Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Vajon miért hallgat a magyar püspöki kar kvótaügyben?

2016. szeptember 06. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngEgy biztos, mostanában igen nehéz lehet a magyar püspökök élete. Egyrészről ott van a főnökük, a pápa, aki a hazai jobboldal szemében lassan már ugyanolyan első számú közellenségnek számít, mint Soros György. Hogy miért? Mert nem úgy viselkedik, ahogy a hazai kereszténydemokraták és a Fidesz elvárják.  Sőt, a katolikus egyház fejének „demens vénemberezése” és „gazemberezése” sem lehet akadálya még egy lovagkereszt odaadásának sem, márcsak ezzel is minősítve az odaítélő személy kereszténység és egyéb értékek iránti tiszteletét. És míg Bayer Zsolt nyugodtan állíthatja, hogy Ferenc pápa „teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére”, addig egy beosztott egyházi méltóság azért ilyet mégsem mondhat ki nyíltan a munkáltatójára. Még szűk körben sem, hiszen mint tudjuk, a falnak is füle van és Júdás sem a legnépszerűbb szereplője a Bibliának.

Amíg tehát ez a pápa van és nem sikerül helyette olyat választani, aki beleáll a migráció tűzzel-vassal üldözésébe, az idegengyűlöletbe és a kereszténység mindenek felettivé nyilvánításába, addig bizony a magyar püspököknek lapítaniuk kell, ha nem akarják magukra vonni a Vatikán haragját.

Igen ám, de. Van egy másik uruk is, aki nem hivatalt ad, hanem sok-sok pénzt, ez pedig a magyar kormány. Itt egy templom felújítás, ott harmincmilliós pályázatokra lehetőség, ráadásul mindezen sok-sok milliárdért semmi mást nem kell csinálni, mint közösségépíteni meg kiglancolni azt, ami egyébként az adófizetők pénze nélkül a fejükre omlana. Arról mondjuk mélyen hallgat minden egyházi meg világi főméltóság, hogy a népszámlálási adatok alapján az ezredforduló óta jelentősen megcsappant a hívek száma (a római katolikusoknál ez a csökkenés 30%-os, a témáról részletesen itt), a tendencia pedig tartósnak mutatkozik. És bár lehet okolni a liberális patás ördögöket, de az sem használ a magyar templomok látogatottságának, hogy minimum 800 ezer potenciális hívő inkább más országban próbál boldogulni.

isten_elo_hatterkep_karvalyokfoldje_blog_hu.pngA hívek száma tekintetében az iskolai hittan is visszaütött, de lássuk be, aki azt hiszi, a szülők minden áldozatot meghoznak a gyerekeikért (azaz vasárnap ott ülnek lelkesen a templomban példát mutatva a csemetéjüknek, netalán még önkénteskednek meg adakoznak is a gyülekezetben), az téved. A hittan alternatívan kötelezővé tétele egy csomó család válláról levette a terhet, azaz a gyerek ezentúl az iskolában megkapja a szellemi táplálékát (az adófizetők költségén), ezzel le is van tudva a környezetileg elvárt buzgalom.

A kormány azonban nemcsak rengeteg pénzt ad a legújabbkori hittérítéshez, hanem ménesnyi paripát is, így például a cserkészek őrsvezetői  iskolákban toborozhatnak, ráadásul nem is az ebédszünetben, hanem a tanórákon bemutatva a cserkészélet szépségeit, különös tekintettel az olyan értékekre, mint 

  • a becsületesség (ne lopj, a kormány nem tűri a konkurenciát),
  • a segítőkészség (ha nem látod a hajléktalanokat, akkor nincsenek),
  • a lovagiasság (vak komondor?),
  • a természetszeretet (ne vágj ki minden fát, csak ha a kormány kéri ezt tőled),
  • a vidámság (gúnyolódik meg tréfálkozik is a kormányunk eleget).

