Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Hogyan legyünk diktátorok Európa közepén? - Stratégiai megállapodások, mint finanszírozási forrás

Online könyv - 13. rész

2018. január 30. - Karvalyokfoldje2017

karvalyok_foldje_hogyan_legyunk_diktatorok.jpgStratégiai megállapodások, avagy a korrupció felsőfoka

 

Előző rész itt.

Kössünk a nagy multinacionális cégekkel állami szintű megállapodásokat és nevezzük őket stratégiai partnernek. Ezek a megállapodások viszonylag kevés befektetett energiával igen jelentős hasznot eredményezhetnek nemcsak a kommunikációnkban (PR fotók gyáralapításokról vagy gyártósorok átadásáról, beszámolók munkahelyteremtésről, stb.), hanem vagyoni állapotunkban is, hiszen bőven folyhat vissza a mi zsebünkbe abból a megtakarításból (profitnövekményből), amit a nagy cégek a kormány biztosította különböző adókedvezményekkel és infrastrukturális támogatásokkal realizálnak.

Csúszópénz megfizetése ellenében biztosítsunk igen jó feltételeket a hazánkban vállalkozni hajlandó, nemzetközileg is jelentős vállalatoknak. Adhatunk nekik például egyedi adófizetési kedvezményeket és foglalkoztatási támogatásokat, de akár még a munkavégzéssel kapcsolatos jogszabályokat is az igényeikre alakíthatjuk. Garantált, hogy egyik cégvezetés sem fog meglepődni, ha baksist kell fizetniük, hiszen ugyanígy járnak el a fejlődő országban is.  Sőt, azzal is tisztában vannak, hogy mi a teendőjük akkor, ha a beruházásoknál konkrét javaslatot kapnak a helyi politikusoktól, mely telkekre építkezhetnek, valamint azt konkrétan kitől kell megvenniük. Igaz, csak felárral vásárolhatják meg ezeket az ingatlanokat, ám az egyéb kedvezmények miatt ez nem jelenthet gondot nekik. A mi feladatunk pedig annak eldöntése, ki adhat el ipari célú ingatlant zöld- vagy barnamezős beruházásokhoz és az a valaki kivel köteles osztozkodni a spekuláció során érvényesített extraprofiton.

A stratégiai megállapodások haszna azonban nemcsak a magánszámlákon jelentkezik hosszabb távon, hanem  munkahelyet is teremtünk meg fogyasztást is generálunk, azaz egy csomó plusz adó és járulékbefizetés is érkezik az államkasszába. Ezen kívül a kapcsolódó iparágak is profitálnak: a gyártott termékekhez alapanyagot kell beszállítani, a kész terméket el kell juttatni a célállomására, a munkásoknak üzemi konyha kell meg üzemorvos, stb.

Ezek a megállapodások azonban „kockázatosak”, éppen ezért senki sem róhatja fel nekünk, ha alkalmanként nagyságrendekkel több támogatást kapnak a multik, mint amennyivel a későbbiekben hozzájárulnak a hivatalos nemzeti költségvetéshez – a különbséget pedig már lehet is szétosztani azok között, akik közreműködésének ez köszönhető.

A legfontosabb azonban az, hogy már a tárgyalások kezdeti szakaszában tisztázzuk az elvárásainkat, így nagyobb esélyünk van arra, hogy a korrupciós pénzeket megfelelően elsikálják a saját könyvelésükben és ne fogjon gyanút az anyaországuk adóhivatala. Mert szép dolog a nemzetközi terjeszkedés, de nem illik baksist fizetni még akkor sem, ha mindenki tisztában van vele, hogy másképp nem lehetséges. Hogyan máshogyan lépnének be az ilyen berendezkedésű országok piacára? Sehogy.

A multik könyvelése és pénzforgalma mindaddig nem jelent gondot a számunkra, amíg ki nem pattan egy olyan botrány, amellyel bekerülnek a nemzetközi hírekbe és mérvadó gazdasági újságok címlapjain lesznek szalagcímek (például nyíltan elnyomó rezsim támogatása derül ki rólunk), ám járulékos veszteségként a mi nevünk is ott szerepelhet abban a kiszivárgott listában, amely azt részletezi, kinek mennyi korrupciós pénzt fizettek egy-egy jó üzletért cserébe. Ha pedig még eljárás is indul odakint, nem lepődhetünk meg, ha a nevünkben aláírók egy-két országba többé nem tehetik be a lábukat és az ottani vagyonukat is befagyasztják.

