Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Hogyan legyünk diktátorok Európa közepén? - Alkotmányozás

Online könyv - 8. rész

2018. január 13. - Karvalyokfoldje2017

karvalyok_foldje_hogyan_legyunk_diktatorok.jpgJogi alapok megteremtése

 

Előző rész itt.

A szocializmus európai összeomlásával olyan új jelszavak kerültek a rendszerváltó pártok zászlajára, mint a demokrácia alapjainak lerakása, az ellensúlyok és fékek rendszerbe iktatása, illetve a jogállam létrehozása. A változás parlamentjei a meglévő alkotmányokat átszabták vagy éppen teljesen újat fogadtak el és olyan új intézmények jelentek meg a közéletben, mint az Alkotmánybíróság, a Számvevőszék vagy éppen az alapvető állampolgári jogok biztosa (ombudsman). Ezek szerepe a hagyományos demokratikus hatalmi ágak szétválasztása valamint a fékek és ellensúlyok területén jelentős, nekünk azonban sok gondot okozhatnak, így elsődleges feladatunk ezek haladéktalan közömbösítése, illetve kiiktatása.

Természetesen Európa közepén nem könnyű likvidálni ezeket a demokratikus intézményeket, ahogy az alkotmánybírók sem ereszthetők szélnek csak azért, mert nem ítélnek a mi szájunk íze szerint, ezért más taktikához kell folyamodnunk. Két ragyogó módszer is van, ezek kombinálásával pedig teljesen megszüntethetjük a problémaforrást: az egyik a hatáskör megvonás, azaz az intézmények beleszólási, ellenőrzési, döntési és vizsgálati jogkörének drasztikus lecsökkentése, a másik pedig ezen szervezetek pártkatonákkal feltöltése. Bőven találunk elegendő gumigerincű jogászt erre a célra – a becsvágy nagy úr és van az a pénz, aminek köszönhetően még egy nagyhírű egyetemi professzorból is rendszerünket kiszolgáló, saját gondolatok nélkül, agyhalál közeli állapotban vegetáló csinovnyik lesz. Ha pedig nem használ a szép szó és a bekínált répa, még mindig ott van az ostor, azaz a zsarolás és a nagy nyilvánosság előtti megszégyenítés. Bárki megszorongatható, aki élt már eleget ezen a Földön és ha nem is a saját tetteivel (mert véletlenül egy szenttel van dolgunk), akkor a közeli rokonai, szerettei cselekedeteivel. Ne szánjunk meg senkit sem csak azért, mert kölyökkutya szemekkel néz ránk vagy arra emlékeztet minket, egykor milyen jó barátok voltunk és milyen elvekért szálltunk együtt harcba, hatalmunk stabilitása érdekében mindenkit el kell távolítanunk, aki nem osztja a nézeteinket és nem ugrik nikkelbolhaként minden egyes utasításunkra. Aki nem velünk van, az ellenünk van és egy kis paranoia soha nem árthat. Meg az ellenőrzés sem.

Kormányunk beiktatásával tudatjuk megválasztóinkkal, készek vagyunk megreformálni tesze-tosza, de annál korruptabb elődünk leamortizálódott hagyatékát. És nemcsak akarjuk, de meg is tesszük még akkor is, ha ennek eredményeképpen kő kövön nem marad. Szándékunkat jelentessük meg kiáltványban, amely hangzatos lózungokkal, cirádás körmondatokkal és felettébb emelkedett stílusban, lehetőleg ősnemzeti meg keresztény körítéssel és nemzeti színekkel felcicomázott dizájnnal tudatja mindenkivel, elérkezett egy új korszak hajnala. Kiáltványunkat függesszük ki minden olyan helyen, ahol unalmukban még olvasásra is vetemhetnek az emberek, például különféle hivatalok ügyfélszolgálatainak váróhelyiségeibe.

Jelentsük ki, hogy kiáltványunk alapvető nemzeti dokumentum, így a kifüggesztett példányokat se összefirkálni, se letépkedni, se más módon megcsúfítani (például gyanús eredetű anyagokkal bekenni) tiltott és aki mégis ilyen nemzetellenes tettre vetemedne, arra habozás nélkül és teljes erővel sújtson le a törvény szigora. Mutassuk meg, hogy szándékaink komolyak és nem tűrjük, hogy bárki is kétségbe vonja, netalán akadályozza népünk jólétbe kormányzása iránti elkötelezettségünket.

 

Alkotmányozzunk!

