Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Tehetségtelen pojácák országa

2017. február 17. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngMiközben Franciaországban épp heves elnökválasztási kampány folyik egymást lehajrázó politikusokkal, nálunk akár egy ember is eldöntheti, ki legyen méltó arra, hogy hazánk köztársasági elnöke legyen. És mivel nincsenek tömegek az utcán, miszerint azé csak kéne valami beleszólás, ez így tökéletes. De tényleg így tökéletes?

Persze lehet azzal támadni, a magyar politikai kultúra illiberális meg süllyesztőbe mindennel, ami nem illik ebbe bele, meg jöhet az a magyarázat is, miszerint Franciaországban a köztársasági elnöknek tényleges hatalma van, azaz erős és meghatározó politikus, nem pedig egy minimális hatáskörrel rendelkező báb, éppen ezért nekik szükségük van arra, hogy egy igen drága és hosszadalmas kiválasztási procedúra során két fordulóban eldönthessék, kinek szavaznak bizalmat.

Dilemmájuk nekik is van: annak a szélsőjobbos politikusnak, aki nagy oroszbarát és még a kampányához a kölcsönt is orosz állami bank adta? Az urnáknál majd kiderül, a demokratikus alapelvekre oly büszke franciák elfogadnak-e olyan elnököt, akit külföldi hatalom segít a trónjára és aki már előre beígérte, hogy hivatalba lépve milyen oroszbarát intézkedéseket tesz majd.

Aztán ott van az a konzervatív politikus, aki elhitette magáról, ő az a személy, akit a korrupció szele soha nem csapott meg – pont addig, amíg ki nem derült, Putyin-barátsága elhanyagolható amellett a tény mellett, hogy a felesége és egyéb közeli családtagjai bizony nem sokat tettek a közpénzből kapott fizetésükért. Mentségükre legyen mondva, ha egy szalmaszálat sem mozdítottak keresztbe, csak felvették a havi apanázsukat még mindig jobban jártak a franciák, mintha az adófizetők nyakán élősködve napi 8 órában a hét minden munkanapján hivatalukat felhasználva szétlopták volna az országot.

És ez jó a franciáknak? Egész biztosan, mert lehet, hogy a választók nem minden körülményt ismerve döntenek, időnként pedig agymossák is őket tisztességesen, azért mégis csak lehetőségük van ikszet tenni annak a neve mellé, akitől a legtöbb jót várják az elkövetkező években.

Mi magyarok azonban érdemtelennek bizonyultunk arra, hogy szabadon eldöntsük, ki képviselje országunkat, ki küldözgesse vissza a törvényeket megfontolásra a parlamentnek és kinek adhasson kegyelmet, ha éppen arra van kedve. Azt meg kell hagynunk, országunk képviselete formális, még idegen nyelvet sem kell tudni hozzá (úgysem az ő szintjén dőlnek el a dolgok), ahogy a törvények parlamentnek visszaküldése is maximum arra jó, időben egy kicsit kitolódjon az újra elfogadás, na bumm, nem lőnek vele nyulat. Egyébként is egy köztársasági elnök is zsarolható, és az ő döntése, hogy széllel szemben zavar-e vizet vagy megelégszik a szoboravatásokkal, ünnepi köszöntőkkel meg diplomatákkal pacsizással.

A magyar köztársasági elnöki funkció még azért is jó, mert nincs előírva pontos végzettség, akár egy teológus is megmondhatja a tutit és a feleségek is játszhatják a first ladyt, ha nem zavarja őket, hogy néha jótékonynak kell látszani gondosan kiválasztott hajléktalanokkal, netalán sokgyerekes családokkal fotózkodni. Az egy kicsit már kényelmetlenebb foglalkozási ártalom, hogy a közeli rokonok karrierjének lépcsőit a rosszindulatú média árgus szemekkel követi és bizony az érdeklődőbb köz megtudhatja, az unokatestvérek-sógorok mi mindenre jók, és ha mégsem, akkor majd valami másra biztosan.  És időnként még az is kiderülhet, mennyivel jobb lenne, ha ők is csak a fizetésüket vennék fel érdemi munkának nevezett károkozás nélkül, mint annak a bizonyos francia politikusnak a pereputtya.

A rendszerváltás anno nem adta meg a jogot a magyaroknak, hogy döntsenek a köztársasági elnök személyéről, így járnak azok, aki hirtelen jött szabadságukban olyanokat választottak meg parlamenti képviselőknek, akik ezt a jogot nem akarták kiadni a kezükből. Miért is? Mert a nép, az istenadta nép bizony nem mindig úgy dönt, ahogy a hatalmon lévők szeretnék, és mennyivel is könnyebb, ha két-három (vagy akár egy, de annál fontosabb) elvtárs dönt arról, kinek a kekeckedését kell elviselni? Vagy ki az, aki simán dróton rángatható, maximum lemondatják, ha nagyon kínossá válik a személye?

