Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Brüsszel nélkül nem megy?

2016. május 27. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngMár csak azt kellene megüzennünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék, nélkülük sajnos nem megy.

Valami bekerült a ventillátorba – nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy azt a Fidesz elképzelte: a negyedéves GDP-eredmény olyan lesújtó, hogy még személyesen a miniszterelnök is megijedt és elrendelte, sürgősen kéne valamit csinálni.
De vajon mi az oka a gazdaság nemteljesítésének? Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára szerint egyrészt "az uniós ciklus negatív hatásai" (emiatt eleve félszázalékos lassulással számoltak), másrészt az autóipar, mégpedig modellváltási meg beszállítói problémák miatt.

Tehát a minisztérium szerint már megint Brüsszel a hibás (nem adnak eleget), másrészt meg az autóipar, amely ezek szerint egy modellváltással meg némi beszállítási problémával földbe állítja gazdaságunkat. Tény és való, hogy az uniós építési beruházások kifutottak, de ha annyira meg akarjuk nevelni Brüsszelt, akkor nem kellene egy kicsit leszakadnunk rólunk és nélkülük úrrá lennünk a gazdasági gondjainkon? Vagy olyanok vagyunk, mint a méregzsák kutyák, elől acsarkodunk, hátul farokcsóválunk, hátha leesik egy-két zsíros falat? Bár a kutyák ritkán harapnak bele abba a kézbe, ami eteti őket, a mi kormányzatunkkal ellentétben. A nagy bizonytalanságban addig is egy biztos, ez pedig az, hogy a Fidesz úgy várja az uniós kifizetések 2016 év végi felfutását, mint valami messiást.

Persze szokás szerint csomag is készül a probléma megoldására – és mivel az autóipar hullámzását csak szájtátva tudjuk nézni, ráhatásunk meg nem sok van, így a kormány az uniós pályázatokra és nagy állami beruházásokra gondol, mint felpörgetésre. És nem csak szimpla felpörgetésre, hanem bármi áron felpörgetésre, azaz még a mostaninál is jobban lerövidítenék az állami beruházások előkészítését. Tehát ha eddig úgy éreztük, hatástanulmányok és gazdaságossági számítások nélkül vágott bele a kormány a legvadabb fejlesztésekbe (stadion hátán stadion, rongyrázás a várban, múzeum meg zakatolhat a kisvasút is), akkor most majd biztosak lehetünk, a nagy kapkodással meg bizonyítási kényszerrel még rosszabb hatásfokkal működik majd az egész kóceráj:

- összecsapott tervek és tudományos rekeszizom alapján összeállított költségbecslések szolgálnak majd a beruházások alapjául, rengeteg felesleges ráfordítást generálva (költségek jelentős felülbecslése, elengedhetetlen munkák tervekről kifelejtése, pótmunka-hegyek, csak hogy használható legyen valamire a végeredmény, stb.)
- az egy kézbe összehozott pályázatírás-bírálás-ellenőrzés eleve kétségeket ébreszt, ám éppen ez a rendszer a garancia arra, hogy minden összetákolt terv, a realitásoktól elszállt költségvetés és gagyi kivitelezés elfogadásra kerülhessen és a leggázabb teljesítések után is elmehessen Brüsszelbe a kifizetési igény
- a gyorsított eljárásokban idióta indokokra hivatkozva jogszabályok kijátszásával, haveri vállalkozásokra közbeszereztetett projekteket az unió később majd tuti kifogásolja (és nem fizeti ki a támogatásokat különféle szabálytalanságokra hivatkozva)
- a gyorsított kisajátítási eljárások miatti perek hosszú évekre munkát adnak majd a bíróságoknak (magántulajdon szentségének megsértése, feltűnő értékaránytalanság, stb.), a kártérítéseket pedig megint csak a költségvetésből kell kipengetni a következő kormánynak. Természetesen az adófizetők pénzéből.

A nagy sietségnek azonban van még egy buktatója, amivel még egy fideszes kormánytagnak is tisztában kellene lennie, miszerint ha egy nőnek egy gyerek kihordásához kilenc hónapra van szüksége, az nem jelenti azt, hogy kilenc nőnek ugyanez a munka csak egy hónapig tart. Igen is vannak olyan szakaszai egy normálisan előkészített beruházásnak, amelyeket ki kell várni (pl. fellebbezésre nyitva álló idők, jogorvoslati eljárások, tervellenőrzés, stb.) és amelyeket akkor sem szabadna átugrani, ha felülről határozott utasítás érkezik a kapkodásra és a siettetésre.

