Igen. Már megint a gyerekek a hibásak. 

Kik vitték csődbe az önkormányzatokat? Ha eddig nem tudtuk volna, ma ez is kiderült – a gyerekek. Meg az oktatásuk. És nem a túlméretezett, túlárazott és időnként felesleges beruházások sorozata és nem is a felelőtlenül felvett hitelek vagy épp a közművállalatok gazdálkodása, hanem a közoktatás finanszírozása, legalábbis Szita Károly kaposvári polgármester szerint, a Magyar Idők tolmácsolásában.

 „(…) a jelenlegi átszervezés logikus folyománya annak a 2012-es döntésnek, amellyel a kormány az állami köznevelés mellett kötelezte el magát. Ennek két okát jelölte meg: egyrészt rendkívül eltérő volt az oktatás színvonala az ország különböző részein, másrészt az önkormányzatok a közoktatás fenntartásában adósodtak el.” (Szita Károly: A polgármesterek felelőssége megmarad a közoktatásban)

Már csak azt kellene tudni, van-e olyan tanulmány, amely világosan, számokkal alátámasztva kimutatja, miszerint a már állami kezelésben lévő iskolákban sokkal magasabb színvonalon, sokkal hatékonyabb finanszírozás mellett sokkal eredményesebb volt a köznevelés az utóbbi években, mint a vegyes kezelésben lévő iskolákban.

De tényleg cél az oktatás színvonalának egységesítése? A kormány ezen törekvése cáfolhatatlan és minden egyes lépésében tettenérhető. És „logikus folyomány”.

 „A kormány hatékony robotokat akar, nem emberi lényeket, mert az emberi lények veszélyesek lehetnek a kormányra – és egyben az egyházakra is. Ezért van az, hogy a kormány és az egyház felügyelni akarja az oktatást.” (Jiddu Krishnamurti, Education and the Significance of Life)

Vigyázz, mit kívánsz – tartja a mondás – mert a végén még megkapod. Idén tavasszal a pedagógusok, a diákok és a szülők is minőségi változtatást akartak, de arra valószínűleg egy pillanatig sem gondoltak, hogy követelésük „értő” fülekre talál és éppen rájuk hivatkozva a kormány még tovább ássa a gödröt, amiben állunk. És ha eddig úgy éreztük, oktatásunk színvonala a béka feneke alatt van, akkor kiderülhet, lehet, hogy az érzet az volt, de valójában van ennél még lejjebb – mindez pedig a gyerekek érdekeire és az egységes színvonalra hivatkozva történik. Meg az önkormányzatok eladósodása miatt.

Már ma is az unió sereghajtói vagyunk oktatásügyileg. Igaz, ott volt az emútnyócév, de azért van egy emúthatév is, ennyi idő alatt már igazán lehetett volna eredményeket felmutatni, ha nem a vegyes iskolákban, akkor legalább a tiszta államiakban. És amennyiben Hoffmann Rózsa eredménynek számít, akkor tényleg volt is, bár a politikusok normálisabb rétege az ő munkásságát inkább mélyen elfelejtené, ahogy a KLIK egészét is eltüntetnék egy fekete lyukban vezetőstül-bürokrata hadastul.

A kormány persze jön a szokásos kommunikációs maszlagorgiával: egységes színvonal kell, ez a fejlődés kulcsa, kiegyensúlyozott működtetésre van szükség, stb. Hát, a színvonal-egységesítés a lehető legjobb úton halad, a tehetséggondozó iskolákat már megszüntette a Fidesz-KDNP, így azokkal nem kell foglalkozni, most pedig jöhet a következő lépés, mindenkit levinni a falusi iskola színvonalára. Amikkel ugyebár eddig sem bírt a KLIK – és most már nemcsak a 3.000 fő alatti települések iskolái kellenek, hanem mindegyik, köztük az igazi zászlóshajók is, a magyar elitképzés fellegvárai, azok a műhelyek, amelyek még az orkánerejű szélben is megpróbálták a színvonalat tartani.

De hogy is nézett ki eddig a rendszer? Szita Károly azt javasolja, hogy

 „számolják ki pontosan, melyik település mennyit költ fenntartásra, és pontosan annyit szedjenek be tőle. Ha pedig a kabinet kevesli az így befolyt pénzt, egészítse azt ki saját forrásokból” (Szita Károly: A polgármesterek felelőssége megmarad a közoktatásban)

A települések tehát eddig finanszírozták az iskolákat, ahogy tudták és ezt az összeget ezentúl adják át a kormánynak, majd az okosabban gazdálkodik és kipótolja, ha szerinte muszáj. Kik járnának pórul ezzel a javaslattal? Azok az önkormányzatok, akik vadonatúj közvilágítás meg drága térkő és csilivili szökőkút helyett az iskolákra költötték a beruházásra rendelkezésre álló forintjaikat. Többet költöttek, tehát többet is kellene beszolgáltatniuk a közösbe. Azok, akik hagyták lerohadni az épületeket, akik nem támogatták a táborokat-versenyeket, azok megint jól járnak, továbbra is több pénz marad náluk, az állambácsi meg majd kipótolja a pénzt, mégse dőljön a gyerekekre az épület. Ezek után csodálná bárki is, ha az önkormányzatok behúznák a satuféket és az idén már egy fillért sem költenének a köznevelési intézményekre?