 

Semmilyen körülmények között sem elégedhetünk meg azzal, amit elődeink csináltak és minden jogszabályt változtassunk meg az első betűtől az utolsóig. Ne kegyelmezzünk azoknak a paragrafusoknak sem, amelyek legalább 150 évesek és országunk legelső polgári vagy büntető törvénykönyvéből származnak, éppen ideje, hogy – beteljesítve az új idők hívószavát – a történelem szemétdombjára kerüljenek.

Kezdjük az átfogó és mindent felbolygató reformunkat a hatályban lévő alkotmánnyal és helyezzük hatályon kívül úgy, ahogy van azzal az indokkal, hogy nem vagyunk hajlandóak elfogadni a szocializmus semmilyen örökségét sem, mivel az nem méltó hazánkhoz. Ha valaki azzal az ellenvetéssel él, miszerint ez az alkotmány már nem az az alkotmány, ami 20 évvel azelőtt volt, hanem egy európai demokratikus berendezkedéshez tökéletesen adaptált verzió, háborodjuk fel és bélyegezzük a megszólalót libsibérencnek, hazaárulónak vagy bármi másnak, csak hangozzon nagyon baljósan. És mélységesen utálni valónak.

Már az első országgyűlési szezonunkban nyújtsuk be az új alkotmány-tervezetünket, amelyet a biztos többségünk garantálta szavazógépezettel aztán sikeresen meg is szavaztatunk. Az előkészítésre kijelölt jogtudorunkkal úgy készítessük el legfőbb törvényünket, hogy az alapján már a totálisan kiüresíthető, a fékeket és ellensúlyokat beszántó intézményrendszert állíthassuk fel a lehető legrövidebb határidővel.

És mi legyen az a kommunikációs lózung, amely elfedi a jogállamiság lebontásának első lépését? Csupa blabla, nemzetünk csak így lehet modern és egyben tradicionális, a XXI. század kihívásainak megfelelő de eközben a keresztény gyökereit is megőrző, különleges történelmi feladatot beteljesítő nemzet a kontinens közepén. Európa többi népével ellentétben mi tudjuk, hogy mit akarunk és hogyan érhetünk el oda, ahova menni akarunk. Meg bármi más hasonló demagóg agymenéssel, a papír elbírja.

A személyes közlés keményebb dió, ezért kormányszóvivőnek csak olyan személyt nevezzünk ki, aki genetikailag képtelen zavarba jönni, vagy olyan jó színészi képességekkel rendelkezik, hogy Hamlet nagymonológját pont ugyanolyan beleéléssel tudná a sajtótájékoztatón előadni, mint a propagandistáink által összeizzadt fellengzős, ámde végletekig üres mondatokat. Az alattvalóink többségét szerencsére a legkevésbé sem érdekli, mi van az alkotmányban (csak kapjanak valami pluszt a zsebükbe) és ha még valami csoda folytán érdekelné is őket, egy árva szót sem értenek belőle. Amíg a „reformunk” az árakat és a béreket nem befolyásolja negatív irányba és a nyugdíjat is minden hónapban napra pontosan kikézbesíti a postás, addig a jogelmélettel foglalkozók társadalmi észrevehetősége és elfogadottsága legalább olyan „megbecsülős”, mint az elméleti közgazdászoké. Vagy a szociológusoké.

Hosszútávú terveink megvalósítása érdekében ne fukarkodjunk az unortodox ötletekkel és mutassuk meg, mi mások vagyunk mint azok, akik eddig hatalmon voltak, célunk pedig az elődeink által lejáratott intézmények újraélesztése, európaivá és egyben nemzetivé tétele, valamint nemcsak nemzetivé, hanem nagyon-nagyon kereszténnyé is. Emelkedjünk ki a politikai szürkeség posványából és gondoskodjunk arról, hogy nevünk egybeforrjon az új alkotmánnyal, melyről mindenki tudni fogja, hogy kőbevésett és olyan új életminőséget hoz az összes alattvalónk életébe, amelyet eddig még soha nem tapasztaltak.  