A végeredmény pedig? A nagy sietségnek a haszna a kormány-közeli vállalkozásoknál csapódik le, hiszen a személyre kiírt gyorsított közbeszerzésekben tényleges árverseny nélkül annyiért vállalják a kivitelezést, amennyiért csak nem szégyellik. A cechet nem a korbácsot suhogtató és a szabálytalanságoknak utat adó fideszes nagykutyák állják, hanem az az adófizetőkre hárul: egyrészt a nyakukba szakad egy csomó felesleges, egyedül csak uniós pénzlenyúlásra alkalmas végeredmény (még több kisvasút a kertek alatt), másrészt a szabálytalanságok miatt a beruházások nagy részét mégsem az unió, hanem az adófizetők fogják kifizetni. Magyarul: bármi is történik, a húsosfazékból lakmározó oligarchák a pénzüket megkapják és tovább gazdagodnak (vehetnek még egy borászatot, építhetnek még egy lakóparkot , de akár majdnem ingyér szállodákhoz is juthatnak), az átlagadófizető pedig reménykedhet, minden egyes simlis mozzanatot csak nem szúrhatnak ki az uniós ellenőrök.

Természetesen a kormány nemcsak a beruházásokat akarja lóhalálában beindítani, hanem a tőzsdei befektetéseknek és "más befektetési formáknak" is lendületet adnának (pl. kkv-k tőzsdére segítése) és MFB-pontok is segítik majd a bővülést. Ez esetben is csak bízhatunk abban, hogy nem pilóta-játékra meg még egy Questorra gondolnak, hanem valami olyanra, ami akár még hosszabb távon is hasznot hajthat a nemzetgazdaság számára.

Hosszabb távú elképzelésként szerepel még a gépjárműipar új, tudásintenzívebb vágányra terelése, azonban a szakközépiskolák tervezett lebutítása miatt ehhez sem biztos, hogy érdemes túlságosan nagy reményeket fűznünk. Építhet például a kormány önvezető autóknak akármilyen csoda-tesztpályát, ha a multi lámpással sem talál olyan képzettségű munkaerőt, amilyenre szüksége lenne egy esetleges magyarországi gyártás beindításához.

A verseny két elképzelés között zajlik:
- az egyik szerint minél butább alattvalókat kell kinevelni a jelenlegi kormányzat túlélésének és az ehhez szükséges agymosás értő befogadásának biztosításához (oktatás kiherélése, középfokú képzés szétverése, munkaalapú társadalom propagálása),
- a másik oldalról viszont a kormány túlélésének feltétele valamiféle gazdasági (GDP) növekedés, ez azonban – látva a nemzetközi tendenciákat – csak a tudásalapú társadalom irányvonal meghonosításával érhető el (minőségi oktatás, szakképzés felturbózása a XXI. századi követelményeknek megfelelő szintre, tudásalapú társadalom alapjainak megteremtése, stb.).
Egyelőre úgy néz ki, az első megoldás hívei állnak nyerésre, mi adófizetők pedig vesztésre.

Még mielőtt végképp elkeseredve a kardunkba dőlnénk, nem szabad elfelejtkeznünk hazánk csodafegyveréről, az unortodoxia atyjáról, Matolcsy Györgyről, akiről Lentner Csaba csak annyit mondott (és ez bőven elég is), miszerint „mondhatni, a fejében levő szellemi muníció mozgatja a bruttó hazai terméket, a GDP-t.”
Ha tehát hitelt adunk a professzor szavainak (végül is egyetemen tanít), akkor ez a mostani lanyhulás egyben a Magyar Nemzeti Bank agytrösztjének a lanyhulása is egyben – nincs más dolga tehát a miniszterelnöknek, mint hogy mindenféle csomagok kimókolása helyett egyszerűen csak Matolcsyt vesse be megtalálva a fejében azt a szellemi muníciót, amely megfelelő pályára állítja a gazdaságunkat. Hogy aztán rakétasebességgel téphessünk egyenesen a tündérmese Tündérországa felé.