De mit is adtak nekünk a rómaiak? Azaz a vegyes rendszer hogyan is működött eddig?

Aki részesült már abban a felemelő élményben, hogy végigülhette egy vegyes fenntartású iskola szülői értekezletét, az végighallgathatta, mit is kaptak a gyerekek. Meg kitől.

Az első és legfontosabb iskola-mögötti intézmény az iskola alapítványa, amelyet a szülők gründolnak össze a közvetlen támogatásokon és egy százalékokon át a szülők báljának eredményének felhasználásáig. Adnak, amennyit tudnak, ezáltal is rontva az oktatás egységes színvonalát. És mire megy a pénz? Például

• tornaeszközökre, mert a mindennapos testnevelés óra mellé azt már nem kapott az iskola és olyan jó lenne labda, pingpongasztal meg trambulin. Meg bármi, amivel kicsit színvonalasabban ki lehetne tölteni a napi muszáj 45 percet.
• jutalomkönyvekre, mert a KLIK 200Ft/fő erejéig támogatja a kitűnök elismerését, így ha a szülők gagyi helyett használhatót szeretnének, legyenek szívesek és fizessék meg. A másik módszer még a „ne legyen annyi kitűnő az iskolában” lenne, de ezt az megoldást a szülők valószínűleg annyira nem támogatnák.
•  laptopokra, projektorokra, szótárakra és sok más olyan dologra, ami alapvető felszerelés lenne egy XXI. századi európai iskolában. De nem az.
• tanulmányi versenyek nevezési díjára, kórusok, iskolai rendezvények, táborok, gyereknapok támogatására – ezen a téren az oktatási kormányzat elég szűkmarkú, ez is valószínűleg az egységes színvonalra törekvéssel van összefüggésben. Ha senki nem kap semmit, az teljes mértékben megfelel az egységességnek.
• előadók meghívására, legalábbis ha a szülők úgy gondolják, színvonalas előadások keretében képzelhető el az igazán a hatékony drog-, dohány- és alkoholprevenció, egy-egy unalmas iskolai óra nem sokat lendít még a legjobb ügyön sem.

Azt mondjuk nem lehet tudni, az ilyen színvonal-egységesítés ellenében történő elhajlásokat meddig fogja engedélyezni az állam, lehet, hogy az alapítványok vagyona is hamarosan bekerül a nagy közös kalapba, elég hozzá egy új paragrafus valamelyik salátatörvényben.

Eddig a második legfontosabb pénzforrás az önkormányzat volt (legalábbis a minőség tekintetében), amely építette-szépítette az iskolát annyira, amennyire az erejéből futotta. Erre volt külön személyzetük, mert azért egy megyejogú városban vagy egy budapesti kerületben akad jócskán probléma mind az épületekkel, mind az épületekhez tartozó udvarokkal: beázik a tető, csöpög a csap, túlmelegszik a szerverszoba, havas a járda, omlik a vakolat, kiesik az ablak. Igaz, meg lehet kérni a gyerekeket, legyenek szívesek ne üljenek bizonyos padokba, mert a fejükre hullik az égi áldás, ahogy a nyílászárókat is be lehet szögelni, nehogy kiessenek és biztos lehet találni arra is mentséget hivatkozásul, szellőztethetetlen vagy épp plafonpotyogós helyiségekben hogyan tartózkodhat egy osztálynyi gyerek órákon át. Ha lejjebb visszük az igényeket és jól körbekordonozzuk a problémás helyeket, tényleg nincs is semmi látnivaló.

