Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Hogyan szerezz új szavazóbázist, ha a régi már utál?

2017. június 21. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngHogyan szerezz új szavazatokat, ha a régi szavazóbázisod már utál? Hivatkozz Trianonra, apellálj nemzeti érzelmekre és  csinálj új állampolgárokat olyan külföldi állampolgárokból, akiknek alapvetően semmi köze sincs az országodhoz. A Fidesz legalábbis ehhez a módszerhez folyamodik azért, hogy pótolja a csalódottakat – és ez sokkal, de sokkal könnyebb mint jól kormányozni.

Persze akár gyökeresen meg is változtathatná a kormány a politikáját – költhetne többet a világszínvonalúnak hazudott, ám cseppet sem világszínvonalú egészségügyre, kialakíthatna egy olyan gazdaságpolitikát, amely vonzaná és nem taszítaná a befektetőket, itthon tarthatná azokat, akik elkeseredettségükben emigrálnak, sőt megelégedhetne azzal a pénzzel, amit idáig lenyúlt és végre élni hagyhatná azokat a vállalkozókat is, akik nem tartoznak bele a szűk haveri körbe.

Nem, Orbán Viktor és a Fidesz nem az országot akarja felemelni, hanem csakis saját hatalmát akarja megtartani bármi áron. Különben hogyan tarthatná fenn a lassan az utolsó filléreket is beszippantó korrupciót? Hogyan vehetnének a haverok még több szállodát, még két focicsapatot? És nemcsak futballklub kell, hanem kézilabda is, szépen sorban az összes szakági szövetség, bármi, amin keresztül pénzt lehet kitalicskázni, ha már a nagy projektek elfogynak (Várba költözés, vizes VB, liget, stadionok), vagy uniós támogatás netalán orosz vagy kínai hitel híján az adófizetők többé már nem tudják állni a számlát.

A választási matematika alapján Orbán Viktornak a hatalomra maradásához nincs szüksége azokra, akik ténylegesen adót fizetnek – bőven elegendők azok, akik az adóból élnek, a közszolgák és a nyugdíjasok meg a szimpla parazita, állami megrendelésekben dúskáló vállalkozók.  

A nyugdíjasok mindig jó szavazóbázisnak bizonyulnak, a többségük (tisztelet az orránál tovább látó kivételnek) bizony egy tál lencséért eladná a voksát bárkinek, aki még 2% nyugdíjemelést ígér. Vagy ad. Kormányunk pedig ad, éppen úgy időzítve a kompenzációkat és emeléseket meg év végi ajándékokat, hogy beleégjen a nyugdíjasok agyába, bizony egyedül magának Orbán Viktornak köszönhetik az emelést. Nem az adófizetőknek, akik összehordják a fedezetet, hanem egyedül a nagyvezérnek, aki akár kezet is csókol idős hölgyeknek, ha ezt kívánja meg tőle a legfőbb propagandistája a legújabb kampányszösszenethez.

A közszolgák is nemcsak szaporodnak napról napra, hanem csúszó béremeléssel megígérték nekik, bizony mindenkire sor kerül majd, legyenek kormány- és kamuhivatalok dolgozói, tanárok, állami cégek munkavállalói, bárkik. Néha ugyan van egy kis zavar a kréta körül és túlságosan kevésre sikerül a gigantikusra beharangozott emelés, de a többség még így is tudja, addig biztos a helye, amíg a Fidesz folyamatosan duzzasztja a létszámukat. Mert mi lesz, ha jön egy másik kormány és leépíti a kamuhivatalokat, racionalizálja a személyi állományt és bebizonyítja, a másfél millió külföldre távozott (adót máshol fizető) magyar miatt bizony jogos lenne a hivatalnokok számának csökkentése is minimum kétszázezerrel, és akkor még mindig csak a szocik közigazgatás-méreténél tartanánk? Nekik elemi érdekük az, hogy ne változzon a gazdájuk és csak reménykedhetnek abban, hogy a selyemzsinór nem érkezik meg a választások után és nem dönt úgy a Fidesz és személyesen Orbán Viktor, lapátra minden felesleges közszolgával, hogy aztán az ő bérüket is el lehessen lopni, csak a fedezetet kell áttenni másik költségvetési sorra.

