A helyzetet valójában nem tompítja, hogy egyes kormányzati politikusok egyértelműen a bennmaradás mellett teszik le a voksukat, mert ettől még a kétségek nem szűnnek meg, mivel ugyanekkor Kövér László egyenesen csernobili katasztrófát vizionál. Véleménye szerint „a mai értékviták megmutatják, hogy vannak akik az erősebb unió nevében a nemzetek önazonosság-tudatát, a nemzeti büszkeséget, szuverenitást minden szinten le akarják bontani, erről szól a migránsok kötelező elosztása, a kvóta is, (…) ma már nyugati baloldali-liberális körökben a vérfertőzés dekriminalizálásának szükségességéről értekezni sem számít botránynak. (…) nagyon súlyos következményei lehetnek, ha a nemzetállami keretek szétesnek (…)”. (index.hu)

"Az a kísérlet, amelyet a balliberális, kozmopolita oldal végez az emberek nemi, vallási, nemzeti identitásának módszeres aláásásával, társadalmi értelemben egy atomkatasztrófával fenyeget" (Kövér László)

Atomkatasztrófa ide vagy oda, attól nem kell félnünk, hogy kormányunk tétlenül várná társadalmunk teljes megsemmisülését – az uniós pénzek beérkezése feletti aggodalmának hangot adva Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára már azt számolgatja, mennyi pénztől eshet el a kormány, ha nem cselekszik gyorsan. A megoldás: minél gyorsabban lehívni az uniós támogatásokat. Tehát miközben nagyjaink arról beszélnek, a józanész szerint ki kellene lépnünk az Unióból, a racionális énjük azt diktálja, bizony iszonyatos nagy pénzektől esnének el, ha ezt meg is tennénk. Mennyitől? Csak a britek kilépése miatt 63,3-221 milliárd forint ez az összeg, ha pedig azt vesszük, ennek minimum 20%-a kézen-közön eltűnik a felülárazások és a személyre kiírt közbeszerzések segítségével, akkor a kormányközeli vállalkozók kára akár nettó 50 milliárd is lehet (ebben nincs benne a hazai önrész, amit a költségvetés áll), és ez még csak az angolok miatt.

 

És hogy néz ki a kilépési forgatókönyv? Vigyázat, összeesküvés-elmélet következik!

Nem attól kell félnünk, hogy az idei kvóta-népszavazás átcsap kilépési népszavazásba, hiszen azzal politikusaink saját és kedvenc oligarcháik lélegeztető gépét húznák ki a konnektorból. Nem, most az elsődleges cél, hogy a támogatások 95-100%-át rövid időn belül szerződésekkel lekössék, arra számítva, hogy élő szerződéseket az Unió már úgysem bontana fel.

De mi lesz, ha gyorsított eljárásban megkapjuk az összes lehetséges pénzt? Azaz a támogatások haszonélvezői megkapják azt, amiről úgy érzik, feltétlen jár nekik, akárhogy is fröcskölnek az Unióra? Azonnal jöhet a kvóta-népszavazás 2.0, de most már a kilépésre.

Kormányunk számára a legkényelmesebb forgatókönyv a következő lenne:

  1. Egyelőre még bent maradni és a támogatásokat leszívni olyan gyorsított tempóban, ahogy csak erre Brüsszel hajlandó. A pénzek elköltésének a lényege nem a gazdaság talpraállítása és fejlesztése lenne, hanem egyedül az, hogy minél többet lehessen lenyúlni – mint a török időkben, amíg nem jön a selyemzsinór, addig kell a lehető legjobban lerabolni azt, amit le lehet rabolni. Ez a rendszer magában hordozza a teljesen felesleges beruházásokat (kisvasút kisvasút hátán), valamint az akár többszörös túlárazásokat is, amivel még gyorsabban le lehet hívni a keretet. A legdurvább szabálytalanság is elkövetkező, hiszen a cél a minél több lehívás, nem pedig az, hogy a pénz elköltése tisztességes és nemzetgazdasági szinten hosszútávon eredményes legyen.
  2. Ez persze nem gátolja a kormányt, hogy folyamatosan az Unió ellen lázítson – fertőbe taszítja társadalmunkat, oda lesz nemzeti identitásunk, ellepnek minket a migránsok százmilliói, romlásba dönti hazánkat a libsi-bolsi idegenszívűség. Mivel Brüsszel eddig is etette azokat, akik a kezét mardosták, nincs nagy veszélye annak, hogy az ellenpropaganda szankciókat is eredményezzen velünk szemben, hiszen szólásszabadság van, nem?
  3. Ha a pénz nagy része már beérkezett, politikusaink és oligarcháink is zsebretették azt, amit zsebre lehetett tenni (még több kastély/szálloda/felhőkarcoló, még több tengerparti villa), jöhet az utolsó nagy unió-ellenes roham, azaz beindulhat a Huxit kormányzati propaganda: a nemzethalál előtti huszonnegyedik órában vagyunk, a muszlim migránsok gyarmatosítanak minket, ha pedig nem lépünk azonnal, a multikulti tőrt döf nemzeti csakránkba és nekünk annyi, örökre eltűnünk a népek süllyesztőjében.
  4. A nép bepánikoltatása után a népszavazás eredménye: kilépés. A kormány várhatóan népszavaztatja a határainkon túl, másik uniós állam polgáraiként élő magyarokat is, mi legyen velünk, hiszen kár lenne elvesztegetni a voksaikat csak azért, mert ők így is, úgy is uniós polgárok maradnak. És az sem érdekes, mit akarnak a fiatalok, elég a nyugdíjasok és a nacionalisták szavazatait megvenni, viszont minden lehetséges eszközzel akadályozni kell, hogy uniós gazdasági emigránsaink voksolhassanak.
  5. Elindulnak az elszakadási tárgyalások, így a kormány már az uniós befizetéseket sem teljesíti, minek? A támogatásokat már elraktuk több évre előre, ha pedig a csalás elleni szervezet vizsgálódna a beruházások meg a lehívások szabálytalanságai miatt, őket is elküldik jó messzire, hiszen mi már éppen kilépünk, itt ne rontsák a levegőt. A magyar ügyészség meg persze semmiben sem talál semmi kivetni valót, így a lehívott támogatások (és a saját költségvetésből elköltött pénz) akár 50%-a is magánszámlákon landolhat, teljes mértékben közpénztelenedve.
  6. Azok az oligarchák és politikus-strómanok, akik még mindig bírják azok bizalmát, akik lehetővé teszik az ő létüket, a szabadrablásból szerzett tőkéjük segítségével felvásárolják azt is, ami véletlenül megmaradt a magyar gazdaságból. Meg a magyar állami tulajdonból.
  7. Lezárulnak a tárgyalások, kilépünk a klubból. A letelepedési kötvényeseket vagy kárpótoljuk, vagy nem, az uniós kártérítési igényeket (a szabálytalanság-bírságok és a befizetés elmaradások miatt) vagy kifizetik az adófizetők, vagy sem, az élet megy tovább, immáron minden külső kontrol nélküli banánköztársaság államforma keretében.

És mindehhez a magyar átlagpolgár tapsolni fog, végre megmutatjuk mindenkinek, nekünk ne parancsoljanak – az pedig egy pillanatig sem zavarja őket, hogy vezéreik nemcsak a teljes gazdaságot rabolják le szőrőstől-bőröstől, hanem az ország éléskamrájából (az állami tulajdonból és a költségvetésből) az utolsó befőttes üveget is lenyúlják.

 

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!