Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Ha nem sikerült a köznevelésben, majd sikerül az egészségügyben?

2016. június 08. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.pngHa már olyan jól bejött az iskoláknál, éppen ideje, hogy a kormány kipróbálja a klikkesítést a kórházaknál is – jöhet az autonómiacsökkentés, összevonás meg kancellárosítás, aztán majd kiderül, hogyan fognak működni azok az intézmények, amelyek ugyan jogi személyiséggel rendelkeznek, de nem önálló költségvetési szervként működnek, cserébe nyolc-tízes csokorban tartoznak valamiféle istenféleséghez, aki dönt mindenek felett. Biztos nagyon jó lesz, a KLIK már bemutatta, milyen fantasztikus is tud lenni egy ilyen rendszer, különös tekintettel a közműszámlák határidőben kifizetésére. Bár az, hogy van-e WC-papír meg kréta az iskolákban nem életbevágó, maximum bosszantó meg okosodás-gátló, ám az, hogy a kórházakban rendelkezésre állnak-e éppen az életmentéshez szükséges eszközök meg van-e áram, az már kicsit idegesítőbb. Legalábbis azoknak, akik mindezért ugyanúgy fizetnek, mint legfőbb döntéshozóink, csak cserébe nem kapnak VIP-ellátást.

Az, hogy a kancellároknak széles hatáskörük lesz, minden csak nem vigasztaló, hiszen ez egyenes út ahhoz, hogy a közbeszerzéseket és az egyéb beszerzéseket összevonják, tömbösítsék azért, hogy aztán személyre kiírt tendereken az szállítson be, akit előre kiszemeltek. A módszer a KLIK-en már szabadalmaztatva, a 2.0 verzió nemsokára indul (sok kis KLIK felett egy nagy KLIK), hogy aztán január elsejétől majd az egész ország összes államosított iskolájára kiterjedjen. A totálisan központosított fenntartás és üzemeltetés giga-cégpolipja egy valamire jó, arra, hogy országos szinten egy kézben lehessen tartani az összes költségvetési forrást, legyen az az adófizetők forintja vagy uniós pályázati pénz és arra lehessen költeni, amire odafent kitalálják. Hogy nem tornatermekre meg lepukkant iskolák kipofozására, az biztos, ahogy a kórházak sem számíthatnak arra, hogy a kancellárosítással megszűnnek a rozsdás csövek és egy csapásra európai színvonalra emelkedik a fertőtlenítő szerek használata.

És ha nem lenne elég sokk a klikkesedés meg kancellária-mánia, újabb és újabb grandiózus beruházási ötletekkel kedveskedik a kormány a budapestieknek, a százmilliárdok meg csak úgy repkednek, mintha legalábbis augusztus 20-i tűzijátékot néznék.

Indok természetesen mindig van újabb és újabb százmilliárd elköltésére: kellene még két múzeum a ligetbe, a várban túl prosztók a dolgozószobák és egyébként is panorámás erkély nélkül nem is kégli egy kégli, meg hol máshol lehetne kényelmesen szürcsölgetni bármit is a 6,8 millió forintos aranyozott ezüst pohárkészletből, mint egy világörökséget bámulva?

Az egyébként legatyásodott egészségügy sem lehet kivétel a beruházásdömping alól, az indoklások legújabb gyöngyszemét Ónodi-Szűcs Zoltántól hallhattuk, miszerint az új szuperkórházakra azért van szükség, és azért kell elkölteni a következő négy évben 200-350 milliárd forintot, hogy „a vidéki ellátás színvonalát el lehessen érni a fővárosban is”. Maradjunk annyiban, hogy mindenki szabadon és vérmérsékletének megfelelően eldöntheti, sír vagy nevet, netalán az élvezeteket halmozva sírva nevet. És eközben maga elé képzeli, hogy a meglévő orvos- és nővérállománnyal ki és hogyan tölti fel az új kórházakat és vajon honnan lesznek olyan fogyóeszközök, mint gyógyszer, kötszer meg gumikesztyű. Evőeszközt, szappant meg WC-papírt a betegek visznek otthonról, erre minden honfitársunk kondicionálva van és reménykedhetünk, hogy a szakember-gárdát nem nyolc osztályt végzett közmunkásokkal váltják ki.

A legújabb beruházási favorit az Etele-tér, ahova a Déli pályaudvar után az egyik szuperkórház is költözne, legalább a közlekedés jó alapon (végre használná valaki a négyes metrót?). A Szent János Kórház pedig bezárná kapuit, így bónuszként végre felszabadulhatna Buda – talán – két legértékesebb telke. Igaz, erről a helyieket nem kérdezték meg, még az érintett polgármesterek is csak a sajtóból értesültek a legújabb fejleményekről, de végül is mi közük hozzá? Az adófizetők állják a cechet, ez a lényeg, a lobbik meg majd eldöntik, ki mit és hova érdemel. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kancellár meg úgyis azt fogja csinálni, amire utasítják odafenn.

A szuperkórházas koncepció valószínűleg ugyanannyira előkészített lehet szakmailag, mint a Déli pályaudvar kiköltöztetése. Ez utóbbi projektről sokat nem tudni, de az már kiderült, a Testnevelési Egyetem egyértelmű nyertes, hiszen még az üzemi területre vonatkozó részletes sportcélú fejlesztési koncepciót is ezen intézmény bevonásával készítik el. Hetvenmilliót kaptak is rá, nehogy megszoruljanak. A bezárás alapos átgondoltságát jelzi az is, hogy az Unió nemrégen adott pénzt a Kelenföldi pályaudvar – a Déli kiváltása miatt most éppen bővíteni szándékozott állomás – nyolc vágányának felszedésére, hogy helyükre P+R parkoló épüljön a metrónak (meg a kórháznak?). Még jó, hogy a stadionok meg a várba költözés talicskával viszi ki a százmilliárdokat a költségvetésből, így – pénz híján – néha kényszerből jut idő újragondolásra is. Meg arra, hogy a különféle lobbik ne érezzék lefutottnak a meccset, így újabb és újabb briliáns ötletekkel kápráztathatják el a nagyközönséget, hátha bejön.

A kancellária-témát és klikkesítést a kormány valószínűleg ugyanúgy végigviszi, mint ahogy az egyetemeket és a köznevelést is pártapparatcsikok rabigájába hajtotta – elérve az intézmények 100%-os állami függését mind anyagilag, mind ideológiailag, hatékonyságnövelésnek felnemesítve a kézi vezérlésű pénzszivattyút. Attól sem kell félnünk, hogy a szuperkórházak nem valósulnak meg előbb vagy utóbb, hiszen ha 20%-os elvárt profittal számolunk, akkor minimum 40-70 milliárd forint közpénz fog közpénztelenedni és eltűnni kézen-közön, ezt a lehetőséget pedig nem hagyhatja ki sem a kormány, sem a kedvenc oligarchái. Ha pedig nem jön be a most még jobb vidéki egészségügyi ellátásra hivatkozás, ott van az olimpia. Vagy bármilyen más önként bevállalt pénznyelő rendezvény.

És milyen reményük lehet az adófizetőknek még azon kívül, hátha kútba esik egy-két átgondolatlan, hatástanulmányok nélküli, ad hoc ötletelt beruházás? Az, hogy a szuperkórházak mellett újranyitják Lipótmezőn a pszichiátriát, így egy csomó ápolásra szoruló betegnek újra lehetne hazai otthona.

 

süti beállítások módosítása