Előfordulhat, hogy önmagukat tiszta vállalkozónak tartó karakánabb cégek nem hajlandóak áldozni a korrumpálásunkra. Az ilyen esetekben alkalmazzunk példás büntetést, jöhet az extra büntető adó, a folyamatos veséig hatoló ellenőrzésdömping, a lényeg, hogy minél jobban keserítsük meg az életüket, előbb vagy utóbb úgyis beállnak a sorba. Kinek ne lenne elege egy idő után abból, hogy havonta megjelenik a cégnél a munkavédelmi felügyelet teljes stábja, de csak azért, hogy ismételt ellenőrzésének időtartamára kölcsönkérje az adóhivatal revizoraitól az általuk folyamatosan használt és a vizsgált cég tulajdonát képező helyszíni irodát? Minél tőkeerősebb egy cég, annál tovább bírja a vegzálást, de előbb vagy utóbb mindenki bedobja a törülközőt és vagy fizet, vagy kivonul. Nekünk mindkettő győzelem, hiszen az első esetben gazdagodunk, a másodikban pedig kiadhatjuk a háború megnyerését deklaráló nyilatkozatunkat, miszerint – csak nekünk és csakis nekünk köszönhetően – egy újabb vérszívó multi adja át a helyét a becsületes és méltatlanul elnyomott hazai vállalkozóknak. Akik természetesen a mi embereink, így megint csak mi jártunk jól.

Vigyáznunk kell azonban, ha túlságosan nagy az általunk piszkált multi, abból még akár bajunk is származhat. Ha például a GDP-nk jelentős százaléka függ a német autóipartól, akkor jobb, ha nem hergeljük a nálunk megtelepedett német autógyártó cégeket, mert ha betelik a pohár, összepakolnak és áttelepülnek egy másik országba, velük együtt pedig egy pillanat alatt a GDP-nk jelentős százalékának is búcsút mondhatunk. Abba meg jobb bele sem gondolnunk, hogy a nyakunkon maradt csomó szalagra szoktatott munkanélküli melóssal is kell kezdeni valamit, ahogy a kiseső járulékukat, adójukat valamint a fogyasztásukat is megérezheti a költségvetés. 

Más a helyzet, ha mindenáron meg akarunk szabadulni egy multitól. Ez akkor állhat elő, ha hithű magyar vállalkozónak (azaz haverunknak vagy strómanunknak) kívánjuk biztosítani azt a piaci szegmenst, amelyet eddig a multi fedett le. Ebben az esetben folyamodjuk büntetőadóhoz, adminisztratív megszorításokhoz, adószempontból el nem ismert költségek rájuk erőltetéséhez meg hatósági árszabályozáshoz, azonban számítsunk arra, hogy sérelmeik miatt sokmilliárdos pert akasztanak a nyakunkba, a nemzetközi választott bíróságon (vagy más fórumon) megítélt kártérítés pedig fájdalmas nagyságrendűre prognosztizálható.

Az ügy azonban nem veszett fejsze nyele, csak jól kell kommunikálunk a választók felé. Elvesztettük a pert? Nem gond, mi csak a nemzet szabadságáért és jólétéért küzdöttünk a nemzetközi vérszívó paraziták ellenében, a választott vagy egyéb külföldi bíróság pedig tudvalevőleg a nemzetközi karvalytőke befolyása alatt senyved. És egyébként is egy dohányfüsttől ködös szobában összegyűlő nagyhatalmú emberek egy fő-fő vezér iránymutatását figyelembe véve döntötték el, hogy mindenképpen mi húzzuk a rövidebbet. Azaz vereségünket indokoljuk generális globális összeesküvés blablánkkal, az mindig bejön az agyhalott választóinknál és elég csak annyit tudniuk, hogy nem miattunk, hanem egy nagyhatalmú külhoni, a nemzet jólétére törő ember miatt kell milliárdokat kifizetniük.

 Folytatjuk ...

Előző rész itt.

 Tartalomjegyzék

süti beállítások módosítása