A legfőbb törvényünkben hirdessük meg világnézeti elhivatottságunkat meg azt, hogy országunk igazi keresztény ország, a hatalmunkat pedig eredeztessük egyenesen istentől, hiszen az ő kegyelméből lehetünk kormányon, mert ugyebár ha lett volna bármilyen ellenvetése, akkor nem győztünk volna a választásokon. Mi vagyunk többségben, tehát a zsidók, ateisták, buddhisták, muszlimok, taoisták és egyéb csodabogarak véleménye nem mérvadó, jobb ha mindenki tudomásul veszi, a továbbiakban ez lesz és kész. Nyilatkoztassuk ki azt is, az új Alkotmány egyben tiszta lap, azaz egy új élet kezdete, ezért aztán az Alkotmánybíróság korábbi ítéletei (amelyek az ósdi, idejét múlt posztszocialista alkotmányon alapultak) immáron semmire sem kötelezi sem a parlamentet, sem a kormányt, azaz semmiféle jogfolytonosságot sem ismerünk el.

Az új alaptörvénnyel új lehetőséget széles tárházának kapuja nyílik meg előttünk: végre jogszabályba foglaltan és nyíltan utálhatjuk a melegeket elutasítva a házasságukat és egyéb, együttélésből fakadó jogukat (özvegyi nyugdíj, törvényes öröklés, örökbefogadás, biztosítás, stb.) valamint a semmirekellő ateistákat, hajléktalanokat, migránsokat és mindenféle más kellemetlen-kényelmetlen társaságot is kiiktathatjuk a rendszerünkből örökre, legalábbis papíron. Deklaráljuk a szólás- és sajtószabadságot, azaz mindenki azt gondol, amit akar,  idővel úgyis rájönnek az érintettek, hogy bár azt gondolnak, amit akarnak, de jobb, ha nem mondják ki és legfőképp nem írják le. Garantáljuk a vallásszabadságot is, aztán majd szép suttyomban kiépítjük azt a nyilvántartást is, amelyben listázunk minden egyes családot felekezeti hozzátartozás alapján.

A különféle egyházak és kisebb-nagyobb szekták idegeit cincálva ne rejtsük véka alá, miszerint nekünk (és kormányunknak) csak az a vallási szervezet számít egyháznak (és kaphat adókedvezményt, állami támogatást vagy részesülhet felajánlásban, adományban), amelyet mi annak tartunk és ezt név szerinti felsorolással foglaljuk is törvénybe. Véletlenül se hassanak meg minket olyan érvek, miszerint egy adott vallás már kétezer éve létezik, csak Ázsiában – a mi országunkban csak akkor egyház, ha mi annak nyilvánítjuk, kész, vita lezárva. Ezek után a vallásos szervezetek keresik majd a kegyeinket? Mindent elkövetnek majd, hogy ők is bekerüljenek a listába? Igen, ha pénzt akarnak, akkor csakis nekünk kedvezően prédikálnak. És számít bármit is, ha – a listából kimaradva – nyíltan ellenünk beszélnek? Minél kevesebb híve van az adott vallásos szervezetnek a mi fennhatóságunk alatt, annál kevésbé. A szelektálásunk pozitív eredménye az erőteljes befolyás megszerzésén túl az is, hogy nagyságrendileg kevesebb támogatást kell szétosztanunk mint abban az esetben, ha mindenki egyformán kapna. Ráadásul a koncentrálódás miatt a kedvezményezettek sokkal nagyobb összeghez jutnak és tudják, a kormány mindent megtesz a jólétükért, csak a hálájukat kell napi szinten bizonyítani.

Reformáljunk meg az új alkotmányban mindent, amit csak tudunk, így országunk hivatalos nevét sem kell átvennünk – épp ideje, hogy például megszabaduljuk olyan kitételtől, mint a „köztársaság”. A végén még valaki számon kérné rajtunk az olyan ósdi demokratikus elveket, mint hatalommegosztás meg az alapvető emberi jogok kérdése. Az meg külön móka, hogy jól összezavarjuk a bírókat, akik botor módon megszokták, hogy a köztársaság nevében hoztak ítéletet. Nekik sem árt a változás, elérkezett az idő, hogy letörjük a szarvaikat és ne legyenek nagyra a bírói függetlenségükkel.

Országunk nevének megváltoztatása azért is jó, mert nemcsak a külügyi és külgazdasági kapcsolatokban kell mindent újracímkézni, hanem a változás végpontjaként még a sportolóink mezét és formaruháját is átfazonírozhatjuk emiatt. És már csak az egész világot kell hozzászoktatnunk, hogy a mi anyanyelvünkön és betűkészletünkkel is felismerjék sportolóink származási helyét.

