Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Aki hazudik, az lop is?

2016. június 21. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngA hazugságban egyetlen dolog kényelmetlen - jó emlékezetet igényel. Hazudni olyan, mint kártyavárat építeni: egyre óvatosabban kell rakni a lapokat, le nem véve a szemed a bizonytalan konstrukcióról, amire alapozod az építményt. S ha nem veszed számításba a korábban felhalmozott hazugság legapróbb részleteit, minden összeomlik. Van még egy sajátossága a hazugságnak: egy kártyalap sosem elég hozzá. (Dmitry Glukhovsky)

A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, tartja a mondás és tuti ismerünk olyan honfitársunkat is, aki úgy hazudik, mintha könyvből olvasná. És még a plafon sem szakad rá, pedig mi aztán igazán drukkolunk azért, hogy ez megtörténjen.

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor még csak kíváncsiak sem vagyunk arra, miért alakítja kénye-kedve szerint a valóságot a hozzánk beszélő, mert tudjuk, ahogy a leopárd nem veti le pöttyeit, úgy egy politikustól is botorság lenne elvárni, hogy az igazat mondja. Egy fejlett demokráciában az oktatási rendszer lényege éppen az lenne, hogy minden átlagpolgár birtokában legyen annak a képességnek, hogy az ocsút el tudja választani a búzától, de lássuk be, politikusaink érdeke éppen ennek ellenkezője. És amíg a közoktatás célja az oktatás, addig a hazai közneveléstől ezt nem igazán várhatjuk el, ahogy nem véletlen már az elnevezés kormányunk általi megváltoztatása sem.

Egy viszonylag normálisabb társadalomban a nagy hazugságok leginkább a kampányidőszakra korlátozódnak az összes csillag lehozása-kolbászból kerítés és az ellenfél egy barom témakörben, a kormányon lévőknek azonban már több felelőssége szokott lenni – sőt, még az is előfordulhat, hogy a hazugságok idővel igazságba csapnak át, a tisztelt politikus pedig fülét-farkát behúzva kénytelen megválni posztjától.

Saját politikusaink esetében azonban nem kell félnünk, hogy a hazugság-kártyavár összeomlása bármilyen következménnyel járna. Ha beüt a mennykő, elindul ezerrel a hárítás, aki hazugsággal, netalán korrupciós milliók elfogadásával vádolja a képviselőt/minisztert/egykori polgármestert, az csak galád ember lehet, de azért lássuk be, a korrupcióhoz minimum két bűnös kell, egyrészt aki adja, másrészt aki kapja. Valószínűleg sokan vannak, akik úgy gondolják, még egy bűnöző is mondhat igazat és szívesen jelen lennének akkor, amikor a megvádolt politikus rendőr-tanúkkal bizonyítja, ő viszont mégcsak nem is ismeri azt, aki állítólag megkente őt.

Vajon milyen döntő bizonyítékra gondol a miniszterünk? Netalán vannak olyan, az ügyben „releváns információkkal rendelkező” rendőrök, akik hang- és képfelvétellel és egyéb módon, például levéltitok felfedésével bizonyítják, bizony az elmúlt 16 év során ő soha, egyetlen egyszer sem találkozott személyesen, de még csak telefonon sem beszélt, e-mailt sem váltott a kedves rávalló bűnözővel? Mert ha előkerül ilyen, akkor jobb, ha tudomásul vesszük, a Nagy Testvér mindent figyel, származástól, pártállástól, pozíciótól, helyszíntől és időponttól függetlenül és akit ez zavar, az jobb, ha már költözik is valahova jó messzire.

A hazugságnak enyhe árnyoldala, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, így  a vallásos révületben tengődő kormányhívők népes táborába nem tartozó polgárok azért csak elgondolkodhatnak azon, mégis lehet valami a dologban és az is elképzelhető, tényleg csurrant-cseppent a hírbe hozott politikusnak, különben hogyan tudná finanszírozni életvitelét?

Azt mindannyian tudjuk, hogy az ügyben az egyik fél hazudik, de az igazságot valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, ahogy valószínűleg azon fideszes politikusokhoz köthető hangfelvételek tartalmát is örök homály fedi majd, amelyeket a rendőrség Spéder Zoltánnál foglalt le. Ezekben az ügyekben el kell fogadnunk, az erősebb kutya viszi el a kislányt, az igazság pedig minden további nélkül alulmaradhat a hazugsággal szemben amennyiben a hatalmon lévők érdekei úgy kívánják.

Egy hazugság, ha elég sokszor mondogatják, igazzá válik. (Lenin)

Más a helyzet akkor, amikor a tisztelt politikusaink annyira nem félnek a következményektől, hogy már azzal sem törődnek, hogyan dokumentálják azt, amit muszáj dokumentálni és ezen dokumentumok közül mit adnak ki a kezükből – így szolgáltatva minimum okirathamisításra, mint eszközbűncselekményre utaló bizonyítékokat. A Matolcsy-alapítványok jegyzőkönyveit a jelek szerint például oly módon manipulálták utólag, hogy még csak szakértő sem kell hozzá, hogy napvilágra kerüljön, no nem az igazság, attól nagyon távol állunk, hanem csak az, hogy valaki nagyon, de nagyon hazudik. Vagy időutazó. Vagy mindkettő egyszerre. És még kellően idióta is ahhoz, hogy utólagosan úgy foglalja írásba a hazugságot, hogy legalább az első ránézést kibírja, ha már nem sikerült törvény erejénél fogja 90 évre titkosítani. Ha pedig szükség volt a dokumentumok utólagos kozmetikázására, akkor vajon ki ne gondolna arra, hogy az valószínűleg nem a huszonhatodik titkárnő trehánysága miatt történt, hanem azért, hogy döntési helyzetben lévők a milliárdok kiáramlását próbálják megmagyarázhatóvá tenni?  Csak túl nagy volt a falat, vagy túl hülye a munkával megbízott alkalmazott, aki pedig mindezt összefogta-levezényelte, az már réges-régen elérte inkompetencia szintjét és nemzetünk számára sokkal jobb lenne, ha valamelyik kisvasúton lyukasztgatná a jegyeket napi nyolc órában jelenlegi javadalmazásának töredékéért.

A hazugságok kanos kis szemetek, úgy szaporodnak, mint a nyulak és ugyanolyan őrülten ugrándoznak jobbra-balra, az embernek igyekeznie kell számon tartani őket. (Karen Marie Moning)

Természetesen reménykedhetünk benne, hogy a gondosan, illetve kevésbé gondosan felépített-összepasszintott hazugságok egyszer majd a fejére omlanak a kormányunknak és elsüllyednek a maguk gyártotta trutyiban, meg abban is, hogy mindez még az elévülési időn belül meg fog történni, és akik a hazugságokkal bűncselekményeket illetve a közpénz közpénztelenítését oldották meg ipari méretekben, azok tettükért meglakolnak. Mert ugyan a szó elszáll, az egy tagadás-egy állítás sem ér sokat, de azért a papír megmarad, még akkor is, ha azok kínosabb része a papírgyár nagy kapacitású aprítójában tűnik el örökre.

És végül, de nem utolsó sorban, aki hazudik, az lop is?