Az egy KLIK helyett most sok kis KLIK fog arra vállalkozni, hogy ezt transzkontinentális hegységrendszernyi katyvaszt a nyakába veszi és egységes színvonalat teremtve üzemelteti országunk 2.851 intézményét. A felkészülési idő? Lesz fél évük, hogy

• felállítsák és maximálisan működőképesre hozzák a sok kis KLIK-et (ezek eddig is léteztek, csak másképp hívták őket),
• kitalálják az új hatásköri és illetékességi megosztásokat, mert ugyebár pont az lenne a lényeg, hogy megszűnjön az egymásra mutogatás,
• beszerezzék azokat a szakembereket, akik járatosak az ingatlan-üzemeltetésben és nemcsak a tyúkól-méretűekében,
• megoldják az uniós pályázatokra jelentkezést (mint plusz forrásbevonást), ehhez legyen értő személyzet is,
• újrakössenek egy rakat szerződést, például a közétkeztetés, terembérletek, stb. kapcsán,
• leltár szerint átvegyék az összes épületet, ennek tényét le is dokumentálják,
• felmérjék az ingatlanok állapotát, milyen sürgős ügyek vannak és azonnal, de izibe,
• január egytől saját munkavállalókkal töltsék fel az iskolák azon állományát, akiknek eddig az önkormányzatok voltak a munkáltatói (gondnokok, takarítók, kertészek, stb.).

Ha tehát Szita Károly javaslatát fogadná meg a kormány, akkor nemcsak a víz- és csatornadíjat meg a takarításra fordított összeget kellene összeszámolnia az önkormányzatoknak, hanem az iskolák fenntartásával foglalkozó szakemberek bérét és a karbantartások-felújítások és beruházások értékét is. De vajon hogyan lehet forintosítani a jegyző iskolákra fordított idejét? Vagy épp a pályázatíró munkatársét? Mindenesetre az önkormányzatok akkor járnak jól, ha olyan kimutatást készítenek, miszerint eddig alig valamit költöttek az iskolák fenntartására-üzemeltetésére. Minél ügyesebben (kreatívabban) számolnak, minél több tételt „felejtenek ki”, annál kevesebb sarcot fizetnek majd az államnak, aztán megint jön majd a csodálkozás, miért kerül minden sokkal többe, mint amennyire gondoltak. Egy szó mint száz, minél lelkiismeretesebb egy önkormányzat, annál nagyobb büntetés jár érte.

Visszatérve a szülői értekezletre, a kérdés, hogy az alapítvány és az önkormányzat után mit kapott az iskola a KLIK-től? Semmit. Bár ez nem igaz, mert a semmi semleges, ők viszont rengeteg bosszúságot okoztak: melyik igazgató szeret nap mint nap kuncsorogni fénymásoló papírért a fénymásolóba, desztillált vízért a kémialaborba, elemért a fali órába? Valószínűleg van sokkal produktívabb módja is a munkaidő kitöltésének – és akkor még nem beszéltünk a portfóliókról, minősítésekről, tanfelügyelőkről és más nyalánkságokról.

A Peter-elv azt mondja, mindenki addig emelkedik felfelé a szamárlétrán, amíg el nem éri inkompetencia-szintjét. Az oktatási kormányzat már régen elérte ezt, de most még tovább mászik, irány a végtelen meg tovább. A bevallottan elfuserált és az oktatásban hatalmas károkat okozó szervezet létrehozásáért senki sem lett felelősségre vonva, ahogy a milliárdok felelőtlen elherdálásáért sem, és semmi bűnbánat, visszakozás, indulhat a 2.0 verzió, szintén sok-sok milliárdot benyelve az adófizetők pénzéből. És mindez Szita Károly szerint „logikus folyománya annak a 2012-es döntésnek, amellyel a kormány az állami köznevelés mellett kötelezte el magát”. Talán jobban jártunk volna, ha lemond róla, és hagyja a fenébe az egészet úgy, ahogy volt.

Vajon őszintén reméli odafent, legfelül valaki, hogy akik ily nagyszerűen kivitelezték az első hullámot, azok alkalmasak a második hullám kitalálására és megfelelő végrehajtására? Képesek bármi értelmes, előremutató dolgot felmutatni, ami az újabb és újabb generációk okosodását szolgálná? Vagy a cél az, hogy az oktatásügy végképp leamortizálódjon, tudatlan robotokat árasztva ki magából? Olyanokat, akik véletlenül sem tesznek fel kérdéseket, nem látják át az összefüggéseket és minden kormányzati kommunikációs maszlagot magukévá tesznek?

Őszinte választ úgysem kapunk, csak sejthetjük, mi a valódi célja a folyamatos pénzkivonásnak és az egyre nagyobb káosz létrehozásának. Egyben reménykedünk, az új sok kis KLIK legalább arra képes lesz, hogy ne hetente kétszer fogadjon be postát, mint a mostani nagy KLIK.

És végül, de nem utolsó sorban, vajon két év múlva melyik „felelős” politikus fog kiállni és bevallani, hogy az ország eladósodását valójában a köznevelés finanszírozása okozta, ahogy pár évvel azelőtt már az önkormányzatokét is?