Miután a választópolgárok többségének eddig sem volt fogalma abból, mi áll a legfőbb törvényünkben, nyugodtak lehetünk, az sem fogja kiütni a biztosítékot, mi mit teszünk bele az újba. Lesz pár értelmiségi meg jogvédő akadékoskodó, de azokra rásüthetünk bármilyen negatív jelzőt (a rendszer ellensége, hazaáruló, libsi vagy sorosbérenc, stb.), aztán ha jót akarnak maguknak, akkor bizonyítsák be hogy nem azok, a mi propagandánk úgyis elnyomja azt a zajt, amit csekély érdekérvényesítő képességük eredményeképpen csapni képesek. Plusz ha valaki a nemzetünk ellensége, akkor úgyis bolond lyukból bolond szél fúj.

A vadonatúj legfőbb jogszabályunk beiktatásának kerítsünk nagy feneket, legyen igazi nemzeti összetartozás-ünnep a kihirdetés és gondoskodjunk arról is, hogy mindenki szabadon megismerhesse a tartalmát annak, aminek örülnie kell. Adjunk minden diáknak egy-egy példányt, hogy a történelemhez csapott állampolgári ismeretek tárgyból kiváló eredménnyel le tudjanak vizsgázni. Szervezzünk országos vetélkedőt az egykori „Ki tud többet a Szovjetunióról” mintájára iskolai, kerületi és országos fordulókkal, a végén pedig olyan jutalmakkal, mint találkozás velünk, a korona megtekintése a parlamentben, vagy a még jobbaknak napijegy az országgyűlés karzatára. A döntő megmérettetést a televízió is közvetítse, hagy mutassák meg a stréber gyerekek a lustábbaknak és ideológiailag kevésbé elhivatottaknak, hogyan lehet a kormány kedvében járni. Természetesen a legeredményesebb felkészítő tanárokat is jutalmazzuk, a különféle pénzjutalom nélküli érdemrendek és kitüntetések meg tiszteletbeli címek erre nagyszerűen megfelelnek. A közszolgákat is kényszerítsük, hogy beszámolás kötelezettsége mellett magolják be az új etalonjukat, a külön vizsga eredményes letételéről pedig kapjanak csodaszép cirkalmas oklevelet.

Ne elégedjünk meg annyival, hogy csak a diákokra és közszolgákra zúdítjuk rá új hitvallásunkat, hanem célozzuk meg az átlagpolgárokat is. Színpadi mázzal dobjuk fel az új irányvonal megismerésének és elsajátításának folyamatát, állítsunk fel a kormányzati hivatalokban és az önkormányzatoknál külön zászlóval-címerrel feldíszített asztalokat a dokumentum kényelmes tanulmányozásához. Rendszeresítsünk külön kommandót a helyi tálalás ellenőrzésére lehetőleg elkerülve, hogy az akció ne fulladjon groteszkbe, és kíméletlenül dobassuk ki a szemétbe az asztal díszének szánt hímzett terítőket, agyagcsuprokat és műanyag Szűz Máriákat. Készüljünk fel, hogy a legnagyobb körültekintésünk esetén is lesznek olyan rendszerellenes sajtómunkások, akik fotósorozatokkal árasztják el a nagyközönséget, hogy bárki megcsodálhassa a különféle olvasósarok-installációkat az aszketikus táboritól a minimalista vagy éppen népiesen keresztül egészen az ízlésrobbantó giccsparádéig.

 

Az új alkotmánnyal meg is tettük első lépésünket a szép új világunk felél, az egyes intézmények hatáskörét és illetékességét, belső és külső hierarchikus kapcsolatait törvényekben és végrehajtási rendeletekben kell szabályoznunk és meg kell teremtenünk a működésük költségvetési alapjait is. Kényszerítsük a jogszabálygyártó bürokratáinkat, hogy rohamtempóban készítsék el ezeket a jogszabályokat. A késlekedéssel híveink egyre idegesebbek lesznek, hiszen támogatásukért cserébe anyagi előnyöket várnak, ezt pedig csakis az új hivatalokon, háttérintézményeken, állami vállalatokon, illetve az adóprés segítségével befolyt pénzek átcsatornázásán keresztül tudjuk biztosítani. Ha a mögöttünk felsorakozottak nem kapják meg azt, amit előzetesen ígértünk nekik, előbb-utóbb ellenünk fordulnak és hatalmunk kezdetén még lehetnek olyan potentátok, akik hűsége nélkül extra sebességgel kipottyanhatunk a jóból. Mert bármennyire is mi vagyunk a főnökök, a kezdeti időszakban a hatalmunkat csakis a támogatóink segítségével tudjuk megtartani.

Folytatjuk …

Előző rész itt.