Magyarország, 2016

Karvalyok földje

Karvalyok földje

Minden magyar küldetése: szaporodjunk és sokasodjunk

2016. június 05. - Karvalyok Földje

karvalyok_foldje_image_small_masolata.png„Minden magyar azzal a küldetéssel születik, hogy szolgálja a nemzet megmaradását és értékeit megőrizze az egész emberiség számára” (Semjén Zsolt, 2016. június 3.)

Tehát ha eddig nem tudtuk volna, minden magyarnak küldetése van, ez pedig az, hogy szolgáljuk nemzetünk megmaradását. Azaz szaporodjunk és sokasodjunk, különben hogy maradnánk fenn? Igaz, voltak olyan időszakok, amikor simán szaporodtunk külső forrásból is, akár még uralkodók segedelmével is, de ma már csak magunkra számíthatunk, ha jót akarunk. Legalábbis a kormányunk szerint. Igaz, egy-két feltétel van, amit a hazának, azaz jelen esetben a kormányunknak kellene biztosítani a szaporodáshoz, például olyan gazdasági hátteret, hogy a családalapításra készülődők érezzék, érdemes küldetésük ezen pontját teljesíteni, azonban lássuk be, van még némi hiba a kréta körül. Hogy az elfogadható szintű egészségügyet meg oktatást meg se említsük.

Persze, van egy-két látszatkezdeményezés, amely a felsőbb osztályokat segíti (CSOK, adókedvezmény), talán őket kellene noszogatni, itt az ideje a szaporodásnak, ha már egyszer ők a kormány kedvezményezettjei, azaz bennük látja kormányzó politikai elitünk a jövő kulcsát. Tessék példát mutatni, teleszülni az országot, de nem ér a gyereket magánóvodába meg magániskolába járatni, hogy a fizetős felsőoktatásról ne is beszéljünk. És hogy tovább esélyegyenlősítsünk meg színvonal kiegyenlítsünk (ahogy a köznevelésben is), a kedves szülők már a szülésnél is szigorúan csak az állami egészségügy ellátására hagyatkozhassanak. Ennek hiányában országunk is hamar magáévá teszi azt a trendet, hogy a gyerekszám simán csak annak fitogtatása, ki mennyire gazdag, azaz ki hány darab gyerek magas színvonalú felnevelését és iskoláztatását engedheti meg magának, tisztán pénzügyi szempontból.

Aki azt sem tudja, a fizetéséből hogy húzza ki hóvégéig, netalán abból a közmunkából tengeti életét, amiben lassan ki is merül a magyar szociális háló, az ritkán gondol arra, hogy nyúlüzemmódba kapcsolva nyomorúságát tovább tetézze – maximum akkor, ha már ketyeg a biológiai órája. És ők mit kapnak a kormányunktól? A következő évi költségvetés a gyermekszegénységgel kapcsolatos terveit nem viszi túlzásba, a családi pótlékra és gyermekvédelmi támogatásokra például kifejezetten kevesebbet óhajtanak költeni, mint 2016-ban. Ez nem is lenne gond, ha 2014-ben nem élt volna több mint 123 ezer gyerek súlyos szegénységben. 2010-ben ez a szám még „csak” 71 ezer volt, az emelkedés 70%, Gyurcsányra nem foghatóan, bár azért kísérletet lehet tenni rá, ha nem megy, még mindig ott vannak a háttérhatalmak meg a migránsok, mint univerzális bűnbakok.

Nem csoda tehát, hogy a külföldön élő magyar nők rendesebben szülnek, azaz több gyereket vállalnak átlagosan, mint a legfőbb küldetésüket itthon teljesítők. Vajon ezen elgondolkodott már odafent valaki? Vagy tök mindegy, a lényeg, hogy papíron ők is magyar gyereket szülnek? Bár kétséges, hogy ezen gyerekek hogyan szolgálják majd nemzetünk meg értékeink fennmaradását. Ahogy egyelőre az sem tiszta, hogy statisztikai adaton kívül mily más módon gondol rájuk a kormány.

Semjén Zsolt szerint küldetésünk azonban nemcsak az, hogy szaporodjunk, hanem hogy nemzetünk értékeit megőrizzük az egész emberiség számára. De vajon milyen értékekre gondol?

  • Az a megőrzendő kulturális érték meg tudásanyag, amit lepusztuló köznevelésünk ad gyerekeinknek az egyre silányabb színvonalú tankönyvek segítségével? Vagy amit Fekete György jóváhagy? Érték-e egyáltalán még a tudás, a magas képzettség, vagy elegendő csak a szakmunkás bizonyítvány az értékek továbbörökítéséhez? És hol van a bölcsészek szerepe az értékhagyományozásban, ha egyébként csak nyűgök nemzetünk testén és még a képzésüket is abba kéne hagyni?
  • Netalán azok a megőrzendő erkölcsi értékek, amelyeket nap mint nap tapasztalunk? A korrupció, mint hivatalos gazdaságpolitika, a felelőtlen rongyrázó költségvetési politika és közpénztelenítés, a pénzkimenekítés, rokontámogatás mint politikai érték? Netalán a „mindenki annyit ér, amennyije van” filozófia, vagy az, hogy minél magasabban van valaki, annál inkább tévedhetetlen és annál többet engedhet meg magának meg haverjainak?
  • És vajon értéknek számít annak a minimum hatszázezer gazdasági emigráns létének a szőnyeg alá söprése, akik alapvető megélhetési gondok miatt hagyták el értékekkel teli országunkat, hogy aztán más értékrendbe szüljenek gyerekeket?

