Miközben a Gazdasági Versenyhivatal legújabb kampányában arra szólít fel minket, fogyasztókat, ne vegyük meg feltétlen azt, amire egy sztár nagy nyilvánosság előtt megesküszik és azt is elmagyarázzák, egy celeb személye még nem feltétlen garancia arra, hogy a reklám ígérete nem hamis. Azaz tudatos fogyasztóként legyünk szívesek és ne legyünk prédái a valóságtól elrugaszkodott marketingkommunikációnak.
De mi van akkor, ha a celebek nem sampont vagy fitness reggelit reklámoznak, hanem a politikai marketing részei? Ha a kormányunk azért állítja hadrendbe őket, hogy az ő példájukat követve mindenképpen ott legyünk a következő népszavazáson és nemcsak hogy ott legyünk, hanem úgy is szavazzunk, ahogy a kormányzó párt akarja?
Ha tanúsítjuk azt a magatartást, amelyet a Versenyhivatal elvár tőlünk, akkor nagyon hamar rájövünk arra, hogy van az a pénz, amelytől egy híresség haja korpásodni kezd és az is nyilvánvaló lesz, minél nagyobb pénzzavarban van egy menő színész (épp válik vagy jelentős adóhátraléka van), annál gázabb filmeket és reklámokat vállal el. A bulvársajtóból előbb vagy utóbb úgyis kiderül, ki miért adja valamihez a nevét (hisz benne, vagy csak simán jól jön az a pár millió), aztán az utókor vagy elítéli a celebet, mint pénzéhes nímandot, vagy felértékeli, mint ragyogó üzletembert, aki a saját nevével márkázott paradicsomszószt reklámozott.
De mi lenne, ha a politika fogyasztói, azaz mi, választópolgárok utánajárnánk, melyik celeb hiszi őszintén azt, amit mond (és tartja is igaznak, amit hirdet) és melyik az, aki szimpla üzleti megfontolásból áll csatasorba és hirdet olyan kétes terméket, mint egy adott kormány és annak álláspontja?
Ott van például Fásy Ádám, vajon miért kellett beállnia a kvótás kampányba? Hisz abban, hogy Magyarország a magyaroké és csakis a magyaroké, aki pedig nem leigazolt keresztény, az jobb, ha még a kontinensre se lép be? Vajon az erőteljes kormánypártiságának van bármi köze ahhoz, hogy októbertől a TV2-féle Zenebutikban bulizik?
„Fásy Ádám Buliparádé, Gipsy King Tribute, és Zeneexpressz néven eddig nem látott tartalmakkal is bemutatkozik, de az elmúlt évek legsikeresebb fellépéseiből is szemezgethetnek majd a bulikirály kedvelői.”
Ezek után tudatos fogyasztóként higgyünk neki, vagy inkább ne legyünk prédái az ígéretének?
Régebben neves, ma már inkább csak kiöregedettnek nevezhető sztárok szintén nagy nyilvánosság előtt félik a migránsokat, ám az ő hitelességük is kétséges és sokan közülünk csak legyintenek (vigyázat, sztereotípia!), mit várjunk azoktól, akik hosszú évtizedek alatt szétitták/szívták/dorbézolták az agyukat? Sőt azzal is elintézhetjük a művész-celebek búvópatakként felbukkanó kereszténységét és idegengyűlöletét, igen, semmi sincs ingyen, aki pedig kormányrendezvényeken haknizni akar meg ünneplős dalokban közreműködni, annak bizony annak a nótáját kell fütyülnie, aki fizet.
Ha tudatos fogyasztóként állunk hozzá a politikai marketinghez, akkor az is egyértelmű lesz számunkra, hogy a helyi celebek, azaz a polgármesterek is a pártfegyelem áldozatai, így nem kell csodálkoznunk azon, hogy kampányolnak a kvótanépszavazáson részvétel és a nemmel szavazás mellett, hiszen nemcsak a megélhetésüket féltik, hanem arra is számíthatnak, ha nem táncolnak úgy, ahogy a kormány fütyül, akkor bizony egy fillért sem kap majd a településük. Persze felmerülhet a kérdés, hogyan magyarázzák majd meg a felszólításra hozott masszívan idegenellenes határozataikat, ha netalán valami jött-ment idegen akarna egy zöldmezős beruházást eszközölni a falu határában, de biztos van az a pénz, amiért újból megszeretik majd azokat, akik nem őskeresztény ősmagyarok. Azt is megérthetjük, ha neves edző áll ki a népszavazás mellett, neki sem a mókusok hordják össze a juttatásait, aztán majd az idegenlégiósának elmagyarázza személyesen, a kivétel erősíti a szabályt, de azért jobb, ha nem lepődik majd meg, ha bőre színe miatt inzultus éri.