A másik oldalon ott vannak piaci szférában dolgozók és a vállalkozók, akiknek egyre jobban szorul a nyakán a hurok és utolsó tartalékaikat élik fel – ők vagy fontolgatják a tiplizést, vagy már el is menekültek élhetetlenné pusztított országunkból, így velük nem kell számolni, maximum azt kell elérni, hogy nehogy hozzáférjenek a választások egyetlen fordulóján akár egyetlen szavazóhelyiség urnájához is. Ki akarna több száz, de akár több ezer kilométert utazni azért, hogy leadhassa a voksát a Fidesz ellen? És ez ugyebár nemcsak választói hajlandóság kérdése, hanem az időé és pénzé is. Ha Németországban vagy Nagy-Britanniában csak egyetlen helyen lehet szavazni, a probléma már meg is oldva, így járták, tetszettek volna itthon maradni és éhenhalni.

Aztán ott vannak még az egyházak is, megfelelő támogatásért cserébe ők is nyomják a választási propagandát akár a templomokban (bár oda egyre kevesebben járnak, ki tudja miért) vagy az egyházi iskolákban, ezekből viszont egyre több van, kötelező istentisztelettel. Az egyházaknak  az az érdeke, hogy az maradjon hatalmon, aki számolatlanul tolja a pénzt nekik és még csak meg sem kérdezi, mire kell az – a gyakorlat életben tartása érdekében pedig  saját anyaegyházuk álláspontját sem veszik figyelembe.  És míg Ferenc pápa szerint a korrupció elrohasztja a világot és napjaink legsúlyosabb társadalmi csapása, olyan kiirtandó daganat, mely ellen a hívőknek és nem hívőknek közösen kell harcolniuk, addig a magyar egyházak túl sok kivetni valót nem találnak a Fidesz korrupciót szentesítő politikájában annak ellenére sem, hogy a pápa kilátásba helyezte a korruptak egyházból kiközösítését.

A kormány megoldása azonban a hazai viszonyokra tökéletes, éppen már csak az nincs belefoglalva az Alaptörvénybe, hogy bizony minden magyar állampolgár köteles adójának bizonyos százalékát az összes magyar történelmi egyháznak odaadni akár hisz istenben, akár nem, akár igénybe veszi bármelyik egyházközösség szolgáltatását, akár nem, akár elszámolnak a pénzzel azok, akár nem. Mert valljuk be, az egyházak is csak szolgáltatnak és sokan gondolhatják úgy Magyarországon, hogy akinek szüksége van rájuk, az fizessen ezért, akinek meg nincs, azt hagyják végre békén, úgy meg pláne nem akarnak adakozni, hogy az eltűnik az egyházi-világi korrupció összefonódott ösvényein.

Ha pedig mindez még nem lenne elég tisztességtelen magatartás a kormány részéről saját, ide született alattvalói felé, akkor itt van a nagyszerű megoldás, egymillió új állampolgár beszavazása a NER rendszerébe. Igaz, ezek az emberek adót nem fizetnek csak viszik a támogatásokat és a többségük olyan országban él, amely jobban hasít, mint mi és az eddigi tapasztalatok szerint nem is hajlandóak tömegesen beköltözni immáron anyaföldjüknek számító Magyarországra, hogy itt dolgozzanak, itt adózzanak és ezáltal ne csak enyhítsék a munkaerőhiányt, hanem aktívan közreműködjenek a GDP előállításában és a költségvetési egyensúly javításában. Nem, ők csak a pozitívumot kapják, cserébe pedig csak annyit kér tőlük a Fidesz, hogy az országos választáson levélszavazás útján szóljanak bele abba, kinek a micsodájával verjék a csalánt itt Magyarországon. És vajon kire fognak szavazni? Azokra, akik cukorkaként osztogatják a honosítást és magyar állampolgárságot és akik nem sajnálják az adófizetők keservesen összedobott pénzét határainkon kívüli projektek támogatására olyan országban is, ahol magasabb az életszínvonal, mint itthon. Na, éppen ezért kell nekik a végletekig leegyszerűsíteni a szavazáson részvételt és lehetővé tenni, hogy a falvak-városok Fidesz-aktivistái regisztráltathassák a honosítottakat, kitölthessék a levélszavazatokat, összeszedhessék és el is juttathassák azokat a kellő helyre. Vagy csak az üres papírokat átadják és a helyi Fidesz-kirendeltségen, valaki kitöltögeti azokat, mindezt Trianonnal és a legnacionalistább érzelmekkel indokolva.