És mit ad nekünk az új burzsoázia, mint az értékek igazi, államilag támogatott letéteményesei? Villákat delfines medencékkel, kibérelhető jachtokat, divat- és gyémántmániát, videofelvételeket luxusnyaralásokról? Vajon fontosak számukra a magyar értékek megőrzése, vagy csak addig, ameddig azokat ingyér haza lehet vinni a múzeumokból és fellógatni a szalonban? Hol vannak azok, akik nem állami pénzből, vagy épp az államtól lenyúlt pénzből mecénáskodnak a magyar értékek érdekében? Vajon van bármi is, amit meg kívánnak őrizni az egész emberiségnek? Az off-shore cégek és bankszámlák nem érnek, ahogy a fillérekért államtól megvásárolt és közcélú adóbefizetés helyett adókedvezményből magáncélra felújított kastélyok és kúriák sem. Mert az adófizetőknek azért meg kellene hagyni a lehetőséget arra, hogy eldönthessék, milyen értéket kívánnak megóvni, ha már ők fizetik és mit nem. És ez az értékmegőrzés hogyan szolgálja a nemzet gazdagodása helyett a nemzet egyes tagjainak gazdagodását.

Kövér László azonban új szintre emeli az aggódást:

„A 21. századunk nagy erőpróbái nem a múltból ismert és elszenvedett területfoglaló háborúk, hanem újszerű, tudatfoglaló küzdelmek lesznek, amelyekben a szilárd azonosságtudatot nélkülöző közösségek bizonyosan veszteseivé válnak az egzisztenciális küzdelmeknek is” (Kövér László, 2016. június 4.)

Tudatfoglaló küzdelmek elé nézünk – már csak az a kérdés, a „szilárd azonosságtudat” vajon mi? Az az agymosás, amit a köztévé meg állami pénzből finanszírozott magánmédia sugároz? Vagy az, hogy mi magyarok mindenek felett állunk, erkölcsi magaslatunk pedig veri az összes többi népét, aki botor módon él és mozog az Univerzumban?

És mit takar az egzisztenciális küzdelem? Éhen halunk? Vagy ugyan éhen nem halunk, de a magyarságunk eltűnik? Esetleg megmaradunk magyaroknak, ha jól körbezárjuk magunkat, aztán úgy halunk éhen? Vagy ez az egzisztenciális küzdelem már akkor elindult, amikor a gazdasági kivándorlóink úgy döntöttek, inkább máshol élik túl a rájuk leselkedő tudatformáló küzdelmet?

A kormány már kinyilvánította, kik számítanak igazán, ha támogatandó értékekről van szó – azok, akik a Fidesz-KDNP-re szavaznak. És azok nem a gazdasági emigránsaink, hanem a határon túli magyarok.

Ők azok, akik szavazhatnak levélben akár a Gyergyói-havasokból vagy a Kárpátaljáról is és ennek tartalma mindent megér a jelenlegi kormányzatnak: kapnak gazdasági fejlesztési programot és ehhez tízmilliárdokat a magyar adófizetők pénzéből, valamint milliárdos nagyságrendben költ a kormány arra is, hogy javítsák a kárpátaljai magyarok magyarországi egészségügyi ellátórendszerhez férésének helyzetén. De nemcsak a kárpátaljai magyarok örülhetnek a Fidesz-KDNP hatalom-megtartási törekvéseinek, hanem a vajdasági magyarok is, amikor gazdaságfejlesztésükbe beszáll minden egyes magyar adófizető, támogatva akár családi ház vásárlást vagy egyéni vállalkozók kapacitásbővítését, melyek későbbi nyeresége szintén nem hazánkban jelentkezik, mint költségvetési többletbevétel.

A kormányunk igen hálás a határon kívüli szavazatokért, és ez nem véletlen, hiszen 2014-ben a határon túli magyarok szavazatainak 95.5%-a érkezett a Fideszre. Éppen ezért semmi csodálkozni való sincs abban, hogy nemrégen 50 milliárd forintot adtak a Vajdasági Magyarok Szövetségének, hogy megvalósítsák gazdasági programjukat. Az elköltéshez kormányunk szinte teljesen szabad kezet adott, és nem elhanyagolható az a tény sem, hogy ez az 50 milliárdos, az elkövetkező három évre biztosított keret annyi, mint az egész vajdasági költségvetés két és félszerese. Mindemellett az erdélyi magyarok sem panaszkodhatnak.

 

Kormányunk folyamatosan nemzethalált vizionál – miközben tétlenül nézi, ahogy százezrek hagyják el az országot, hogy más értékek alapján éljenek és szaporodjanak. És hova jöjjenek vissza? Oda, ahol az egészségügy annyi emberrel sem bír, amennyit kénytelen ellátni? Ahol az oktatási rendszer mutatói sereghajtók uniós szinten? Ahol a korrupció csak egy politikai irányvonal, aztán ha megtalálják ebben a közép-európai banánköztársaságban a kapcsolataikat, akkor jól élnek, ha nem, akkor magukra vessenek? És adójukból számolatlanul finanszírozhatják azokat, akik egy fillért sem tesznek be a költségvetésbe?

 

 

Vajon kell egy vesztes tudatfogaló küzdelem, hogy a magyarság eltűnjön, vagy elég hozzá egy olyan kormány, amely hagyja, hogy kiürüljön az ország?

 

süti beállítások módosítása