Ha pedig a hittan-erköltcstanra kényszerítés nem okozott volna még elég kárt az egyházaknak, Palkovics László rátett egy lapáttal, amikor azt mondta, miszerint „a vallás, a Biblia ismerete meggyőződéstől függetlenül tud iránymutatásul szolgálni a mindennapi életben, így annak integrálása az oktatásba olyan értékekkel és olyan hozzáállással vértezi fel a gyermekeket, amelyek útmutatóként szolgálnak nekik egész életükben.” 

meg_egy_teoria_karvalyokfoldje_blog_hu.jpgMár csak reménykedni tudunk, hogy az államtitkár nem a Science tantárgyra gondol (rendszeresített tankönyv hiányában), mint integrálási lehetőség – bár azért meg kell hagyni, sokkal egyszerűbb lenne a tanárok dolga: miért vannak természeti csapások? Mert rosszak az emberek, aztán jön az özönvíz, a sáskajárás, aszály. A világ keletkezése mint téma is gyorsan letudható és a diákoknak attól sem kell félniük meg éjszakánként álmatlanul forgolódniuk, hogy kihal az óriás panda vagy a tazmán ördög, hiszen Noé bárkáján is csak kettő volt és lám, hogy elszaporodtak megint. Ám bárhova is integrálná az államtitkár a szép vastag ősi könyvet, attól még nem lesz senki sem jobb alattvaló, ahogy a kötelező orosz sem hozta el a nyolcmillió perfekt orosz Magyarországát.

Miközben a kormány azt szajkózza, a kereszténység utolsó védőbástyája vagyunk, meg az emberi méltóságot csakis a kereszténység garantálhatja (kivéve a pápáért, mert mint láttuk, azért annyira nem aggódik a kormányunk), addig a magyar tettrekész korú lakosság jó része inkább Európa más tájain kívánja megvédeni a római jogon, a görög filozófián és a biblián alapuló rendszerünket, a kvótakérdést pedig – bármennyire is szeretné a kormány –  az átlagpolgár nem keresztes háborúként könyveli el, hanem simán csak a kormány burkolt (és kevésbé burkolt) rasszizmusának csápol és boldog, mert végre lehet valakit hibáztatni a saját nyomorúságáért.

Ezek után mit mondjanak a püspökök? Szálljanak szembe a pápával? Vagy mondjanak le a kormány bőkezűen osztogatott milliárdjairól? Mondják azt, a külföldi keresztények helyett talán inkább a magyar rászorulókra kellene költenie a kormánynak az adófizetők pénzét? Netalán hagyja abba a kormány a hajléktalan-üldözést, mert még az is lehet, hogy azok között is van megvédendő keresztény? Esetleg suttogják el a plébánosoknak, hogy a miséken nyugodtan legyenek rasszisták és egy hónapig kerüljék az olyan témákat, mint a keresztényi szeretet, könyörület, elfogadás? Beszéljenek inkább Szodomáról és Gomoráról, a világ végéről vagy épp Krisztus megfeszítéséről? Vagy az Ószövetség is tabu, hiszen az is csak ide-oda migráló emberekről szól? Vagy éppen azért hozzák létre a keresztényüldözés elleni államtitkárságot, hogy milliárdokért irányt mutasson, ki az üldöző, ki az üldözött és mi számít üldözésnek?

Hogy a valódi keresztények mit gondolnak a témában, azt nem igazán tudjuk, hiszen az ő hangjuk nem tud áthatolni a megélhetési és divatkeresztények keltette hangzavaron, a kvótanépszavazás meg semmi másról sem szól, mint arról, ha már minden lehetséges uniós támogatást lehívott a kormány, vajon rá lehetne-e beszélni a lakosságot, hogy még az eltékozolt eurómilliárdok miatti felelősségre vonás előtt letiplizzen országunk az Unióból. És az is a kereszténység érdekében lesz, menekülve a sátántól meg a Nyugattól, amely csak a romlást hozza a mi világunkra.

 

Milyen jobb módja van egy uralkodó osztálynak arra, hogy magának követelje és megtartsa a hatalmat mint az, hogy a nemzet megmentőjének szerepében tetszeleg? (Christopher Hitchens)

 

Kapcsolódó poszt:

Kormányunk és a keresztény gyökerek

 

Amennyiben tetszett, várunk most induló Facebook-csoportunkban!

süti beállítások módosítása