Azonban nemcsak hazai celebek nyomják a kormánypropagandát, hanem beszálltak a határainkon túliak is. Tudatos fogyasztóként – értőn olvasva a híreket – tudjuk, miért asszisztálnak a nagy nemzeti rettegéshez, hiszen amíg dől a lé az anyaországból (félszáz milliárdos nagyságrendben), addig ne lepődjünk meg, ha a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetője is a szánkba rágja, miért jó az, ha ők (ráadásul mégcsak nem is uniós állampolgárként) beleszólnak abba, hogy mi történjen egy uniós tagállamban. Ha nem akarunk prédává válni és a sztárok hamisságának bedőlni, akkor érdemes beleolvasnunk a határon túli vazallusok egy-egy kicsavart okfejtésébe is – ők azok, akik ugyan adót nem fizetnek, élni, szaporodni, sőt még dolgozni sem akarnak Magyarországon, ám ennek ellenére mégis úgy érzik, minden joguk megvan arra, hogy meghatározzák azok életét, akik még nem vándoroltak ki hazánkból. Elgondolkodhatunk azon is, vajon ha nem kapnának elszámolási kötelezettség nélkül 50 milliárdot (meg még ki tudja mennyit), vajon akkor is aggódnának azon, mi történik a szomszédban? És mit szólnának ahhoz, ha a magyarországi magyarok arról is népszavaznának, mi legyen a Vajdaságban vagy épp Erdélyben, netalán Kárpátalján – például arról, hogy milyen kötelező tankönyvből tanuljanak a gyerekeik, kik árulhatnak dohánytermékeket vagy vasárnap csinálhatnak-e azt, amit akarnak, esetleg tiltsák-e be az abortuszt még akkor is, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, netalán a magzat bűncselekmény során fogant meg. Arra pedig már szót sem érdemes vesztegetnünk, vajon hogyan felejthette el egy vajdasági politikus azt, hogy a dél-szláv háború idején hány volt jugoszláv tagállambeli polgár húzta meg magát nálunk, mint migráns, mert attól félt, hogy saját hazájában etnikai vagy vallási hovatartozása alapján simán egy tömegsírban végzi?
Azonban nemcsak a polgári, hanem a hitélet celebjei és ringbe szálltak – például az Erdélyi Református Egyház is korteskedik a kormány mellett. Tudatos fogyasztóként ebben az esetben sem hihetjük, hogy mindez önzetlenül történik (Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, ahogy Júdás sem pro bono adta szolgálatait) és azt is sejthetjük, nekik is van mitől félni, hiszen bármikor elapadhatnak a pénzcsapok, aztán honnan lesz pénz templomfelújításra meg hitközösség fejlesztésre? Azt azonban tudjuk, szerintük "a migrációs jelenséggel kapcsolatban nemzeti szintű, többségi meggyőződésre van szükség, amely a nemzetet alkotó egyének véleményeinek összességéből adódhat". Arra azonban az erdélyi református hitcelebek sem panaszkodhatnak, hogy romániai híveiket agyonnyomná a magyar adórendszer és láthatóan azon sem aggódnak, hogy a nemzet testébe így-vagy úgy mégis csak beletartozó, külföldön migránsként dolgozó, eredetileg határainkon belüli magyarokat a kormányunk nem kezeli azonos értékűnek a határainkon túli magyarokkal, akik közül bizony majd 275 ezren kívánnak élni szavazati (azaz más dolgába beleszólási) jogukkal. És miközben írásban is kifejtett álláspontjuk szerint a kvótareferendum a „nemzetegyesítés szimbólumává” válhat, az önmagukat hithű keresztényeknek valló személyek – ráutaló magatartásukkal – a 800 ezer magyar gazdasági migránst (akik sok-sok eurót küldenek haza) simán lecserélték a határainkon túli kettős állampolgárokra. Az már csak óvatos kérdésként merülhet fel bennünk (ám lehet, hogy kormányunk szerint már a gondolat is nemzetárulásnak minősül), miszerint a fennen hirdetett nemzetegyesítésbe beletartozik-e, hogy a határainkon túli magyarok is beszállnak egyszer csak majd a nemzeti felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszerünkbe, netalán a tömegközlekedés, az egyházak, az egészségügy vagy éppen az oktatás finanszírozásába, vagy továbbra is potyautasként csak az előnyöket élvezhetik, a hátrányokból (például adó- és járulékfizetés) viszont nem részesülnek.
Ha pedig ennyi nem volna elég a népszavazást reklámozó „sztárokból”, akkor a kínálatot mazsolázva eljuthatunk arra a meggyőződésre, miszerint a prímet valószínűleg Lakatos Attila Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány vajda viszi, aki nemcsak nemcsak a lányaikat és asszonyaikat félti a migránsoktól, hanem a munkahelyeiket is, „mert a migránsok ugyanolyan »tanulatlanok«, mint ők, ugyanazt a munkát tudják elvégezni". Hogy tényleg komolyan gondolja azt, hogy a magyarországi cigányság sem írni, sem olvasni nem tud magyarul, sőt még a legelemibb kommunikáció is gondot okoz nekik (ahogy a menekülteknek is), vagy csak arra számít, ha már a NAV betakarította az összes jelenlegi roma politikust, akkor akár még neki is szoríthatnak helyet a kondér mellett, azt nem tudjuk, de már ezzel az egyetlen mondatával sikerült igazolnia Lázár János azon gondolatmenetét, miszerint azért nem kellenek nekünk migránsok, mert a cigányokkal sem jutottunk semmire az elmúlt 600 évben. Ha ezek után még a cigányok elismerik vezetőjüknek Lakatost, hát meg is érdemlik.
Tudatos fogyasztóként azonban mienk a felelősség, milyen döntést hozunk – hiszünk a sztároknak vagy sem, ígéretüket hamisnak tartjuk-e vagy sem és mindezt hogyan értékeljük annak fényében hogy tudjuk, ezek a nyilatkozatok nem önzetlenek, hanem anyagi megfontolás is valószínűsíthető mögöttük. És igen, van az a pénz, ami miatt még a leghiúbb sztár haja is korpásodhat.
Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!