Mondhatjuk, ez a rendszerváltásunk csökevénye, meg a nyamvadt paktumok a pártállam maradványainak törvényesített szétlopása érdekében, ám a FIDESZ-KDNP új, többször módosított kőbe vésett szuper-szilárd legnemzetibb alaptörvénye sem mondott le arról, hogy ne egy-két emberé legyen a döntés joga, hogy aztán a többségi frakció meg némi alkuval megvesztegetett ellenzéki képviselő szépen megszavazza az egyetlen igaznak kikiáltott jelöltet. Akár olyan személyt is, aki látatlanba kaphatna ezer évet a legkülönbözőbb korrupciós ügyei, sikkasztásai meg hűtlen kezelései miatt, vagy olyat, aki még egy diplomát/doktorit sem tud saját jogon normálisan összeszedni csak plagizálva, esetleg olyat, aki simán csak egy másik főméltóság strómanja, mert ha már van gazdasági meg pénzügyi bábja, akkor miért ne lenne legfőbb közméltósági verziója is neki?

Mi, közmagyarok nem dönthetünk, nem érdemeljük ezt meg, bármit is mond nagyfőnökünk a nép érdekeiről. És miért? Hosszú jogi meg politológiai eszmefuttatás helyett idézzünk inkább egyenesen a forrástól:

tehetsegtelen_pojacak_orszaga.png

Először is tekintsünk el az olyan javaslatoktól, mint Balog miniszter úr, aki már emberi erőforrásügyileg (azaz oktatásügyileg meg egészségügyileg) bizonyította, mi mindent képes tönkretenni, cserébe nagyszerű évnyitókat tart templomokban és elhivatottan tud olyan korszerű tantárgyakat gründolni, mint a hittan és cseppet sem zavarja az sem, hogy lassan már nem marad orvos az országban meg mélyszegénységben él a fél ország. Igaz, a VIP-kórházban biztos mindig rózsás a helyzet (például van orvos a balesetin és várólista sincs), ahogy a VIP-óvodákban meg iskolákban is minden nap unikornisok legelnek a szivárvány beragyogta virágos réten, a kutyaugatás meg szerencsére nem hallatszik az égig. Az idézett eszmefuttatásnak valójában az a része érdekes, amikor az író (Gajdics Ottó baráti kör, összeesküvés-elmélet hívők szerint nagy valószínűséggel állami emlőn parazitáskodó egyének ismeretlen egyedszámú halmaza) kifejti, „egyébiránt jobb, hogy nem a nép dönt, mert így mindenféle tehetségtelen pojácát is beválaszthatnának akár baloldalról is”.

Tehát:

ad1: a nép képes, és ha engedik választani, még a végén tehetségtelen pojácát választ. Ebben van némi igazság, elegendő csak parlamenti képviselőinket sorba venni és utánaszámolni, vajon hányan tartozhatnak ebbe a kategóriába – és ugyebár vagy a nép választotta őket, vagy a párt maga, így személyük és nagy tömegben előfordulásuk tökéletesen alkalmas a pojáca-megválasztási esély százalékának korrekt meghatározására.

ad2: sőt, a nép képes nemcsak jobb oldalról tehetségtelen pojácát beikszelni, hanem akár baloldalról is. Hát, még elképzelni is szörnyű, hogy csak úgy hemzsegnek a választott tehetségtelen pojácák minden oldalról, tényleg csak reménykedni tudunk, hogy a többségük inkább csak alszik a fizetésért, nem pedig kárt okoz.

ad3: a nép persze nemcsak parlamenti képviselőknek választja meg a tehetségtelen pojácákat, hanem önkormányzati képviselőknek meg polgármestereknek is, bármekkora méretű települését.

ad4: aztán ezek a nép által megválasztott tehetségtelen pojácák összegyűlnek és megválasztják a köztársasági elnököt – és ha igaz az a tétel, miszerint senki sem szeret magánál okosabbra szavazni, akkor már el is érkeztünk ahhoz, vajon nekünk, a köznek jogunk van bármit is elvárni egy ilyen fontos, ily módon megválasztott főméltóságtól? Vagy szimplán csak örüljünk, hogy egyedül egymagában legalább nem mondhat fel nemzetközi szerződéseket meg az atomrakéta indítókódja sincs nála?

Siránkozhatunk,  de lássuk be, mi magyarok választottuk meg azokat a politikusokat, akik úgy gondolják, mindenre felhatalmazást kaptak – és ők fene nagy elhivatottságukat gyakorolva ebbe a köz érdekében tevékenykedésbe nemcsak a közérdekért munkálkodást értik, hanem az alapvető emberi jogok csorbítását, a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadság kiüresítését, a nagyüzemi szintre emelt szervezett bűnözést, az adófizetők megkárosítását, egyes gazdasági szektorok sóval behintését és az államkincstár totális kiürítését. És valljuk be, mi hagyjuk azt is, hogy még véletlenül se féljenek azok, akik nap mint nap megszegik hivatali esküjüket, hogy jogszabályok százainak áthágásáról, semmibe vételéről már ne is beszéljünk.

Mi ehhez képest egy köztársasági elnök személyének ki- és megválasztása? Egy biztos, nem rágjuk tövig a körmünket azon aggódva, ki lesz a befutó március 13-án – mivel pontosan tudjuk, ki jelöli és azt is, hogyan fogja a megválasztott személy képviselni azokat, akiktől a fizetését kapja.

 Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

süti beállítások módosítása