Mi ez, ha nem a kékcédulás szavazás modern, XXI. századi változata a la Fidesz-KDNP? Csak ez hosszútávon sokkal többe kerül azoknak, akik összeizzadják az adóbevételt, amiből aztán a kormányon lévők gálánsan osztogatnak és úgy bánnak vele, mintha a sajátjuk lenne. Pedig nem az, és egy normálisan működő demokráciában már régen légkondi nélkül is hűvösön üldögélnének az ilyen politikusok már csak a szavazatvásárlás és az adóforintok külföldre síbolása és korrekt elszámolás nélküli elköltése miatt.

A külföldi állampolgárok honosításában azonban még rejlenek tartalékok, hiszen a választások idejére akár be is költöztethetők tömegesen az országba, leginkább olyan körzetekbe, amelyek billegnek – és ez csak az egyik lehetőség arra, hogy kiaknázza a kormány a saját maga teremtette csalási lehetőséget. Nem kicsit, nagyon, és csak a költségvetésből kell áldozni még pár milliárdot a kivitelezés zökkenőmentessé tételére.

És eközben mit gondolnak minderről azok, akik megteremtik az adóbevételt? Leginkább a lábukkal szavaznak. De mi lesz akkor, ha mindenki elmegy? Ha elzáródnak az uniós pénzcsapok, ha visszakövetelik Brüsszelben a csalárdul vagy sikkasztva elköltött támogatásokat? Ki fogja lélegeztető gépen tartani a korrupt kormányt, ki termeli ki a nyugdíjasok és közszolgák megemelt juttatását, az egyházak és a határainkon túliak elvárt apanázsát?

A nagy vörös felkiáltójelek már egy ideje ott villognak a számok mellett:

  • egyre nagyobb a munkaerőhiány, emiatt sok cég kénytelen lehúzni a rolót, mert nem tud termelni
  • a nagyobb termelő célú beruházások abszolút gátja, ha ingázási távolságban nincs elegendő mennyiségű és minőségű szakképzett munkaerő (agyő multik behívása),
  • egyre nehezebb a vállalkozóknak kigazdálkodniuk a választási kampány miatt megemelt, a gazdaság állapotát és a termelékenység színvonalát nem tükröző minimálbért, a fejlesztési tartalékok munkabérre elköltése pedig már rövidtávon is komoly gondokat okozhat olyan szektorokban, amelyek éltető eleme a korral haladás,
  • a korrupciónak köszönhetően egyre versenyképtelenebb a gazdaság, a jók nem jutnak munkához és csődbe mennek (kivéve, ha külföldre tudnak kurrens termékeket termelni), az állam emlőin hízók pedig csak élősködnek, extra drágán termelnek és nem kell költeniük olyan úri mulatságokra, mint innováció, stb.
  • egyre alacsonyabb a rendelkezésre álló humán erőforrás minősége is köszönhetően az oktatás és az egészségügy lepusztításának,
  • az országban található munkaerőtartalék pedig messze elmarad az elvárt minőségtől: a közmunkások többsége nem véletlenül közmunkás és a leépíthető közszolgák többsége is korrekt, naprakész szakmai tudás híján éhenhalna a versenyszférában (köszönhetően annak, hogy a közigazgatásnak nem érdeke a dolgozók humánerőforrás-értékének növelése),
  • a frissen honosított állampolgárok pedig nem akarnak átjönni egy alacsonyabb életszínvonalat kínáló országba, illetve akik átjönnek, azok többségének szakmai tudása szintén a közmunkás-kategóriába tartozik.

A problémák megoldására még szándék sincs – egyedül egy kipipálandó lebeg Orbán Viktor és kormánya szeme előtt, ez pedig a mindenáron hatalmon maradás. Akár annak árán is, hogy milliós nagyságrendben cserélik le annak az államnak a polgárait, amely felett uralkodnak.

Ha pedig minden kötél szakad, lehet kérni Putyin segítségét, legyenek szívesek és aktívan befolyásolják a magyar választásokat is, ez csak ujjgyakorlat nekik az amerikai és a francia műveletekhez képest.

 

süti beállítások módosítása